Heinrich Schliemann gyerekkorában, édesapjától hallotta először az Iliász történetét. A trójai háború, a faló és a hősök világa annyira megragadta, hogy elhatározta: egyszer megtalálja a várost, amelyért Akhilleusz és Hektor küzdött. A környezete bolondságnak tartotta. A 19. század közepén a tudományos világ egyöntetűen úgy vélte, Trója csupán legenda – pont úgy, mint Atlantisz vagy Eldorádó. Schliemann azonban nem ismert lehetetlent.
Negyvenhét éves korára összegyűjtötte azt az összeget, amely elegendő volt ahhoz, hogy megvalósítsa gyermekkori álmát – olvasható a Smithsonian Magazine hasábjain.
Heinrich Schliemann elhatározta, hogy milliomos lesz
Heinrich Schliemann kereskedősegédként dolgozott, napi akár tizenhat órát is. Meggyőződése volt, hogy csak az anyagi függetlenség adhatja meg számára a szabadságot, hogy életét annak szentelhesse, amit igazán akart: megtalálni Tróját. Évek kitartó munkájával végül elérte célját. Negyvenhét éves korára már milliomosként hagyta maga mögött az üzleti életet, és elindult, hogy felkutassa a legendás várost.
A föld mélyén rejtőző város
Az Iliász leírásai alapján Schliemann a Hellészpontosz, vagyis a mai Dardanellák közelében fekvő Hisarlık-dombot választotta ki ásatásai helyszínéül. A terület mindenben megfelelt Homérosz szövegének: két folyó között feküdt, a tengerre nézett, és mögötte emelkedett az a hegy, amelyet az ókoriak Idának neveztek.
Az ásatások 1871-ben kezdődtek. Schliemann több tucat munkást fogadott, és hónapokon át mélyítette az árkokat. Egymás fölött eltemetett városok maradványaira bukkantak: települések sora épült, pusztult el, majd újjá, mindig ugyanazon a helyen. Schliemann hét különböző Trója-réteget különített el, és meggyőződése lett, hogy az egyik ezek közül Priamosz király városa – az igazi Ilion.
Többezer kincsekre bukkant
1873-ban egy mélyebb rétegben serlegeket, pajzsokat, diadémokat, karkötőket, nyakláncokat, több ezer aranygyöngyöt és számtalan aranyból, ezüstből és rézből készült tárgyat találtak. Schliemann meg volt győződve róla, hogy Homérosz Trójáját fedezték fel, és Priamosz király kincsére bukkantak. Felfedezését világszenzációként tálalta. Bár később kiderült, hogy a lelet valójában több mint ezer évvel idősebb a homéroszi Trójánál, mégis ez lett az a bizonyíték, amely bebizonyította: a legenda mögött valóság húzódik.
Schliemann és utódja, Wilhelm Dörpfeld végül kilenc régészeti réteget azonosított, amelyek összesen mintegy 3500 évet ölelnek fel – a bronzkor kezdetétől egészen a római korig. A legfelsőbb rétegekben templomokat, fürdőket, tanácstermeket és más épületeket tártak fel, amelyek azt mutatták, milyen fontos szerepet játszott ez a hely a klasszikus görög és római világban.
A második világháború után a feltárások csaknem ötven évre leálltak
A háború éveiben Trója elcsendesedett. A romokat benőtte a gaz, a kutatás pedig évtizedekre megakadt. Csak az 1980-as években kezdődött új korszak, amikor a német régész, Manfred Korfmann újraindította az ásatásokat. Modern módszereket és technológiát alkalmazott: radaros talajvizsgálatot, légi felmérést és geofizikai elemzéseket.
Korfmann a környező területeken is feltárásokat végzett, és a tengerpart közelében olyan nyomokat talált, amelyek szerinte a trójai kikötőre utaltak. Úgy vélte, Trója nemcsak erőd volt, hanem tengeri nagyhatalom, amely ellenőrizte a Dardanellák hajóforgalmát, és vámot szedett az áthaladó görög kereskedőhajóktól. Ez a gazdasági rivalizálás vezethetett szerinte ahhoz a háborúhoz, amelyet Homérosz az Iliászban megénekelt.
Az új ásatások nemcsak megerősítették Trója jelentőségét, hanem újraértelmezték azt. A város kiterjedtebbnek bizonyult, mint korábban gondolták. Az alsóváros egészen a védelmi árkokig húzódott, a falak mögött utcák, vízvezetékek és tornyok rajzolódtak ki. A modern kutatások végül bebizonyították, hogy Trója nem puszta legenda, hanem valóban létező, virágzó bronzkori város volt – pontosan ott, ahol Schliemann is hitte.
Sajnos ő maga ezt már nem élhette meg: 1890-ben, 68 éves korában meghalt, mielőtt a tudomány igazolta volna hitét.
Vajon a trójai faló csak egy szimbólum volt, amit utólag a történetmesélés megszépített? Olvasd el az erről szóló, következő cikkünket is.
