Hogyan lett Esterházy Pálné otthonából a Rákosi-korszak egyik legfontosabb kulturális beruházása? Mi köze volt Ady Endre legjobb barátjának az ötvenes évek kultúrpolitikájához? Milyen csínyeket követtek el az írók, ha éppen nem írtak? A Szigligeti Alkotóház története.
A Balaton-part egyik legkülönlegesebb (és legszebb) települése Szigliget. Az ódon, nádtetős házikók, az árnyas fák mögött meghúzódó évszázados kastély és a szigligeti vár romjai egészen biztosan ámulatba ejtik az oda utazót. Aki pedig irodalmi emlékekre és anekdotákra vágyik, ne is menjen tovább: 1948 óta a szigligeti Esterházy-kastély irodalmi alkotóházként üzemel, s mint ilyen, falai már igen sok mindent láttak.
Az én Szigligetem
Egy személyes történettel kezdeném: bár magam nem vagyok író, a sors és a jó szerencse úgy hozta, hogy többször is volt alkalmam egy-egy hetet eltölteni a szigligeti Alkotóházban. Nem mostanában, hanem húsz-huszonöt évvel ezelőtt, az akkor még létező József Attila Kör (JAK) írótáborának egyik résztvevőjeként. Noha a Kádár-korszak szerzői (akikről ebben a cikkben főként szó lesz) akkor már régen nem éltek, alkalmam nyílt – többek között – irodalmunk akkor még élő klasszikusaival, például Békés Pállal vagy Térey Jánossal találkozni.
A szigligeti tartózkodás egyik legnagyobb vonzereje – az írótársaságon kívül – az volt, hogy, akárcsak egy sokcsillagos hotelban, ahová húszévesen nem is álmodtam eljutni, egész nap etettek bennünket: az egyenruhás konyhás nénik reggelit, ebédet, meleg vacsorát varázsoltak elénk, hogy az íróknak, írópalántáknak és táborozóknak csak az irodalommal, a szellemi táplálékkal kelljen foglalkozniuk. Meg aztán ott volt a strand, a Balaton, a kocsma (a nevét sajnos már elfelejtettem), a programok, a felolvasások – és a felismerés, amivel ott találkoztam először, hogy az író is ember, s mint ilyen, lehet kedves és kedvetlen, józan és részeg, közvetlen vagy mufurc.
Kastélyból alkotóház
Az ötlet, hogy a Szigligeten a 18. század vége óta álló, 1912 óta az Esterházy család tulajdonát képező, klasszicista stílusú kastély alkotóház legyen, Ady hajdani barátjától, Bölöni Györgytől származott. Az egykor Párizsban élő, Auguste Rodinnel ebédelő újságíró 1945 után meggyőződéssel szolgálta a kommunizmust; 1950-től a Rákosiék által életre hívott Irodalmi Alap vezetője, 1957-től az Élet és Irodalom első főszerkesztője, valamint az Irodalmi Tanács elnöke volt. Bölöni, új pozícióit és befolyását latba vetve Révai Józsefnél kilincselt, hogy az Esterházy-család nyári rezidenciájából hozzanak létre alkotóházat az írók számára, és sikerrel járt; Révai válaszlevelében ezt írta: „Kedves Bölöni Elvtárs! Megkaptam leveledet a szigligeti Eszterházy-kastély dolgában.
Tekintve, hogy a kastélyban jelenleg a Földművelésügyi Minisztérium és a Népművelési Minisztérium gyerekeit nyaraltatják, nem lehet kiüríteni.
Erdei Ferenc miniszter azonban ígéretet tett, hogy szeptember 1-ével a kastélyt az írók rendelkezésére bocsátja.”
A második világháború után a kastély siralmas állapotban volt; berendezését széthordták, a tulajdonosok által messzi földről hozatott különleges növényeket letiporták. Amikor többé-kevésbé használhatóvá vált, vagy mezőgazdasági tanfolyamokat tartottak benne, vagy gyerekeket nyaraltattak. Bölöni közbenjárására végül több ütemben átalakították, a bútorokat a bizományiból szerezték. A kazán körül Esterházyék régi mindenese, Laci bácsi tüsténkedett, a szakácsnőt pedig a mezőgazdasági iskolától örökölte meg az alkotóház.
Itt nyaralt a magyar irodalom színe-java
Az első vendégek 1953. június 16-án érkeztek. Természetesen nem mehetett akárki az Alkotóházba: amint azt Gréczi Emőke írja tanulmányában, „a jelképes önköltségen felül az alkotóházban elvégzendő munkatervet is el kellett fogadtatni, csak akkor járt a beutaló; majd az elvégzett munkát, a megírt íveket kiadói lektor minősítette”. Ezenkívül a kedvezőtlen szociális- és lakáskörülmények számítottak még a beutaló igénylésekor; no meg a megfelelő összeköttetések és a párthűség. Az elsők között érkezett az Alkotóházba Kolozsvári Grandpierre Emil, Déry Tibor, Galsai Pongrác és Dénes Zsófia – utóbbi már a megnyitás utáni első évben csaknem két hónapot töltött Szigligeten.
A későbbiekben szinte nem találunk a magyar irodalomból olyan jelentős vagy kevésbé jelentős írót, költőt aki ne fordult volna meg az Alkotóházban. Füst Milán, Németh László, Kassák Lajos, Tamási Áron, Szabó Magda, Romhányi József, Nagy László és Weöres Sándor is szívesen időzött a hajdani Esterházy-kastélyban. Napközben leginkább az írógépek kopogása hallatszott, esténként viszont – ahogy Pomogáts Béla irodalomtörténész visszaemlékszik – „nagy társasjáték zajlott a földszinti társalgóban, barkochba meg a „Király Istvánnak” keresztelt szerepjáték (...). [Király István a Kádár-korszak egyik legjelentősebb irodalomtörténésze, Ady-kutató, akadémikus és egyetemi tanár volt.] Megesett, hogy vacsora után átrándultunk a badacsonyi diszkóba, nézelődtünk a fiatalok között.
Éjfélkor aztán Harsányi Karcsi, az alkotóház legendás gondnoka megjelent egy nagy tálca zsíroskenyérrel, hagymával, néhány üveg borral, és a darvadozó társaság új erőre kapott.”
A magyar irodalom számos alkotójának versei, novellái és visszaemlékezései örökítik meg Szigligetet; de az alkotóház a szó szoros értelmében is őrzi az írók keze nyomát: a képzőművészként is tehetséges Nagy László folyosóvégi kis szobájában Szent György alakját festette a kávéfőző számára kialakított fali fülkébe, mások (többek közt Pilinszky János, Somlyó György vagy Végh Antal) az egyik szoba falára írták fel nevüket.
Ifjúsági regény, extrákkal
Örkény István és Karinthy Ferenc, azaz Cini szintén gyakran vendégeskedtek Szigligeten, és soha nem mentek a szomszédba, ha egy kis tréfáról volt szó. Nem egyszer megesett, hogy titokban „belejavítottak” írótársaik munkájába; Örkény például Sarkadi Imre Tanyasi dúvad című kisregényéből készülő filmforgatókönyvébe illesztett be egy obszcén jelenetet, Karinthy Ferenc pedig Fehér Klára ifjúsági regényét egészítette ki nem éppen odaillő módon. A népszerű írónő az Alkotóházban is igen szorgalmasan dolgozott, egész nap kopogott az írógépen, csak ebédidőben tette félre a kéziratot.
Ezt használta ki az ifjabbik Karinthy, amikor ebédidőben beosont a nyitva felejtett ajtón, majd beleírt néhány vaskos trágárságot a készülő regénybe.
A gyanútlan írónő, az ebédről visszaérkezve, ott folytatta a szöveget, ahol Karinthy abbahagyta. A legenda innentől két verzióban ismert; az egyik szerint csak a kiadói szerkesztőnek tűntek fel a nyomdafestéket nem tűrő mondatok, a másik szerint viszont a nyomdából kellett visszahívni a regényt. (Egy harmadik verzió szerint pedig mindez nem is Szigligeten, hanem Visegrádon történt.)
A tekercselőnő levele
A vízilabdázó, jó fizikummal rendelkező Karinthy Ferenc rendre panaszkodott barátjának a kevés húst tartalmazó ételekre. Örkény István ezért bizonyos „Braun Adél Zója, tekercselőnő, népnevelő, önkéntes véradó” nevében levelet írt az Irodalmi Alap vezetőségének, 1950-ben (ne feledjük, a korszakban sokkal kisebb „bűnökért” idéztek be vétlen embereket az Andrássy út 60-ba!), amelyben szóvá tette, hogy „a mi szemünk fénye, a drága Karinthy Frigyes [sic!] milyen kicsike húsadagot kap ebédre, és gyors elfogyasztása után vágyakozva, de sajnos hiába pillant a konyha felé. (…) Kérem az igen tisztelt Vezetőséget e fogyatékosság haladéktalan kiküszöbölésére, és hassanak oda, hogy e szeretett, kiváló alkotó adagjait emeljék föl, s ennek folyományaként még inkább okulhassunk általa és gyönyörködhessünk csudálatosan szép műveiben.” A viccnek szánt levél végül elérte célját: az Irodalmi Alap vezetői „leszóltak” Szigligetre, hogy Cini kapjon több húst a tányérjára – írótársai nem kis bosszúságára, amint azt Staféta című kötetében olvashatjuk.
Örkény István és a cserépkályha
Az is megesett, hogy az ifjabb Karinthy Örkény Istvánt tréfálta meg: távozásakor megkereste az Alkotóház gondnokát, és a lelkére kötötte, hogy a hamarosan érkező Örkény szobáját jó alaposan fűtsék be, mert barátja a hadifogság óta nagyon fázós. Örkény megérkezett, vele együtt a kánikula, és az író ingre-gatyára vetkőzve dolgozott, „izzadt, kornyadozott”, de hiába sötétített be és tárta ki az ablakot éjszakára, a barokk cserépkályha megveszekedetten ontotta magából a meleget. Végül nem volt mit tenni: szerzett egy sátrat, és kiköltözött az Alkotóház kertjébe, ahol „a szép csillagos éjszakában, a haloványan derengő ponyva mögül kihallatszott írógépének szapora kopogása”. (Borítókép: Fortepan / Hunyady József)
Ha szívesen olvasnál még arról, hol töltötték íróink a nyarakat, ezt a cikket ajánljuk.
