Brandreth a Philip: The Final Portrait című könyvében hozta nyilvánosságra azokat a részleteket, amelyek szerint életének nehéz pillanataiban Fülöp írásai adtak erőt és motivációt Dianának.
Ezek a levelek olyan időközönként érkeztek, amikor a hercegnő a legsebezhetőbb volt, és gyakran sírással, megkönnyebbüléssel reagált rájuk. Brandreth hangsúlyozza: a közvélemény képe Fülöpről sokszor kemény és távolságtartó, ám ezek az írások inkább támogató, szülői gesztusokat tükröznek.
Stílus és tartalom: együttérzés, valóságérzet
A levelek stílusát Brandreth „sympathetic, but unsentimental, direct, but to a purpose” jellemzéssel írja le. Ez azt jelenti, hogy bár együttérzőek, nem túlságosan lirikusak vagy dramatikusak. Fülöp olyan módon fordult Dianához, hogy ne éreztessen vele feltétel nélküli közvetlenséget, de ne hagyja őt teljesen magára sem. Felszólította arra, hogy nézzen szembe a valósággal, különösen házasságával kapcsolatban, nem gúnyolódással, hanem
meggondolt tanácsokkal ellátva a hercegnét az élete egyik legnehezebb időszakában.
A hatás: Diana reakciója és közvélemény
Brandreth állítása szerint Diana nagyon hálás volt ezekért a levelekért. Amikor megkapta, gyakran sírva nyitotta ki azokat, majd
a legközelebbi bizalmasával osztotta meg tartalmukat.
Miért számít ez ma is?
Ez az újabb betekintés rávilágít arra, hogy mennyire torzul a közönség képzelete arról,
mi zajlik egy ilyen nyilvános, nagy nyomással bíró családban.
Sokan ismerik Diana történetét a sorozatokból, dokumentumfilmekből és hírekből, de a személyes levelezések és titkok, amelyek nem kerültek górcső alá, gyakran a dramatikus narratívák mögött maradnak elrejtve. Ez pedig azt jelenti, hogy az örökös sémák, a rideg apa, az elszigetelt feleség tovább élnek a közbeszédben anélkül, hogy ismernénk a valódi embereket mögöttük.
Ha kíváncsi vagy rá, mi lapult Diana Hercegné időkapszulájában, olvasd el ezt a cikkünket is!
