Égetnivaló boszorkánynak is nevezték Karinthy második feleségét: Ady és Déry is beleszeretett Böhm Arankába

Olvasási idő kb. 2 perc

Egzotikus vonások, negyvenévesen szerzett orvosi diploma és három trófea a magyar irodalom „nagyvadjainak” sorából: Böhm Aranka sorsa mindezek ellenére tragikusan alakult.

Kétszer ment férjhez, két gyermeket szült, három írónagyság fejét csavarta el, de az erkölcs sosem volt életének irányítója: az összefoglalás még ha igaz is, akkor sem mutat természetesen teljes képet Böhm Arankáról. Ady Endre múzsája, Karinthy Frigyes felesége, Déry Tibor szeretője egyaránt volt, és a rossznyelvek szerint még abban is lehetett némi része, hogy második férje korán, 51 évese elhunyt. 

Első férje nem az irodalom nagyja volt, hanem orvos. 1914-ben kötött házassága Kertész Tivadarral hat évig tartott, egy gyermek született belőle, Tamás. Amint arról Bálint Lilla Múzsák a csók után című könyvében is olvashatsz, válása évében, 1920-ban hozzáment Karinthy Frigyeshez, aki szintén egy gyermeket, Ferencet hozott magával a kapcsolatba.

A hűséget azonban hiába ígérte, meg nem tartotta az egzotikus kisugárzású asszony, akit fekete párducnak és fekete orchideának egyaránt neveztek kortársai.

„Se ruhát, se társadalmi konvenciót nem tűr magán. Egykettőre leveti ezt is, azt is” – írta róla Kosztolányi Dezsőné. Mások szerint kiváló emberismerő volt, aki vágyta, hogy folyamatosan a társaság középpontja legyen. Déry Tibor, akivel 1928-31 közt folytatott viszonyt – minden bizonnyal Karinthy tudomásával – pedig testének ellenállhatatlan nemi sugárzását emelte ki.

Karinthy Frigyes és felesége, Böhm Aranka

Karinthy Frigyes felesége karakteres nő volt

A kikapós írófeleség – aki Ady Arany-verseinek múzsája még első házasságát megelőzően lett – állítólag nagyon pénzéhesen menedzselte férje ügyeit: elvállaltatott vele mindent, amit nem szégyellt, mindennapjaikat pedig mediterrán hevületben élték. Nagy összeveszések, nagy kibékülések – állítólag egy ilyen jelenet előzte meg Karinthy 1938-as halálát is. A probléma az volt, hogy az író túl hangosan szürcsölte a feketét.

Idézőjel ikon

Böhm Aranka 45 évesen maradt özvegy, egy teljes anyagi csődben álló családdal.

Amikor Ferenc fiát – Cinit – elbocsátották, elkezdték bútoraikat eladogatni, hogy betevő falathoz juthassanak. Bátyja zsinegüzletét vette végül át, Cinivel álltak felváltva a pultnál. Az antiszemitizmus azonban egyre terjedt az országban:

Aranka még eljutott Amerikában élő rokonaihoz, akik marasztalták, ám ő, még ha rossz érzésekkel telve is, mégis hazatért.

Fia, Cini nősülni készült, vele akart tartani.

A háborúan Déry Tibortól kért tanácsot, mitévő legyen: maradjon-e Budapesten, vagy menjen vidékre, ahol barátai szerint jobb helye lenne? Déry abban segített neki, hogy egy zalaegerszegi kórházban teljesítsen munkaszolgálatot, úgy vélte, ez megvédi a deportálástól. Nem lett igaza, Arankát is feltuszkolták egy Auschwitzba tartó vonatra. A lágerből már sosem tért haza.

A kötet szerzőjével, Bálint Lillával készített interjúnkat itt olvashatod el!

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.