A digitális átállást megelőzően profi rendszert építettek ki a magyar parasztok a kommunikációra. A gémeskutakat alkalmazták erre a célra, nem is akárhogyan.
A gémeskutak az Alföld végeláthatatlan pusztaságán nemcsak arra szolgáltak, hogy vizet biztosítsanak embernek-állatnak. A kútgém állása abban is a pásztorok segítségére volt, hogy egymással megbeszélhessék a mindennapi történéseket, sőt még figyelmeztetni is tudták egymást a segítségével.
Herman Ottó volt az első magyar tudós, aki tényleg kimerészkedett a biztonságos, egyre urbanizáltabb környezetből. Munkásságának köszönhetően hazánk már a Párizsi Világkiállításon is megmutathatta egyedülálló paraszti kultúráját a világnak. A hatalmas, világszintű siker pedig kikövezte a későbbi munkája útját, halála napjáig azt kutatta és dokumentálta, miként élnek a vidéki magyarság peremén azok az emberek, akik a társadalomtól elvonulva végzik munkájukat. Pákászok, halászok, pásztorok: amit ma róluk tudunk, elsősorban neki köszönhetjük, hiszen ő kezdett el az elsők között tudományos szinten érdeklődni utánuk.
A gémeskút volt az első magyar „chatszoba"
Bár Herman még telegráfként hivatkozott a gémeskút különleges szerepére 1914-es munkájában, kiemelve, hogy ezzel különösen a betyárvilágban éltek sűrűn a betyárok és a pártolóik. A gém különféle állásának jelentősége volt. A jelzések igencsak változatosak lehettek, a kútostort és a kútkoloncot is annak megfelelően hagyták felhúzva, hogy miről kellett tájékoztatni kollégáikat. Így szinte teljes pontossággal megmutathatták azt, hogy milyen messze, melyik irányba haladnak a rend éber őrei.
„Lebocsátva látom a kútgémet,
Elment már a csárdából a német,
Csaplárosné nyissa ki az ajtót,
Kilenc jerkét hajtottam, meg tokjót.”
− a kútgém szerepéről még a népdalaink is megemlékeznek, a betyárok a pandúrok mozgására figyelmeztettek a segítségével. Gémeskút hiányában a kiskunsági parasztok rúdra kitett szalmacsóvával, a hujával jelezték, amit kellett. A gémeskút a szerelmi kalandok során is szerepet kapott, a menyecskék ezzel mutatták udvarlóiknak, hogy szüleik (vagy éppen férjük) nincs otthon.
Amikor még kevés gémeskút akadt a legelőkön, az 1800-as évek második felében úgynevezett látófákat állítottak fel szakaszonként ugyanezen célból. Ezek az 5-6 méter magasba felnyúló gerendák nemcsak az üzenésre, a kémlelésre is alkalmasak voltak, hiszen messzire ellátott az, aki felmászott a tetejére. A Tisza mentén a halászok botra akasztott ruháikkal tájékoztatták a vízen járókat a fontos eseményekről.
(Címlapképünk forrása: Fortepan / Torjay Valter )
Ha kíváncsi vagy arra, vajon megértenéd-e az alföldi tájszavakat, ide kattintva tesztelheted tudásod.
