Tragikusan halt meg a lány, akit anyja a világ legtökéletesebb nőjének nevelt

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Léteznek azok a szülők, akik mindössze azt szeretnék, hogy a gyermekükből boldog felnőtt váljon. A másik típus az, aki a gyermeke által szeretné megvalósítani azt, ami neki nem sikerült az életben. Ám úgy tűnik, van egy harmadik is, remélhetőleg ők vannak a legkevesebben, akik a gyermekükre egyfajta projektként tekintenek. Ebbe a csoportba tartozott Aurora Rodríguez Carballeira is.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Aurora és lánya, Hildegart viszonya a 20. század egyik legellentmondásosabb anya-lánya kapcsolata. Hogy miért mondjuk ezt, az kiderül ebből a tragikus és szívszorító történetből.

A tökéletes nő eszménye

Minden kornak megvolt a maga álláspontja arról, hogy milyennek kell lennie egy nőnek, a 20. század elején, amikor a nők a jogaikért harcoltak, akkor egy szüfrazsett típus volt az egyik ideál. Így vélekedett Aurora is, aki unokaöccse neveltetésének sikerén felbuzdulva úgy döntött, „megalkotja” a tökéletes nőt. Ennek érdekében keresett egy férfit, aki sármos, jóképű és intelligens is volt. Alberto Pallás, az apa, belement, hogy részt vegyen a „kísérletben”, és megígérte a nőnek, hogy nem él majd később apai jogaival, titokban tartja, hogy valójában ő az apa. 

Az anya, Aurora, a bírósági tárgyaláson
Fotó: Wikimedia Commons

Hildegart meg is született 1914 decemberében, és innentől kezdve anyja játékszerévé vált. Aurora bizonyos szempontból tökéletes munkát végzett: a lány már kétéves korában tudott olvasni, hároméves korában írni, és nyolcéves korára három idegen nyelven beszélt: franciául, angolul és németül. Tizennégy volt, amikor jogot kezdett tanulni, és három év alatt be is fejezte. Bár rendkívüliek ezek az eredmények, a lány egyszer egy újságírónak bevallotta: nem volt gyerekkora, állandóan tanulnia kellett, se éjjel, se nappal nem pihenhetett. 

A hús-vér szobor

Aurora úgy tekintett a lányára, mint egy műalkotásra, amelyet ő formál testileg, lelkileg és főként ideológiai szempontból. Hildegart 17 éves korára valódi feminista lett, előadásokat tartott a születésszabályozásról, a szexuális felvilágosításról és a válásról, monográfiákban fejtette ki nézeteit. 

Anya és lánya kapcsolata rendkívül szoros volt, talán már patológiásnak is nevezhetnénk: 

Aurora minden órájára elkísérte Hildegartot, ott volt a társasági és politikai rendezvényeken, és egy szobában aludtak. 

A viszonyuk akkor kezdett megromlani, amikor a lány elkezdett más ideológiákra is nyitni, illetve szerelmes lett. Ezt Aurora, aki üldözési mániában szenvedett, nem bírta elviselni, és álmában véget vetett Hildegart életének. Később pedig ezt nyilatkozta:

Idézőjel ikon

„A szobrász, amikor a legkisebb tökéletlenséget észreveszi alkotásán, megsemmisíti azt.”

Ezután a tragikus esemény után a nőt 26 év börtönre ítélték, amelynek nagy részét egy pszichiátriai intézetben töltötte. Aurora orvosi feljegyzéseit sokáig nem találták meg, azt hitték, eltűnt a második világháború alatt, valójában 1955 decemberében hunyt el rákban.

Bár mi nem tudjuk megmondani, milyen a tökéletes nő, egy kutatás adott támpontokat azzal kapcsolatban, milyen a tökéletes női test. Az eredményekről ebben a cikkben írtunk. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.