Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Rejtő Jenő rövid élete során volt tapétázósegéd, filmstatiszta, cirkuszszolga, lóápoló és cementgyári munkás. A legnépszerűbb magyar író halálához egy rosszindulatú újságcikk vezetett: a nyilas lapban megjelenő írás után három hónappal Rejtő már halott volt.
Még 38 éves sem volt Rejtő Jenő, amikor egy hideg januári reggelen, 1943 első napján véget ért az élete egy Jevdakovo nevű orosz faluban, több mint kétezer kilométerre a budapesti Japán kávéháztól, ahol máig ismert regényei születtek. Állítólag még utolsó perceiben is társait szórakoztatta:
„Ez az év is jól kezdődik”
– jegyezte meg a legenda szerint, saját könyvéből idézve, majd halálra fagyott a mínusz negyven fokos hidegben. Rejtő olvasottsága azóta is Jókaiéval vetekszik, bár a „hivatalos” irodalomtörténet képviselői, amint azt Hegedűs Géza megjegyzi, sokáig „még arra sem becsülték, hogy legalább lebecsüljék”.
Arcul ütötte a tanárát
Reich Jenő néven született, zsidó családban, bár ő maga nem volt vallásos. Önérzetes annál inkább: amikor az egyik tanára (!) lezsidózta, nem hagyhatta válasz nélkül, és arcul ütötte. Magas, sovány, ideges, korán kopaszodó fiatalember volt, külseje miatt minden bizonnyal gúnyolták társai, ő viszont talán éppen ezért csiszolta borotvaélesre az elméjét. Később bokszolni járt, és 195 centiméteres magasságához ezután jelentős testi erő társult.
Leejtette a bonvivánt
Rejtő színésznek készült, el is végezte Rákosi Szidi színitanodáját, de óriási hibát vétett az egyik előadáson. Beteghordóként kapott egy aprócska szerepet, de elejtette a betegágyat, rajta a kor ünnepelt bonvivánját, Törzs Jenőt, színi pályájának pedig befellegzett. Novellái, karcolatai, versei 18 éves kora óta jelentek meg, így a színházi kudarc után a kabaré felé fordult: Salamon Béla felkérésére a Terézkörúti Színpadnak írta tréfás jeleneteit.
Rejtő Jenő kalandos élete
Az 1920-as évek közepén otthagyta a Nagykörutat, sőt Magyarországot is.
Prágában, Berlinben, Hamburgban és Párizsban élt, alkalmi munkákból tartotta fenn magát: volt tapétázósegéd, filmstatiszta, cirkuszszolga, lóápoló, cementgyári munkás, heringhalász, illatszerárus, kereskedő
– ez utóbbiért Svájcban lecsukták, mert nem volt meg hozzá az engedélye. Rejtő még Észak-Afrikába is elvetődött, hőseivel ellentétben azonban soha nem lépett be az idegenlégióba. (Rejtő életének e korszakáról 2000-ben jelent meg a Megyek Párizsba, ahol még sohasem haldokoltam című kötet. Munkásságáról a legteljesebb képet a Thuróczy Gergely által szerkesztett A megtalált tragédia adja.)
"Jenő, gyere haza!"
1930-ban hazatért, Nagykörút címmel lapot indított, ám ennek mindössze egy száma jelent meg. A neve 1931-ben vált igazán ismertté, amikor a sajtó hirtelen az eltűnésétől lett hangos. Elképzelhető, hogy egy korabeli „médiahack” volt a háttérben: Karinthy FrigyesLevél egy úrhoz, aki vagy van, vagy nincs címmel tett közzé nyílt levelet, amiben arra kéri a kezdő író Rejtő Jenőt, hogy nyugtassa meg aggódó szüleit: életben van. Rejtő végül előkerült (Bécsből), és innentől kezdve híres ember lett, valamint Karinthyhoz is életre szóló barátság kötötte: Karinthy halála napján is találkoztak a siófoki panzióban, ahol az idősebb író feleségével, Arankával és fiaival, Gáborral és Ferenccel nyaralt.)
P. Howard vágyott arra, hogy Rejtő Jenőként ismerjék el
Rejtő Jenő 1932-től kezdve Budapest egyik legsikeresebb kabarészerzője volt, majd a Nova kiadóval szerződést kötött arra, hogy kéthetente megír egy százhúsz oldalas ponyvaregényt. A P. Howard álnév a kiadó kérése volt: úgy hitték, külföldi névvel jobban fogynak majd a könyvek. Pedig vágyott arra, hogy a saját nevén ismerjék el – de csak annyi történt, hogy néhány kötetben P. Howard fordítójaként tüntették föl.
„Ezt a P. Howard nevet nem szabad kényeskedő angolsággal kimondani, hanem jó magyaros hanglejtéssel Hovardnak, sőt Péhovardnak ejtendő: így mondta ő is, így emlegetik olvasói is”
– írta Hegedűs Géza.
Gyorsan írt, gyorsan élt
Rejtő gyorsan írt, sokat éjszakázott, és szinte soha nem volt pénze: fiatalkorától kezdve megszállott kártyás volt, amint egy kis pénzhez jutott, rögtön a zöld asztal mellé ült. Legszívesebben a Japán kávéházban tartózkodott, a legenda szerint a pincért kéziratlapokkal fizette ki. A hajdani atlétatermetű bokszoló egészségét azonban kikezdte a rengeteg éjszakázás, kávé, nikotin, stimuláns és altató: többször kellett szanatóriumba vonulnia.
Rejtő Jenő két arca
Rejtőnek soha nem volt saját lakása. Albérletben vagy szállodában lakott, és bár kétszer is megnősült, akkor sem ért révbe. Mindkét alkalommal a gépírónőjét vette feleségül (1935-ben Boros Rózsát, 1937-ben Gábor Magdolnát), és mindkét házassága válással végződött. Kártyaszenvedélyét, kedélyhullámzásait, féltékenységét nehéz lehetett elviselni. Egyes vélekedések szerint bipoláris zavarban szenvedett: „Szerintem két Rejtő–Howard volt...” – mondta róla hajdani ismerőse, Ritter Aladár. „Az egyik: a kellemes, barátságos, szeretetreméltó, nagyszerű csevegő, a szórakoztatás mestere.
A másik: a nagyhangú, izgága, hirtelen haragú, ellentmondást nem tűrő, nem egyszer igen goromba, sőt erőszakos fickó.
Szinte érthetetlen volt, hogy az első számú kedves Rejtő-pillanatok alatt – például egy ellenvetés miatt – átváltott a másodikra: a nehezen elviselhető Howardra.”
Egy újságcikk miatt hívták be munkaszolgálatra
A 30-as évek végétől kezdve zsidó származása miatt egyre szűkült körülötte a tér: neve lemaradozott a színlapokról, a filmekben csak névtelenül, „négerként” működhetett közre. A „ponyvarendelet” korlátozta a kiadható szórakoztató irodalmat, így regényei sem jelentettek számára többé anyagi biztonságot. 1942. október 9-én pedig aljas újságcikk jelent meg róla az Egyedül vagyunk című nyilasbarát lapban: a Bemutatjuk a Piszkos Fred szerzőjét – Mr. Howard-Rejtő-Reich, a nagy terézvárosi ponyvakirály és rémregénygyáros rövid idegkúra után visszatér a Japán kávéházba című írás nehezményezte, hogy a zsidó származású író még mindig a Japán Kávéházban alkot, nem kapott munkaszolgálati behívót, könyveiben „nyilatkozik (...) az angol–francia együttműködés mellett”, s míg a ponyvaregények írása „másnak ezreseket nem jövedelmezett, de neki biztos kereset volt.” A cikket egy bizonyos László András jegyezte, de mint kiderült, ez álnév: amikor Rejtő beperelte a lapot, a kiadó, Oláh György politikus mentelmi jogára hivatkozva tették félre az ügyet.
Az álnéven írott cikk nem maradt következmények nélkül. Rejtő hamarosan megkapta a behívóját, és 1942 októberében jelentkeznie kellett a nagykátai munkaszolgálatos gyűjtőtáborban. Innen a 2. magyar hadsereget kísérő munkaszolgálatosként a Don-kanyarba vezényelték. A kegyetlen oroszországi körülmények, a mínusz negyven fok és az embertelen bánásmód hamar végzett vele. Holttestét soha nem azonosították, a hivatalos jelentések eltűntként hivatkoznak rá. 2001 óta Erzsébetvárosban szülőházának utcája őrzi a nevét.
Ki itt nyugtalankodik csendesen,
Író volt, és elköltözött az élők sorába.
Halt 36 évig, élt egy pár napot,
Nem gondolkozott és nem álmodott
És ha kinevették: azt hitte, hogy kacagtatott.
Rejtő Jenő: Sír (a) felirat - 1942, részlet
Ha szívesen olvasnád egy másik író élettörténetét is, ezt a cikket ajánljuk.
