Kun Béla, a Tanácsköztársaság népbiztosa 1919-ben menekült el Magyarországról. Soha nem tért vissza, de a a vörös terror időszakában elkövetett bűnökért sem vonták soha felelősségre.
„Kún Béla repülőgépen menekült az országból. Délután – úgy öt óra felé – a Hungária-szállóban székelő szovjet-ház körül fölrebbent egy repülőgép, átrepült a Dunán, a Várhegyen s merész kanyarodással a Vérmező felé tartott. A gépet maga a népbiztos vezette. Alacsonyan szállt, alig húsz méter magasságban, úgyhogy arcát is látni lehetett. Sápadt volt, borotválatlan, mint rendesen. Vigyorgott az alant álló polgárokra s vásott kajánsággal, csúfondárosan még búcsút is intett egyeseknek. Zserbókat vitt, melyekkel teletömte puffadozó zsebeit, aztán ékszereket, grófnék, bárónék, kegyes, jótékony hölgyek drágaköveit, templomi kelyheket, sok más egyéb kincseket. Karjairól vastag aranyláncok lógtak.”
Kun Béla, az újságíró
Kun Béla menekülése – amint azt a Kosztolányi Dezső által írt Édes Anna fent idézett nyitófejezete is mutatja – igencsak foglalkoztatta a lakosságot. Kosztolányi még újságíró korából ismerte a későbbi népbiztost: a Budapesti Napló szerkesztőségében egymás asztalszomszédságában dolgoztak. 1919-ben Kosztolányi úgy határozott, felkeresi egykori kollégáját, és meglátogatta a Visegrád utcai pártközpontban.
„Mondd, mi ez itt, öregem?”
– tette fel a kérdést. Felesége visszaemlékezései szerint arra számított, hogy „a régi »vagány« újságírótárs fél szemével hunyorogva, csibészesen röhögve bevallja, hogy az egész csak móka”. Nem így történt: Kun Béla propagandaszöveggel válaszolt Kosztolányi kérdésére, majd közölte vele, hogy az új rezsimnek nincs szüksége költőkre, és jobban teszi, ha nem okoskodik, mert különben ki fogják végezni.
Ady korrepetálta
Pedig Kun Béla pályája átlagos újságírókarrierként indult a századelőn. Ady Endre földije volt, ugyanúgy Zilahon érettségizett, mint a költő, sőt: a nálánál kilenc évvel fiatalabb ifjú Kohn Bélát Ady még állítólag korrepetálta is. Később is szívesen kérkedett Adyhoz fűződő ismeretségével, mint ahogy azzal is, hogy Ady ismertette meg a budapesti munkásmozgalmi körökkel. Kun radikális hangú korai cikkei miatt többször állt bíróság előtt, 1907-ben pedig féléves fogházbüntetésre ítélték sikkasztásért.
A hadifogság és Lenin
Politikai karrierje az első világháborúban indult: miután hadifogságba esett a Szovjetunióban, megalapította az Oroszországi Kommunista Párt magyar tagozatát, megismerkedett Leninnel, és 1918-ban párttársaival együtt úgy döntött, eljött az idő, hogy Magyarországon is megalakuljon a kommunista párt. Visszatért Budapestre, és durva, erőszakos hangvételű, fegyverkezésre biztató cikkeket írt a Vörös Újságba. Hasonló jellegű szónoklatai nem mindenki tetszését nyerték el: 1919 februárjában társaival együtt letartóztatták és véresre verték.
A Tanácsköztársaság kikiáltása
Az első világháborútól meggyötört Magyarországon Kun Béla és a kommunizmus elsősorban a városi munkások és az értelmiség körében lett népszerű.
Kihasználta a politikai bizonytalanságot, Károlyi Mihály lemondását, és 1919. március 21-én Garbai Sándorral kikiáltotta a Tanácsköztársaságot.
Kun Béla, jó tanítvány módjára, szovjet típusú diktatúrát vezetett be Magyarországon: az államosítás, a magántulajdon kisajátítása és a parasztok szövetkezetekbe tömörítése mellett kíméletlen terrort alkalmazott vélt és valós ellenfeleivel (polgárság, egyházak, arisztokrácia) szemben. A rendőrség és a csendőrség helyett felállította a Vörös Őrséget (ennek utolsó budapesti vezetője Rákosi Mátyás volt).
A Lenin-fiúk kétszáz fős különítménye Cserny József és Szamuely Tibor vezetésével páncélvonaton járta az országot, és kegyetlenül fellépett azok ellen, akikben a rendszer ellenségeit sejtette.
A vörösterror 133 napja halálos áldozatokat is követelt: 300-600 ember vesztette életét a túlkapások miatt.
Kezdeti népszerűség
A kép úgy teljes, ha mindezek mellett megemlítjük azokat a társadalompolitikai intézkedéseket is, amelyek a Tanácsköztársaság idején születtek. Így például az általános és titkos választójog bevezetését minden 18. évét betöltött állampolgár számára (beleértve, Magyarországon először, a nőket is!), a nyolc órás munkahetet, a lakbérek csökkentését és a társadalombiztosítás kiterjesztését. Kezdeti hadi sikerei (offenzívát indított a Felvidéken) népszerűvé tették, de az 1919 tavaszán indított román megszállást nem tudta megállítani, annak ellenére, hogy táviratban kért Lenintől segítséget.
A titokzatos koffer és Kun Béla menekülése
Amikor 1919. július 31-én híre jött, hogy a románok megindultak Budapest felé, Kun Béla, népbiztosai társaságában Bécsbe menekült. Különvonattal, nem pedig repülővel, ahogy Kosztolányi regénye nyomán az emlékezetben él azóta is. Ami a lopott aranyrudakat és a zserbóval teletömött zsebeket illeti, máig sincs pontos magyarázat arra, hová tűnt 23 millió korona az államkasszából. Az osztrák rendőrség 478 000 koronát kobzott el a menekülő népbiztosoktól, de a sajtóban történetek keringtek egy titokzatos, készpénzt, valamint arany- és ezüsttárgyakat rejtő ládáról is – többek között Kun szobalánya tett említést róla, hozzátéve, hogy a menekülő vörösök Szamuely parancsára szedtek össze a kincseket a Szovjetházból.
Lenin szerint ostoba volt
A bukott kommunista politikusokat előbb a karlsteini várba internálták, majd elmegyógyintézetbe zárták. Kun Béla ellen mindkét helyszínen merényletet követtek el, sikertelenül. A népbiztos végül a Szovjetunióba, Pétervárra menekült, ahová családja is követte: felesége, Gál Irén és két gyermeke, Miklós és Ágnes.
A szovjeteknél Kun folytatta véres politikai pályafutását: a Krími Forradalmi Bizottság elnökeként az általa irányított tisztogatások során 5-12 000 krími tatár vesztette életét.
1921-ben Németországba utazott, hogy a kommunisták és a rendőrség közötti összecsapásokban szítsa a tüzet. Lenin rokonszenvét ekkor már rég elvesztette: a szovjet pártvezér egyik levelében „Kun Béla ostobaságairól” írt.
Rejtélyes halál
Kun Béla soha nem vonult vissza a politikától. 1937-ben bekövetkezett haláláig a Komintern végrehajtó bizottságában ügyködött, illegalitásban többször járt Németországban, Ausztriában és Csehországban. Bécsben egyszer le is tartóztatták, de Magyarország hiába kérte a kiadatását. Vesztét párttársa, Sztálin okozta, aki 1937-ben elrendelte letartóztatását. Halála körülményei tisztázatlanok: az egyik verzió szerint Moszkvában, egy börtönben halt meg 1939-ben; a másik változat szerint már 1938-ban kivégezték.
Ha szívesen olvasnál részletesebben is a román megszállásról, ezt a cikket ajánljuk.
