Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Piller Edit bipoláris depresszióban szenvedett, Fekete István azonban soha nem akart elválni feleségétől.
„(…) házasságunk alatt mindig úgy éreztem, mintha egy ekrazitos hordón ülnék, amelynek gyutacsát már meggyújtották. A kérdés tehát csak az, hogy mikor fog felrobbanni alattam a hordó! Merthogy felrobban, az biztos” – idézte fel ifj. Fekete István édesapja szavait, amikor arról kérdezte, hogyan tudott együtt élni évtizedekig a bipoláris személyiségzavarban szenvedő Piller Edittel.
Fekete István 1926-ban, miután befejezte mezőgazdasági tanulmányait Mosonmagyaróváron, gróf Mailáth György birtokán, a Baranya megyei Bakócán kapott állást. A 26 éves segédtiszt egy bálon ismerkedett meg a helyi körorvos fekete, hullámos hajú lányával, Edittel. A család a Vajdaságból költözött Magyarországra, Edit tízéves koráig a Tarcal-hegység egy bányászfalucskájában élt. Nagy szerelem volt az övék: a fennmaradt, gyengéd szavakkal teli szerelmes levelek tanúskodnak Fekete István érzelmeiről.
„Bibócska” és „Faragatlan Pista”
Az író elfogadott egy főintézői állást Ajkán, egy holland származású földbirtokos, bizonyos Nirnsee Pál birtokán. Gondja volt rá, hogy az esküvő előtt mindent elrendezzen: „Én édes egyetlen kicsi Virágom! (…) Nirnsee egyébként ma kérdezte, mikor szándékozom az esküvőt megtartani? Megmondtam neki, erre ő csodálkozva azt kérdezte, hogy miért várok addig? Én a lakás problémáit említettem meg okként, hogy amíg nem lesz száraz addig nem költözhetünk bele. (…) A fürdőszoba szintén meglesz. Szóval, ami tőlem kitelik, azt megcsinálom. Befejezésül, bókolni fog a Maga faragatlan Pistája, akinek talán egyetlen jó tulajdonsága, hogy Magát egész lelkével és minden csepp vérével végtelenül szerető: Pistája” – írta egyik levelében menyasszonyának. Máskor a ködbe burkolózó Somlyó-hegy leírása után jegyzi meg: „nagyon szeretném, ha láthatnád már, én kicsi Bibócskám.
Mindig minden csak azon fordul meg, hogy Neked tetszik-e, Neked jó lesz-e? Mert tudom, ha Te örömöd találod benne: én boldog leszek!
(...) Ma voltam Városlődön, a kerámia gyárban elhozatni a kályháinkat, és vettem Neked valamit. Rengeteg füle van. Nagyon fogsz neki örülni. De ezt már csak akkor fogod meglátni, ha a mi Jóistenkénk segítségével – mint az én drága kicsi Asszonyomat – kivezetlek a konyhánkba.”
Sikeres gazdatisztből sikeres író
„Bibócska” és „Faragatlan Pista” 1929-ben házasodott össze. Két gyermekük született, 1930-ban Edit, majd 1932-ben István. A gazdaság működtetése nem kevés munkával járt: több tízezer sertést és marhát hizlaltak, Fekete István megszervezte a gazdaság tejüzemét és sajtüzemet létesített. A sikeres gazdatiszt szabadidejében szívesen járta a természetet, vadászott is. Első írásait a Nimród című vadászlap közölte; az Afrika-vadász Kittenberger Kálmán is támogatta írói törekvéseit. A nagy ugrást azonban az 1936-ban egy pályázatra írt A koppányi aga testamentuma jelentette Fekete István számára: ekkor ébredt rá, hogy valójában író szeretne lenni. A 40-es években már a legnépszerűbb hazai írók egyike volt, 1941-ben otthagyta gazdatiszti állását, és családjával együtt Budapestre költözött.
Teadélutánon Fekete Istvánnál
„Magasan a Sashegy oldalában, modern bérvillában, mégis egészen vidékies környezetben lakik Fekete István. Írószobájának ablakán szinte behajlanak a falombok, szomszéd házat, szomszéd utcát nem lehet látni, csak messze, lent a völgyben, a várost” – írta az Új Idők újságírója, aki nemcsak az íróval, hanem feleségével, a „nagyon csinos, fiatal babaasszony”-nyal és tizenhárom éves lányával, Edittel is találkozott. A feleség nevetve és buzgón töltögette a teát, de azt csak kevesen tudták, hogy valójában nagyon nehéz is tud lenni az együttélés. A gyerekek születése után ugyanis Edit mániás depressziója felerősödött: egymást váltották a mániás (felhangolt, indokolatlanul aktív) és depressziós szakaszok, amelyek borzasztóan megterhelték érzelmileg az egész családot. Fekete István, ha tehette, a természetet járta: saját bevallása szerint ez az, ami tudta a leginkább kisimítani idegrendszerét:
„Az igazi szép élet az volna, amit szabadidőmben élek: puskával, horoggal, hálóval járni a határt reggeltől, este meg leülni a szobában és írogatni, olvasgatni”
– mondta el 1942-ben az Új Idők újságírójának.
Napszámosként és patkányirtóként dolgozott
Fekete István a 40-es években minisztériumi állást is vállalt, 1945 után azonban nehéz évek vártak rá: Zsellérek című könyve miatt, amely a vörösterror időszakát dolgozta fel, tiltólistára került. 1946-ban ávósok megtámadták, és agyba-főbe verték: miután fél szemét kiverték és lerugdosták az egyik veséjét, kidobták a János Kórháznál egy autóból. Járókelők találtak rá, fél szeme világát azonban többé nem nyerte vissza. Könyveit nem adták ki, minisztériumi állásából elbocsátották, alkalmi fizikai munkákból élt: dolgozott napszámosként, uszálykísérőként, sőt, patkányirtást is vállalt. Mindez azonban nem vezetett értékrendje vagy hite megtagadásához: a legsötétebb Rákosi-korszakban befogadott a lakásába, a Tárogató út 77. szám alá egy száműzött apácarendet.
Fekete István házassága
A békés családi élet ekkor már rég a múlté volt. Ifjabb Fekete István visszaemlékezései szerint szinte állandó volt a veszekedés. Édesapja ilyenkor „csodálatos önuralommal, de gyakran elszürkült arccal” hallgatta felesége szidalmait. „Igaz ugyan, hogy 41 évig, édesapám haláláig jóban-rosszban kitartottak egymás mellett, a házasságukat azonban sok mindennek lehetne mondani – de boldognak nem. (...) Nem kétséges, hogy édesapámat teljesen elvakította a szerelem, és nem látta – bár talán nem is akarta látni –, hogy a szép doktor kisasszony, Bakóca egyetlen eladósorban lévő lánya, örökölte szülei súlyos ideggyengeségét” – vélekedett szülei házasságáról. A válás gondolata azonban eszébe sem jutott Fekete Istvánnak: „Hogy kérdezhetsz ilyet...? Én még az embereknek adott szavamat sem szegem meg soha, nemhogy azt, amit az Úristennek adtam” – jelentette ki. Felesége rohamai hátterében a betegséget látta:
„Olyan pazarlóan áldott, jó is tud ő lenni, ha el nem kapja a rossz, s az ebből származó eszméletlen hisztéria”
– írta Piller Editről.
A Sztálin halála utáni enyhülés időszakában ismét írhatott. Ekkor születtek nagy sikerű és azóta már klasszikusnak számító ifjúsági- és állatregényei: a Kele, a Lutra, a Tüskevér, a Bogáncs és a Ballagó idő mind az ötvenes években íródtak, a Vuk 1965-ben. Gyermekei ekkorra már felnőttek: Edit lánya tizennyolc évesen apácának állt, majd Ausztriába költözött, terveiről előzetesen csak édesapját értesítette, aki, bár nagyon fájlalta lánya döntését, elfogadta. Érzéseiről Elment című versében is vallott:
Csend van, nagy a csend most nálunk,
szívünk sötét borulásban.
Anyád sír... alig halljuk,
apád sír... meg nem valljuk,
körülöttönk elmúlás van. (...)
Régi kis leveleidet
összeszedem... gyűjtögetem...
Simogatlak, úgy mint régen,
ha nevettél a meséken,
bizony ritkán... ha meséltem.
Fia, István 1956-ban hagyta el az országot, Chicagóban telepedett le, ahol író és újságíró lett: édesapját és az általa teremtett állatokat is gyakran megidézi írásaiban.
Fekete István sikereivel az irodalmi élet nemigen tudott mit kezdeni. Kívülállónak tartották, s bár a Zselléreknek alig néhány példánya maradt fenn, a hatalom képviselői valószínűleg nem felejtették el, hogy annak idején nem éppen hízelgően írt benne a tanácsköztársaságról. 1960-ban József Attila-díjjal jutalmazták, Kossuth-díjat azonban nem kapott – még akkor sem, amikor 1967-ben nagy sikerű televíziós sorozat készült a Tüskevárból. Fekete István 70 évesen, 1970-ben hunyt el, halálát szívinfarktus okozta. Özvegye kérésére (végakaratával ellentétben) Budapesten temették el, Piller Edit 1997-ben bekövetkezett halálát követően, gyermekei kezdeményezésére Bogáncs kutyája társaságban újratemették szeretett szülőfalujában, Göllén. 1987 óta emlékét a Fekete István Társaság őrzi. (Borítókép: Fortepan / Hunyady József)
Ha szívesen olvasnál a szigligeti Alkotóházról, ahol Fekete István is szívesen időzött, ezt a cikket ajánljuk.
