II. Pepi egyiptomi fáraónak volt néhány furcsa szokása: a hatévesen uralkodóvá vált férfi semmit sem tagadott meg magától.
Rabszolgává válni egyetlen korban sem jelentette azt, hogy az élet egyszerű: érdekes módon az ókori Egyiptom rabszolgáinak sorsa nem volt annyira sanyarú, mint amilyennek azt ma hihetnénk. II. Pepi azonban tett azért, hogy szolgái ne örömmel emlegessék nevét – voltak fura követelései.
Az egyiptomi rabszolgák másként éltek, mint hittük
Amikor az egyiptomi rabszolgákra gondolunk, sokunknak jut eszébe a piramisépítés feltehetően nehéz munkával járó, mostoha körülmények közt végzett feladata, ám a valóság az, hogy ezt a munkát rabszolgák nem végezték. Későbbi vélekedések szerint az építkezésekre a mezőgazdaságban dolgozókat rendelték ki szezonon kívül: a valóságban azonban egyik feltételezés sem igaz.
„Egyik elmélet sem állta ki az idő próbáját.
A piramisokat és más monumentális királyi építményeket magasan képzett munkások építették, akik egész életüket ennek a tevékenységnek szentelték”
– vélekedik Andrzej Ćwiek, az Adam Mickiewicz Egyetem és a poznańi Régészeti Múzeum egyiptológusa.
„A rabszolgák hadifoglyok, idegenek voltak” – mondja Ćwiek. A császárkorban, a Kr. e. 1550–1069 közti időszakban a sikeres hódítások eredményeként Egyiptom határai nagymértékben kibővültek: ekkor érkezett sok ázsiai, szír–palesztinai és núbiai a Fekete-Afrika területéről a fáraók földjére. Egyiptom azonban nem rájuk épült, ellentétben az ókori Rómával, itt nem egy homogén csoportról volt szó, amely eltartotta volna az államot.
Nagy karriert is befuthattak
A lengyel kutató szerint ezek a rabszolgák gyorsan beolvadtak az egyiptomi társadalomba, nem alkottak olyan számkivetett csoportot, mint a fent említett Róma rabszolgái. Emberekként kezelték őket, és még ahhoz is volt joguk, hogy magántulajdonuk legyen.
Leginkább az bizonyítja, hogy nem volt stigma rajtuk, hogy egyes rabszolgák egyiptomi nőt vehettek feleségül.
Kivételes esetekben elképesztő karriert futhattak be, mint Mai-per-heri, aki Hatsepszut uralkodása idején élt. Bár núbiai származású volt, a Királyok völgyében temették el. „Egyiptomi neve, amelynek jelentése oroszlán a csataéren, arra utalhat, hogy kitüntetésének oka háborús érdemekben keresendő, talán még a fáraó életét is megmenthette, és ezért részesült ekkora tisztességben” – vélekedik Ćwiek, aki szerint a rabszolgák megtanulták a nyelvet, és felvették a helyi szokásokat.
Tényleg nem sokban tértek el az egyiptomi munkásoktól – akik ugyanakkor maguk sem voltak teljesen szabadok, például nem költözhettek szabadon oda, ahova szerettek volna. A szakképzett munkások és a rabszolgák élete tehát sokban hasonlított egymásra, és egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek gondoljuk.
Volt azért egy különc fáraó, aki másképp bánt velük
Az olyan uralkodók ugyanakkor, mint II. Pepi fáraó volt, valóban a bennünk élő rabszolgaképnek megfelelően kezelték az udvarukban megforduló idegeneket. Mint azt már említettük, a fáraó hatévesen vált uralkodóvá, így gyermekkora minden bizonnyal kiváltságosan telt. Nem csoda, ha ezek után saját szórakoztatására foglyul ejtetett egy pigmeust, hogy táncával szórakoztassa őt, rabszolgáit pedig kötelezte arra, hogy mézzel kenjék be magukat.
Ennek hátterében az állt, hogy ő maga gyűlölte a legyeket, amelyek a környezetében található ragadós, édes étellel bekent szolgákra szálltak helyette. Érdekes, hogy pont a legyekkel szemben táplált ilyen ellenérzéseket: az ókori Egyiptomban ezek az állatok ugyanis a kitartás szimbólumának számítottak, az arany légyábrázolás gyakori volt, neki mégis ellenérzései voltak az állattal szemben.
Nem minden korban éltek így a rabszolgák
Bár az apró termetű táncos befogása valóban nem tűnik túl emberségesnek, azért II. Pepi idejében sem volt olyan rossz a sorsuk az egyiptomi rabszolgáknak, mint amit a római kori rabszolgáknak el kellett szenvedniük uraiktól.
Végrehajtóként, adósságok beszedőiként vagy épp hajóskapitányként dolgoztatták őket – ha pedig valamit elrontottak, brutálisan megverték büntetésképp a vétkest, amit abban az esetben, ha szabad emberről lett volna szó, nem tehettek volna meg.
A nőkből gyakran lett prostituált, a legrosszabb sora mégis azoknak a rabszolgáknak volt, akik bányákba kerültek, vagy mezőgazdasági munkákra választották ki őket. Az utóbbiak gyakran kellett, hogy összeláncolva aludjanak, nem is csoda, hogy a rabszolgafelkelésekben részt vevők nagy része a földeken dolgozó munkás volt.
A szolgák folyosókon, a konyhában vagy a padláson aludtak szalmára dobott pokrócon, jogaik gyakorlatilag nem voltak, ha pedig tulajdonosuk nem volt velük elégedett, különösebb indoklás nélkül akár agyon is verhette őket. Ehhez képest az, hogy II. Pepi mézbe forgatta rabszolgáit, már nem is tűnik olyan veszedelmesnek…
