Édes szagok, bénulás, hányinger, különböző rosszullétek. Egy egész város azt feltételezte, hogy valaki gázzal támadja meg a családokat, a tömeghisztéria miatt még a katonaságot is kirendelték
Családok lettek rosszul
1944. augusztus 31-én reggel az illinois-i Mattoon városában élő Urban Raef furcsa szagra ébredt az otthonában, valamint gyengének érezte magát, és hányingere volt. Először gázszivárgásra gyanakodott, de amikor a feleségéhez fordult, hogy megossza vele a feltételezését, azt tapasztalta, hogy a nő részlegesen lebénult.
Járványszerűen lettek rosszul az emberek
Hamarosan mások is hasonló tünetekről számoltak be. Másnap kora reggel egy közeli család szintén hasonló panaszokkal ébredt. Majd egy Aline Kearney nevű nő állította, hogy erős, édes illatot érzett, amely egyre intenzívebbé vált – ahogy a szag erősödött, egyre kevésbé érezte a lábát.
Amikor férje, Burt aznap este hazaért, egy sötét ruhát és sapkát viselő, gyanús alakot látott ólálkodni a hálószoba ablaka előtt. Megpróbálta üldözőbe venni az idegent, de szem elől tévesztette. A feltételezett gáztámadás híre gyorsan elterjedt a városban, és az elkövetőről azt gondolták, hogy gázt juttat az otthonaikba.
Rejtélyes gáztámadások vagy tömeghisztéria?
Szeptember 5-én, néhány nappal az első esetek után, egy Beulah Cordes nevű nő egy kis rongydarabot talált a tornácán. Amikor észrevette, hogy még mindig nedves, felvette és beleszagolt. Az illat azonban olyan erős volt, hogy megtántorodott, majd felsikoltott. A bénulását ezután elektromos sokkhoz hasonlította. Az elkövetkező két órában rosszul volt, de amikor a rongyot vegyi elemzésnek vetették alá, nem találtak semmilyen kémiai anyagot rajta.
Eközben egy Edna James nevű helyi jósnő különös szagra lett figyelmes abban a panzióban, amelyet üzemeltetett. Később azt állította, hogy találkozott egy „majomszerű férfival”, akinek hosszú karjai voltak, és egy permetezőpisztolyt tartott a kezében. Azt mondta, hogy három adag gázt fújt rá, amitől elzsibbadtak a karjai és a lábai.
Ahogy Mattoonban egyre nőtt a pánik, a hadsereg vegyifegyver-szakértőket küldött a helyszínre. A legvalószínűbb feltételezésük szerint a támadások során kloropikrint használhattak – ez egy édeskés illatú mérgező gáz, amelyet rágcsálóirtásra is alkalmaztak. De semmilyen nyomát nem találták, és a tünetek sem illettek a feltételezéshez.
Közben felfegyverzett önkéntesek kezdtek el járőrözni az utcákon, hogy fülön csípjék az elkövetőt. Még a lehetséges bűnösök listáját is felállították, ezen szerepelt egy elégedetlen középiskolai kémiatanár, szökött náci vagy japán hadifogoly, még egy helyi milliomost is kihallgattak, akiről köztudott volt, hogy laboratóriumot tart fenn az alagsorában. A rendőrség elmegyógyintézeteket is felkeresett, hogy megtudják, nem engedtek-e ki nemrég olyan pácienseket, akik megszállottan foglalkoztak mérgező gázokkal.
Nem volt tettese a "támadásoknak"
1944. szeptember 12-én a helyi lap arról írt, hogy az előző 12 napban összesen 33 ember számolt be a rejtélyes gázszagról. Ugyanezen a napon Mattoon rendőrfőnöke elárulta a nyomozásuk eredményét, arra jutottak, hogy nem létezett semmilyen gázos támadó, vagyis nem volt olyan ember, aki titokban a házakhoz lopakodott volna, hogy gázzal mérgezze a családokat.
A hatóságok szerint az éjszakai széllökések hozták magukkal a rejtélyes szagot, a közeli hadiüzemből származó gáz a nyitott ablakokon keresztül szivárgott be az otthonokba. Emellett a rendőrség úgy vélte, hogy legalább néhány eset tömeghisztéria következménye volt. A város lakói annyira féltek, hogy minden furcsa szagot vagy tünetet támadásnak véltek.
Ami pedig az udvarokból menekülő idegent illeti, a rendőrség szerint valószínűleg egy kíváncsiskodó helyi lakos volt, aki az otthonokból hallatszó pánikhangokra reagálva próbált utánajárni a történteknek.
Furcsa járványokat már okozott máskor is a tömeghisztéria. Egy gyárban bogarak terjesztette betegséget képzeltek. Ismerd meg a történteket az alábbi cikkünkből.
