Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
1961. április 12-én Jurij Gagarin felrepült az űrbe, Sarkadi Imre magyar író pedig a mélybe zuhant. Halála körülményei a mai napig nem tisztázottak: egyesek szerint talán barátja, Kondor Béla felesége iránt érzett reménytelen szerelme is közrejátszott a tragédiában.
Kondor Béla, a 20. századi magyar festészet egyik kiemelkedő alakja 1958 óta lakott a Bécsi utca és a Fehér Hajó utca sarkán álló, impozáns, ötemeletes épület legfelső emeletén feleségével, Kaufmann Ágotával együtt. Az V. emelet 1. szám alatti lakás három szobájának egyike volt a tágas műterem, ahol Kondor saját készítésű hangszerei, repülőszerkezet-modelljei, festőállványai is helyet kaptak kedvenc könyvei és rézkarcprése mellett. A festő különös szenvedélyt érzett a repülés iránt; festményeinek legtöbbször megörökített jelenetei a repüléshez kapcsolódnak. Kondor kifejezetten szerette a macskákat is, leginkább a Csombe névre keresztelt, fekete kandúrt.
1961. április 12-én a festőnél kisebb társaság gyűlt össze. Kondor és felesége Juhász Jenő építésszel és Ágh István költővel (Nagy László öccsével) iszogatott és beszélgetett. Talán szóba került Eichmann éppen akkor zajló pere, talán Csombe kongói diktátor rémtettei, talán csak az angol költészet, amelynek antológiáját Ágh István épp akkor akarta kölcsönkérni. Azt még csak a kiválasztott kevesek tudhatták, hogy aznap Jurij Gagarin szovjet űrhajós történelmi tettre készül: a Vosztok–1 űrhajóval elsőként kerüli meg a Földet. A beszélgetés közben egyszer csak megcsörrent a telefon. Az író Sarkadi Imre volt az, aki a Magyar Rádióból tartott hazafelé: Gagarin repüléséről kérdezték mint a repülés és vitorlázás szerelmesét. Az iránt érdeklődött, csatlakozhat-e Kondorékhoz.
Csodagyerek, fenegyerek
Sarkadi Imre az 1945 utáni irodalmi élet egyik „fenegyereke” volt. Debrecenből került a fővárosba, 25 évesen, a korábbi joghallgató és gyógyszerészsegéd itt a Szabad Szó munkatársa, majd felelős szerkesztője lett. Politizált is, a Nemzeti Parasztpárt tagjaként, írói eszményképe pedig Móricz Zsigmond volt. Ő maga is szívesen írt a parasztság helyzetéről, bár világképe meglehetősen pesszimista volt; kortársai és a kritika sem mindig tudott vele mit kezdeni. Időnként a legtehetségesebb fiatal írók közt emlegették, máskor kénytelen volt tanári állást vállalni vagy az Állami Vakcinatermelő Intézetben fermentorként tevékenykedni. Ugyanakkor Sarkadi volt az is, akinek Kútban című novellája a legendás Körhinta című Fábri-film alapötletét adta, és háromszor is megkapta a József Attila-díjat: 1951-ben, 52-ben és 54-ben. 1955-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, ennek összegéből egy vitorlást vásárolt. Drámái közül az Elveszett paradicsomot és az Oszlopos Simeont rendszeresen műsorra tűzik a színházak, A gyáva című kisregénye (amelynek hősnőjében sokan Kondor feleségét vélték felismerni) pedig ma is tanulságos olvasmány.
Boldog elragadtatás és gyötrő búskomorság
Sarkadi lelkiállapota meglehetősen labilis volt: ahogyan Hegedűs Géza fogalmazott, „kedélyállapota egyre szélsőségesebben csapongott a boldog elragadtatás és a gyötrő búskomorság között. (...) Az én emlékezetemben úgy él, mint egyszerre érzelmes, jó férj és minden szoknya után kajtató szerelmi kalandor." Sarkadi súlyosan alkoholista volt, megesett, hogy „kábult fővel ült az írógép elé; ha szóltak hozzá, akadozott a nyelve, vagy éppen összefüggéstelen értelmetlenségeket válaszolt, miközben ujjai alatt kikerekedett egy novella”.
Háztetőkön és ereszcsatornákon egyensúlyozott
Az alkoholizmus – és a virtuskodó természet – időnként meggondolatlan tettekre sarkallta az írót. Például felmászott egy háztetőre és végigsétált a tető gerincén, vagy éppen két kézzel kapaszkodva függeszkedett ki egy ablakpárkányon, lába alatt több emeletnyi mélységgel. (A mutatvány után pedig nevetve tért vissza a nappaliba.) De az is előfordult, hogy Szigligeten, az Alkotóházban leakasztotta egy muflon fejét a falról, majd alvó pályatársát halálra rémisztve, betartotta azt a nyitott ablakon, miközben élethűen utánozta a muflon bőgését; vagy fogadásból felment az Alkotóház tetejére: „Az első teraszról elkezdett mászni, fölmászott, végigmászott mindenféle párkányokon, a tető alján, a tetőcsatornán, úgy, hogy mindenkiben megállt az ütő, ahogy ezt szokták mondani, őrjöngve vártuk, hogy jöjjön le” – emlékezett vissza Somlyó György költő.
Sarkadi Imre halála
De térjünk vissza 1961. április 12-re. Sarkadi aznap este is jócskán felöntött a garatra: már mielőtt Kondorékhoz érkezett volna, megivott egy üveg konyakot. „Megjelent, ballonkabát volt rajta az enyhe időben” – idézte fel az aznap történteket Ágh István. „Akár egy vízimadár, a feje, a nyaka, a széles mozdulatai olyanok, mint egy gémnek.
Ágotának kihúzott egy csokor ibolyát a zsebéből, belerúgott a világ legszebb, legokosabb fekete macskájába, aki még a kedves vendégek előtt is meg szokott hajolni.”
Sarkadi ezután filozófiai okfejtésbe bonyolódott Juhász Jenővel, egyszer csak kijelentette, hogy ő nem prózaíró, hanem költő, majd „kiment a modell-dobogóra és hasrafekve írt”. (Mint később kiderült, egy verset a háziasszonynak, Ágotának címezve.) A társaság éjfél felé kezdett szedelőzködni, a házigazda ekkor már aludt, Sarkadi viszont a lépcsőházból visszafordult, mondván, hogy ott felejtette a sapkáját. A többiek cigarettázva vártak rá, majd amikor percek múlva sem jött, visszamentek a lakásba, és keresni kezdték. Ágh Istvánnak egy szirénázó mentőautó tűnt fel, majd meglátta Sarkadi testét is a mélyben, az utca kövén.
Baleset volt – vagy mégsem?
A kiérkező rendőrök három forgatókönyvet vázoltak fel, és ma sem tudni, mi okozta az író végzetét: baleset történt-e, öngyilkosság, esetleg bűncselekmény. Ha Sarkadi virtuskodni akart, miért nem vette le talpig érő ballonkabátját? Ha önként választotta a halált, miért nem írt búcsúlevelet, miért beszélt meg másnapra találkozót példaképével, Németh Lászlóval? Ha pedig kilökték, ki lehetett az, ha a társaság tagjai mindannyian a lépcsőházban voltak, a házigazda pedig aludt? Máig nincs válasz ezekre a kérdésekre. „Akik jól ismerték, öngyilkosságot gyanítanak; akik még jobban ismerték, balesetnek vélik, olyan balesetnek, amely ha nem ekkor, hát máskor okvetlenül bekövetkezett volna, mert egész élete egyetlen szakadatlan játék volt a halállal, az önpusztítással” – vélekedett Hegedűs Géza. (Borítókép: YouTube)
Ha szívesen olvasnál a szigligeti Alkotóházról bővebben is, ezt a cikket ajánljuk.
