Ha Donald Trump kinyitja a száját, hazugság jön ki rajta: kemény szavak a sztárpszichológus Elliot Aronsontól

Olvasási idő kb. 2 perc

Videóinterjút adott az Indexnek Elliot Aronson, A társas lény szerzője: a szociálpszichológus a beszélgetésben érintette a szegregáció, a közösségi média és a hosszú házasság témakörét is.

Aronson néhány hét múlva tölti be, 94. életévét, a Varró Szilviának interjút adó szociálpszichológus ugyanakkor évtizedeket tagadhatna le. Nagyon rosszul lát, szívbetegség mellett leukémiával is küzd, mégis azt mondja: élvezi az életet, melyben komoly rész lehet több mint 70 éve tartó házassága is magyar származású feleségével, Verával – akinek káposztás tésztáját és mákos gubáját szereti a legjobban.

Aronson, mint az az interjúból kiderül, nehéz gyerekkort élt meg: apja nem tudta eltartani családját és érzelmileg sem volt elérhető. Az egyetlen esélye a tanulásra az ösztöndíj volt, amelyet egyetlen egyetemen nyert el, így ott kezdte meg közgazdaságtani tanulmányait.

A lenti videóban a teljes interjút megnézheted!

Egy lány azonban megváltoztatta az életét: a ma már szükségletpiramis-elméletéről mindenhol ismert Maslow órájára sietett, de a fiatal Aronson nem akarta félbehagyni a randit, így ment vele. Amit ott az előítéletekről hallott, azt saját bőrén tapasztalta zsidó család gyermekeként: mindig is foglalkoztatta, vajon miért táplálnak vele szemben olyan erős ellenérzéseket olyan emberek, akik nem is ismerik?

Elliot Aronson kemény kritikája

Az Index Heavy Mentál rovatában megjelent beszélgetésben Aronson kemény szavakat ütött meg. Mint elmondta, legismertebb könyve, A társas lény 13. kiadásához épp új fejezetet ír, melyben a közösségi médiával és Donald Trump ottani hatásával foglalkozik.

Idézőjel ikon

„Valahányszor kinyitja a száját, bizonyíthatóan hazugságok jönnek ki rajta, és ez vonzó a támogatói számára” – mondta.

A pszichológus szerint a legnagyobb veszély a közösségi médiában ma az, hogy az emberek nem hajlandók semmilyen a véleményükkel ellentétes tézist meghallgatni, ugyanis, ha az alátámasztott, az nagy disszonanciát gerjeszt bennük.

„És ahol az emberek el tudják kerülni a diszharmóniát, ott el fogják kerülni. 

Őszinte vitákra van szükségünk olyan emberek között, akik hisznek a tényekben és a valóságban,

és nem csak benyelnek mindent, amit hallanak” – tette hozzá.

A teljes interjút a fenti videóban megnézheted.

A világ egyik legfurcsább pszichológiai kísérletéről olvashatsz egy cikkünkben. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.