II. Erzsébet és Marilyn Monroe furcsa találkozása: hihetetlen, de éppen egyidősek voltak

Olvasási idő kb. 2 perc

Két olyan nő is született 1926-ban, aki nem csak saját évszázadának lett meghatározó alakja, noha gyermekkorában ezt még nem lehetett megjósolni. Bár merőben máshogy, de mindketten óriási hatással lettek az emberiség történetére egészen napjainkig.

II. Erzsébetről és Marilyn Monroe-ról is sokat tudunk, mégis valójában nagyon keveset.

Idézőjel ikon

Kislányként még egyikük sem sejtette, hogy örökre változtatja majd meg a világ nőkről alkotott elképzeléseit.

Két világ találkozása

II. Erzsébetnek sokkal több ideje volt kivívni a népszerűséget. Amikor 1956-ban személyesen is találkozott a filmcsillag Marilyn Monroe-val, már 4 éve volt az Egyesült Királyság királynője és másik 14 nemzetközösségi állam, illetve az anglikán egyház feje. 2022-ben bekövetkezett haláláig a leghosszabb életet és a meghosszabb uralkodást is maga mögött hagyó brit államfő volt:

Idézőjel ikon

a négygyerekes anyává lett asszony királynőként hét évtizeden át gyakorolhatta hatalmát.

Ezzel szemben a több kudarcos házasságot is átélt, gyermektelenségtől szenvedő Marilyn Monroe a királynéval történő találkozás után mindössze 6 évvel meghalt, így pontosan hat évtizeddel élt kevesebbet, mint uralkodónő kortársa.

Hiába látta meg mindkét nő ugyanabban az évben a napvilágot és keresztezte egymás útját életük például az alábbi ritka felvétel pillanatakor,

Idézőjel ikon

találkozásukkor két merőben eltérő világ tekintett kicsit értetlen bámulattal a másikra.

A képsort látva az is gyorsan érthetővé válik a néző számára, hogy lehet, hogy kettejük találkozásától II. Erzsébet jött inkább zavarba, s nem az akkori világ talán legbefolyásosabb nőjével éppen kezet fogni készülő celebritás.

Ha érdekelnek még kevesek által ismert részletek II. Erzsébet életéből, olvasd el ezt a cikkünket is.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.