A Kodak cég egykor a filmes fényképezés királya volt. Egy fiatal mérnökük, Steve Sasson, utálta a sok bajlódást a filmekkel és vegyszerekkel. Ő azt akarta, hogy a képek azonnal elkészüljenek, film nélkül, ahogy a tudományos-fantasztikus filmekben is látta. A kulcs az egyszerűbb fényképezéshez egy új alkatrész, a CCD-chip volt.
Ez egy pici érzékelő, amely a bejövő fényt elektromos jelekké, azaz digitális adatokká tudja alakítani. Mivel Sassonnak nem volt pénze a fejlesztésre, a szükséges részeket egyszerűen összeszedte a cég raktáraiból, például a lencsét egy régi videókamerából szedte ki, a felvett adatok tárolására pedig egy hétköznapi kazettát használt.
Így festett az első digitális kamera
Az elkészült gép egy hatalmas, majdnem 4 kilós „kenyérpirító” volt, ahogy Sasson jellemezte a fényképezőt, amellyel 1975 végén elkészítette az első digitális képet. Maga a fotózás pillanatok alatt kész volt, de
az adatok kazettára mentése, majd a kép megmutatása a tévén egy külön lejátszóval, körülbelül egy percig tartott.
A kép persze homályos volt, de bebizonyosodott, hogy az elavultnak számító filmtekercsre már nem lesz szükség.
Várni kellett az áttörésre
A Kodak vezetői fanyalogtak:
Mikor lesz ebből normális minőség?
Sasson azt jósolta, hogy 15-20 év kell, mire a digitális minőség utoléri a filmest. Igaza lett: a Kodak első digitális kamerája 18 év múlva jött ki. Ironikus, hogy a cég, amely feltalálta a digitális fényképezést, később nehezen váltott, és ez okozta a vesztét.
Sasson találmánya fektette le a ma használt összes digitális fényképezőgép alapját, beleértve a telefonunkban lévő kamerákét is. Az ő álmából lett valóság az, hogy ma már azonnal megnézhetjük és megoszthatjuk a képeinket, filmtekercs, előhívási idő és vegyszerek nélkül.
Ha kíváncsi vagy rá, mi okozta az analóg kamerák reneszánszát a fiatalok körében, olvasd el ezt a cikkünket is!
