Így néz ki ma Esmeralda: mintha most lépett volna ki a sorozatból Leticia Calderón

Olvasási idő kb. 2 perc

Nyáron lesz 58 éves Leticia Calderón, akire a legtöbben Esmeraldaként emlékeznek. Noha a világszerte ismertté vált mexikói sorozat óta eltelt közel három évtized, a színésznőn ez egyáltalán nem látszik.

Gyermekkori álma vált valóra Leticia Calderónnak azzal, hogy színésznő lett, de 14 évesen, amikor az Amalia Batista című mexikói drámában Susana Dosamantes mellett megszerezte az első, a legjobb új színésznőnek járó elismerését – talán még nem sejtette, hogy ez még csak a kezdet.

Esmeraldaként ismeri a világ Leticia Calderónt

Az 1968. július 15-én, Mexikóvárosban született Carmen Leticia Calderón León nevét ugyanis 15 évvel később, a szegény sorsú Esmeraldaként ismerte meg a világ. Sikerei ellenére – noha Leticia Calderónt ezután is megannyi sorozatban, köztük a Julietában és A szív parancsában is láthattuk még –,

már közel több mint két évtizede visszavonult, hogy időt szentelhessen fiainak, Carlosnak és Lucianónak.

A ma 57 éves Leticia Calderón kétségtelenül legismertebb szerepe az Esmeralda volt
Fotó: Medios y Media / Getty Images Hungary

A Megveszem ezt a nőt című sorozatból is ismert, ma 57 éves színésznő legutóbb 2023-ban bukkant fel a Leona bosszúja című filmben. Nem túl hosszú filmes és színpadi pályafutása ellenére Leticia Calderón megannyi díjat zsebelt be: 1987-ben elnyerte a legjobb fiatal színésznőnek járó TVyNovelas-díjat, 2000-ben ő lett a Julieta legjobb női főszereplője, de ő kapta meg A szerelem nevében, valamint A szív parancsa című sorozatban – 2010-ben és 2013-ban – a legjobb női főgonosznak járó elismerést is.

Legismertebb szerepéért, az Esmeralda megformálásáért 1998-ban ACE-díjjal jutalmazták, ő lett Az év női személyisége.

Ha arra is kíváncsi vagy, az Isaurát megformáló Lucelia Santossal mi történt a Rabszolgasors óta, ajánljuk figyelmedbe a róla szóló cikkünket is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.