Az első csók regényes körülmények között, a svájci hegyekben esett meg köztük, de Boncza Berta leginkább „talonban” tartotta a férfit: mindig akkor írt neki levelet, amikor Ady késett a válasszal.
1908 nyarán a 14 éves Boncza Berta szülőfalujában, Csucsán töltötte a nyári vakációt. A „csucsai kastély kisasszonya” a Sebes-Körös partján sétált, amikor megpillantotta régi ismerősét és hódolóját, Tószögi Ivánt egy ismeretlen fiatalember társaságában. Mint kiderült, a két fiú együtt érettségizett a nagyváradi premontrei gimnáziumban, s Iván meghívta magukhoz iskolatársát, hogy pihenje ki a tanulással (meg az érettségit követő mulatozással) járó fáradalmakat. „Úriember, ha Csucsára jön, bedugja hozzánk az orrát. Maga nem?” – tette fel kissé sértetten a kérdést Bertuka az ismeretlen fiatalembernek, Tabéry Gézának, aki ezután természetesen illő módon levizitelt Bonczáéknál.
A vakáció után Bertuka a svájci Lutrybe került mint bentlakásos növendék, „pensionnaire”, és Mme Béraneck intézetében élte a magányos, kissé különc, rajongó természetű kamaszlányok életét. A véletlen úgy hozta, hogy Tabéry útja is Svájcba vezetett: a fiatalember a genfi egyetem jogi karára iratkozott be, s amikor megtudta, hogy a „szőke, fitos orrú gyerekleány” is a közelben tartózkodik, levelet küldött neki. Bertuka válaszolt: kezdetben irodalomról, versekről leveleztek; Tabéry elküldte Bertának az akkoriban megjelent Holnap-antológia köteteit, a lány pedig megosztotta vele, hogy unja Jókait „és a többi öreg írót”.
"Igen, Géza, elmegyek Magához"
Bertuka 1910 decemberében írt levelében már előkerült Ady neve: „Szeretem Adynak hisztérikus, beteg egyéniségét. A versei néha túlzottak, sőt korcsok, talán maga sem tudja, amit ír, de vannak erős, hatalmas, új érzései, pár sorban sok, sok gondolat (...) De hatása alatt nem vagyok…” - állította. Ady költészeténél azonban érdekesebbnek tűnt számára a Tabéryval lehetséges szerelem ígérete; kamaszosan egzaltált soraiból legalábbis úgy tűnik: „Lázas, forró fejű éjszakák fia!... Igen, Géza, elmegyek magához, és akkor, amikor legszomorúbb, legelhagyatottabb lesz, meg fogom csókolni a lelkét, a vadat, az érzékenyt, a mérges gázak tavát.
Megcsókolom, mert kínozni akarom, mert meg akarom váltani, érti!”
Nem tudni, hogy Tabéry értette-e, mire gondolt Bertuka, aki egyre jobban belelovallta magát a szerelmes asszony szerepébe: „Érzem, hogy szeretetre van szükségem, és érzem, hogy ezt a szeretetet CSAK TE vagy képes nekem megadni. Te vagy az első férfi, érted, az első, akiben megtaláltam a nagy csodát.... Édes, kis szomorú, sápadt diákom, érezned kell minden szavamban, hogy végtelenül szeretlek, hogy nem akarlak elveszíteni. Minden pillanatban Veled vagyok és azzal, hogy kutyámmá tettelek, érzed-e, hogy istenem vagy.”
Titkos találka a hegyek közt
Boncza Berta egy romantikus, titkos találkozóra is rávette Tabéryt: amikor az intézettel együtt téli kirándulásra ment Sepey-be, levélben kérte a fiatalembert, hogy látogassa meg. Tabérynak Csató Pál néven kellett bejelentkeznie ugyanabba a szállodába, ahol ők is tartózkodtak, de nem volt szabad jelét adnia annak, hogy ismerik egymást. A férfi elutazott a téli üdülőhelyre, s valóban adódott is lehetősége arra, hogy egy hegyi kápolna mögött csókot lopjon Boncza Bertától. De a romantikus találkozás, a röpke beszélgetés és a csók ellenére a nagy szerelem nem lobbant föl köztük.
„Ez a csók nem sikerült. Kihűlt, megfakult, eljátszódott a tartózkodó, kamaszos védekezésben.
Nem is érte talán a szájat, csak a kötelességtudón odatartott – széltől kicsípett – hűvös arcot. Szerelem helyett diákos, baráti beszélgetés lett az izgalmasnak képzelt találkozásból” – vélekedett a találkozásról később Boncza Berta. Tabéry Géza, aki 1939-ben, Csinszka halála után megírta találkozásuk és kapcsolatuk történetét A csucsai kastély kisasszonya című kötetében, szintén kétségek között őrlődött a látogatás után: „Ha kimondott csalódást nem is, de a lehangolódásnak jókora adagját hoztam haza magammal Sepey-ből Genfbe. Látogatásommal ajtót nyitottam, melynek küszöbén át nem volt bemenet.”
Tabéry úgy döntött, inkább eljegyzi azt az orosz bölcsészlányt, akinek szintén udvarolt, Bertuka ezt megtudva pedig igyekezett leszögezni: voltaképpen szánalomból csókolózott Tabéryval: "(...) végtelen szánalmat éreztem irántad, s mikor fiatal puha kis ajkam az arcodhoz tapadt egy pillanatra, egy kis csalódásfélét is éreztem, én egy csúnya, érdekes férfit vártam, egy csúnya embert, aki az idegeimbe markoljon,
aki erősebb legyen, mint én, aki izgatni tudjon – de ez nem te voltál."
Boncza Berta ideáljai
A levelezés mindazonáltal nem szűnt meg közöttük. Bertuka, talán azért is, hogy kissé féltékennyé tegye levelezőpartnerét, időnként említést tesz azokról a férfiakról, akikért rajong: „ (…) én már négy hosszú éve szeretek bűnös tisztasággal egy ismeretlen férfit” – írta 1911 márciusában. „Egy férfit, akinek felesége van, egy férfit, akit én meg fogok ismerni.
Egy férfit, akit magamévá fogok tenni, ha nem is egy életre, de egy pillanatra. Szeretni, imádni akarom. A csókom neki tartom, az ölelésem is az övé.
És ez az ember – most nagyot fogok esni a szemedben – ez az ember Törzs Jenő.” (Törzs Jenő a korszak ismert férfiszínésze volt.) Máskor a művészettörténet-tanáráért vagy egy lausanne-i diákért rajong. De Ady neve is előkerül Tabérynak küldött leveleiben: „Akarom ismerni Ady Endrét, Törzs Jenőt és a többi szegény álmodó magyar fiút…” - írja, máskor pedig elmeséli, hogy „olvasom Ady Endre »Vér és arany«-át, s a »Szeretném, ha szeretnének«-et. Megértem és szeretem ezt az embert. Mennyi kultúra, mennyi finomság az érzéseiben!”
Boncza Berta 1911 novemberében küldte el első, autogramkérő levelét Adynak, de ezután is folytatta levelezését Tabéryval. Amikor Ady késett a válasszal, ismét gyakrabban írt Tabérynak, aki ezt érezte is: „Lutryban a késedelem miatt, úgy látszik, megint divatba jövök” – fogalmazott. Boncza Berta pedig így írt intézeti barátnőjének egykori hódolójáról: „Tabéry Géza, az érdektelen, kezd ismét érdeklődni (…) Utolsó 24 órában f. képet kaptam és levelet is írt (...) Ami engem illetne, jól vagyok. 3 képet tettem egy rámába. 1. Donaggio, 2. Tabéry és 3. Ady, – minden héten változik a műsor és most az utóbbi az érdekelt.”
"Most leszünk csak igazán barátokká"
Személyesen legközelebb 1912 nyarán találkoztak, amikor Tabéry megint ellátogatott Csucsára. Boncza Berta igen szenvedélyesen invitálta: „Gyere, Géza – kérte – , szinte valami meghatottságfélével várlak.... Gyere egyedül... úgy érzem, hogy most leszünk csak igazán barátokká.” Tabéry, a kívánságnak megfelelően egyedül érkezett.
„Vonzott a múlt félreértéseinek jóvátétele, de a kíváncsiság is, mivé fejlődött Sepey óta”
– írta látogatásának okáról. Boncza Berta iránt ekkor már leginkább csak barátságot érzett, így nem rázta meg különösebben, amikor Berta beszámolt Adyval való levelezéséről, sőt, megkérdezte a fiatalembert: mit szólna hozzá, ha Adyhoz menne feleségül. Arra a kérdésre, hogy szóba került-e már köztük a házasság, azt felelte: „Nem. Ez csak az én gondolatom még. Tudod, hogy a verseit régen szeretem és levelezünk…”
"Boldog vagy?" "Nappal igen"
1914 nyarán, amikor kitört az első világháború, Tabérynak lövészetre kellett mennie. A fegyvergyakorlatról hazafelé tartva, a vonaton megismerkedett Ady Endrével, aki ekkor már egy hónapja megkérte Boncza Berta kezét. A háborúban Tabéry az orosz frontra került, ahol 1914 karácsonyán egy szuronyrohamban súlyosan megsebesült. Nagyváradon lábadozott, majd 1915 tavaszán ismét ellátogatott Csucsára.
„Hathetes házasok se voltak Adyék, amikor 1915 tavaszán felkerestem őket csucsai otthonukban. Kedvesek voltak, mind a ketten. (…) Három nap alatt, amit náluk töltöttem, egyetlenegyszer esett szó a házasságukról. Négyszemközt megkérdeztem Bertukát:
– Boldog vagy?
A villámgyors válasz, a maga éles megfogalmazásában, inkább kiábrándult volt, mint kiábrándító:
– Nappal igen…
Nem, ez a házasság nem volt boldog már a kezdetén sem! Legalább nem a feleség részéről!”
– vélekedett Tabéry.
Többé nem találkoztak. Tabéry a 20-as és 30-as években az erdélyi magyar irodalmi élet elismert alakja lett, baloldali meggyőződésű író és szerkesztő. Élete végéig fontosnak tartotta Ady emlékének ápolását: részben az ő állhatatosságának köszönhető, hogy 1955-ben Nagyváradon a hajdani Mülleráj-kioszk épületében megnyithatott az Ady Endre Emlékmúzeum, amelynek első igazgatója Tabéry Géza volt, 1958-ban bekövetkezett haláláig.
Ha szívesen olvasnál még Csinszkáról, ezt a cikket ajánljuk.
