„Butább, mint egy zsák tégla” – botrány, ahogy Elon Musk nekiment Trump tanácsadójának

Olvasási idő kb. 2 perc

Elon Musk szemét Donald Trump főtanácsadója, a Fehér Ház vezető stratégája, Peter Navarro szúrja ilyen nagyon. Az ügynek a vámokhoz van köze.

A harcot Navarro kezdte akkor, amikor Elon Muskra autógyártó helyett autó összeszerelőként utalt egy interjúban a Daily Mail cikke szerint.

„Amikor vámokról és kereskedelemről van szó, Elon Muskra a Fehér Házban – és úgy általában a világon – autógyártóként gondolunk, de nem ez a helyzet, ő csak autókat szerel össze” – fogalmazott. Azt is állította, hogy a Teslákba Musk kínai, tajvani és japán alkatrészeket szerel be.

Elon Musk már az X-en reagált:

Idézőjel ikon

„Navarro butább, mint egy zsák tégla. Egy idióta. Amit állít, az egyértelműen hamis”

– írta.

Cáfolatként megosztott egy rangsort, amely az autómárkákat annak megfelelően állítja glédába, hogy mennyire „amerikaiak”, azaz milyen sok, az országban gyártott alkatrészt használnak fel azokban. Az általa megosztott 2023-as adatok szerint a Tesla a Fordnál és a GM-nál is kevesebb import alkatrészt használt, a tíz leginkább amerikai modellből négy az övék. A 2024-es listán már lejjebb csúszott a márka.

Kérdés, éket ver-e Trump és Musk kapcsolatába a vámok ügye
Fotó: The Washington Post / Getty Images Hungary

Musk egyelőre hiába győzködi Trumpot

Musk maga is milliárdokat veszített a vámok miatt, melyekről Navarro azt állítja, kifizetődők lesznek hosszú távon. Musk az X-en élcelődött azon, hogy a főtanácsadónak a Harvardról van közgazdász-diplomája, ami nem túl jó jel. 

Navarro erre úgy reagált: Musk reakciója érthető, mivel autókkal foglalkozik, és szüksége van az olcsó külföldi alkatrészekre.

A Tesla tulajdonosa szeretné rávenni Donald Trumpot arra, hogy megszüntesse a vámokat, ez az erőfeszítése eddig azonban sikertelennek bizonyult. Elemzők szerint a vámok hatása Amerikára nézve infláció, a megélhetési költségek emelkedése és a recesszió rizikójának növekedése lehet.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.