Kigyomlálták a hátsó kertet, elveszettnek hitt ókori leletet találtak: kísérteties felirat állt rajta

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy teljesen hétköznapi kerti munka vezetett régészeti szenzációhoz az Egyesült Államokban. Egy New Orleans-i házaspár éppen a hátsó kertjét rendezte, amikor egy furcsa, vésett kőlapra bukkantak. A lelet azóta nagy port kavart, nemcsak történelmi értéke, hanem rejtélyes felirata miatt is.

Megtalálói először azt hitték, egy régi dekoráció maradványára bukkantak, ám amikor meglátták a precíz véséseket és a latin szöveget, azonnal értesítették a hatóságokat.

Ősi leleltre bukkantak a kertben

A kőtáblán olvasható latin szöveget szakértők szerint egy római hajós sírjára készítettek valamikor a Kr. u. 2. században. A felirat fordítása alapján ez volt a sírtáblára vésve:

Idézőjel ikon

A halottak lelkének, Sextus Congenius Verus részére, a Misenumi praetori flotta katonája, a Bessi nemzet‑(törzs)‑belől [azaz a thrákok közül], aki 42 évet élt és 22 évet szolgált katonaként, az „Asclepius” triremisen. Atilius Carus és Vettius Longinus, az örökösei, ezt állíttatták őneki méltónak

A kertben talált római lelet szinte tökéletes állapotban került elő
Fotó: bosenok / Getty Images Hungary

figyelemreméltó történet egyik fontos szála, hogy az 1900 évesre becsült márványtábla nyilván volt tartva az olaszországi National Archaeological Museum of Civitavecchia gyűjteményében. A tábla a római korszakban erdetileg

Idézőjel ikon

a tengerparti Civitavecchiában lévő katonai temetőben állhatott,

majd később a múzeumba került. A második világháborús bombázások során azonban az intézmény jelentős része megsemmisült, a szóban forgó tábla pedig azóta eltűntnek volt nyilvánítva.

Újra múzeumba kerülhet 

Megtalálását követően, miután a lelet szakértők által igazolhatóan egyezést mutatott a múzeum dokumentációjával, az amerikai Federal Bureau of Investigation közbelépett, és felvette a kapcsolatot az olasz hatóságokkal a tábla visszaszolgáltatása érdekében. 

Idézőjel ikon

A tárgy múzeumba kerül, és hamarosan a nyilvánosság számára is megtekinthető lesz.

A régészek számára a tábla azért különösen értékes, mert ritkán bukkan fel ilyen jó állapotban megőrzött, valódi római sírlelet az amerikai kontinensen.

Ha kíváncsi vagy rá, ki volt az ókor szépségideálja, olvasd el ezt a cikkünket is!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.