Ebben a lepusztult szállodában volt Kadhafi lakosztálya: félelmetes látványt nyújt ma már

Olvasási idő kb. 2 perc

Ma már csak árnyéka önmagának az a máltai szálloda, amelyben egykor Moammer Kadhafi líbiai vezetőnek is elnöki lakosztálya volt. Két évtizede rá sem néz senki.

Egykor Marsaskala egyik legnagyobb dísze volt, ma azonban már semmi sem emlékeztet arra a pompára, amellyel 1982-ben megnyílt a négycsillagos szálloda.

Kadhafinak is volt itt egy lakosztálya

A lenyűgöző épületet Roger Westman építész tervezte, amely a sziget déli részének legnagyobbja volt. Az első kapavágást akkor tették, miután az il-Ħamrija nevű földnyelven található területet 1976-ban eladták a Líbiai Külföldi Befektetési Társaságnak. Hat évvel később a Jerma Palace Hotel már fogadta is az első vendégeit, köztük Moammer Kadhafi líbiai vezetőt, akinek saját elnöki lakosztálya is volt a minden luxussal felszerelt szállodában.

Ezek tudatában több mint meglepő az, ahogyan ma kinéz az épület:

Csak átmenetileg zárták volna be a szállodát

Noha a hotel megnyitásával Marsaskala elérte a célját, hiszen a kis halászfalu tengerpartja megtelt élettel, miután egyre több turista választotta úti céljául a helyet. 2007-ben azonban egyszerre vége szakadt a nagy jólétnek: a szálloda bezárta a szobáit a vendégek előtt. Bár a szünetet eredetileg átmenetire tervezték, ehelyett azonban 2008-ban a szállodának már új tulajdonosai lettek: Peter és Jeffrey Montebello 21 millió dollárért vásárolták meg a Jefpet Limitedtől. 

Füstbe ment minden terv

A vállalkozóknak ugyan nagyívű terveik voltak az épülettel, végül a felújításból és az azt követő újranyitásból nem lett semmi. 2009-ben ismét gondoltak egyet, és kitalálták, hogy a szállodát fényűző apartmanházzá alakítják, majd egy ötcsillagos hotellel kibővítik, amely mellé egy nagyszerű jachtkikötőt is terveznek, ám e tervek is mind füstbe mentek. Olyannyira, hogy az egykor csillogó szálloda állapota mára annyira leromlott, hogy csak saját felelősségre lehet belépni a falai közé. Az épületet teljesen kifosztották, a márványpadlót felszedték, a szőnyegeket és a bútorokat mind elhordták, de még az utolsó fogantyúknak is lába kelt. Az egykori luxusszobákban ma nincs már más, csak plafonig érő szemét és graffitik. 

Bár azóta több terv is született az épület megmentésére, ez idáig nem volt senki, aki bele is vágott volna annak feltámasztásába.

Ha kíváncsi vagy arra az elhagyatott mozira is, amelyben soha egyetlen filmet sem vetítettek, ajánljuk figyelmedbe ezt a cikket is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.