Magyarországon is kapható lesz a Vatikán híres édessége: ez kerül bele

Olvasási idő kb. 1 perc

Március 24-től Európa több mint 250 városában meg lehet majd kóstolni a Vatikán hivatalos édességét, ami nem más, mint egy fagylalt. A pápai állam finomságába két Balaton-környéki cukrászdában, valamint Székesfehérváron és Érden lehet majd belenyalni.

A Halleluja nevet viselő fagylalt a 2025-ös jubileumi szentév hivatalos édessége, amely Vincenzo Squatrito olasz kézműves fagylaltmester receptje alapján készült.

Ettől lesz finom a Vatikán édessége

A fagylalt alapját a 30 százalékos mogyorópasztával készült gianduia adja, amit a pirított mogyoró és a csokoládé különleges kombinációja tesz igazán felejthetetlenné. A vatikáni édesség ma, március 23-án a pápai államban debütál majd. Az, hogy a fagylalt már tavasszal is kóstolható lesz, nem véletlen, hiszen ebben az évszakban érkezik a legtöbb turista a Vatikánba, ahol azt remélik, az édességnek köszönhetően hosszabb lehet a turistaszezon.

Hivatalosan a mogyorós csokikrémmel készült fagylalt lesz a Vatikán idei édessége
Fotó: fcafotodigital / Getty Images Hungary

A Halleluja fagylalt március 24-től kapható lesz Európa több mint 250 városában is, például Bécsben, Londonban és Milánóban is, de a világvárosok mellett négy hazai település is csatlakozott a vatikáni akcióhoz. A hűsítő finomságot meg lehet majd ízlelni Balatongyörökön, Balatonmáriafürdőn, Székesfehérváron és Érden is.

Már lehet tudni, hogy nagyjából mennyiért vásárolhatunk majd a strandon idén nyáron egy gombóc fagylaltot. Ha kíváncsi rá, e cikkünkből.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.