Máig az egyik legnagyobb rejtély, mi történt Edgar Allan Poe-val halála napján

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mi történt Poe-val utolsó óráiban? A költő, aki mind verseiben, mind prózájában többféle módon is megidézte a halált, a lehető legrejtélyesebb módon hunyt el. Mindmáig nem lehet tudni, pontosan hogyan is zajlott a világ első detektívregény-írójának utolsó napja.

horrorregények úttörője és a detektívregények atyja volt Edgar Allan Poe, akit leginkább mégis költőként ismer el a világirodalom. Az amerikai művész élete tele van tragikus eseményekkel, de talán mind közül a halála az, ami igencsak szívbe markoló.

Annyi megpróbáltatás, nélkülözés és magány után még halálában sem lelhetett nyugodalmat, és a mai napig nem tudjuk pontosan mi történt vele. Megannyi teória született már ezzel kapcsolatban, és amit tehetünk, hogy eldöntjük, számunkra melyiknek van nagyobb valóságalapja.

Megpróbáltatásokkal telt Edgar Allan Poe egész élete

Edgar Allan Poe író szülők gyermekeként látta meg a napvilágot 1809-ben, majd még egészen kiskorában elvesztette anyját és apját, így nevelőszülőkhöz került. Hányatott sorsa miatt később mentális problémákkal kellett szembenéznie. Különös fejezete életrajzának az 1835-ös házassága: unokatestvérét vette feleségül, a mindössze 13 éves Virginia Eliza Clemmet.

Edgar Allan Poe, a nála mintegy tíz évvel fiatalabb unokatestvérét vette feleségül, Virginia Clemmet
Fotó: Culture Club / Getty Images Hungary

Bár frigyük 12 évig tartott, Virginia így is borzasztó fiatalon hunyt el, a tuberkulózis 1847-ben végzett vele. Innentől kezdve Poe állapota rohamosan romlani kezdett, pedig azelőtt is küzdött látomásokkal, depresszióval, minden művében központi szerepe volt a halál valamilyen formájának, és rendkívül sötét történeteket talált ki.

Poe a pénzzel sem tudott bánni, pedig az volt élete leghőbb vágya, hogy alkotásaiból tudjon megélni.

Ez nem sikerült neki, halála évében mindössze 274 dollár volt az összes vagyona (ez ma nagyjából ötezer dollárnak felel meg). Később, mivel műveit több nyelvre, köztük franciára is lefordították, óriási rajongója lett Jules Verne, aki Poe halála után megírta az Arthur Gordon Pym folytatását, és bebizonyította, hogy ebből az irodalmi stílusból is meg lehet élni.

Európai sikere nem sokat segített Poe-n, hiszen költeményei sem hoztak neki szinte semmi pénzt, annak ellenére, hogy azokat mindkét kontinensen kiadták, és nagy népszerűségnek örvendtek. A holló című költeményéért például mindössze kilenc dollárt kapott.

„Uram, mentsd meg lelkemet!” – rettegve érhette a halál

Miután felesége meghalt, próbálta újra megtalálni a szerelmet, sok nőnek udvarolt, egyikükhöz még el is utazott Baltimore-ba, ahol később elérte a vég 1849 októberében.

Nem tudni, hogy kiszemeltje kikosarazta-e, vagy esetleg a hölgy férfi rokonai hagyták helyben Poe-t, az viszont biztos, hogy 1849. október 3-án talált rá egy barátja a baltimore-i utcán. Poe nem egészen volt magánál, ráadásul nem is a saját ruháját viselte.

A Washington College kórházba vitték, ahol négy nappal később meg is halt. Ott ugyan készült halotti bizonyítvány és orvosi karton is, viszont ezeknek azóta nyoma veszett, így az indoklásnak is, hogy pontosan mi okozta a költő halálát. Annyit tudunk, hogy sokszor kiáltotta a Reynolds nevet, utolsó szavai pedig feltehetően a következők voltak:

Idézőjel ikon

Uram, mentsd meg a lelkemet!

Haragosára maradt minden vagyona, haláláról több teória is kering

Idézőjel ikon

Edgar Allan Poe halott. Tegnapelőtt halt meg Baltimore-ban. A bejelentés sokak számára ijesztő lehet, de kevesen fognak bánkódni miatta...

írta Rufus Wilmot Griswold a New York Tribune hasábjain. Poe egyik haragosa volt az író, aki nemcsak a költő nekrológját írhatta meg, de ő lett hagyatékának kezelője is. Nem csoda hát, hogy olyan módokon tudta beszennyezni Poe nevét, ahogy csak akarta.

Máig rejtély Edgar Allan Poe halálának oka
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Poe temetése is roppant megalázó volt, egy jelöletlen sírba került, amit a polgárháború után tudott csak rendbe hozatni néhai anyósa, aki még lányát is odatemettette újra. A Clemmek és Poe egymás mellett fekszenek, már méltósággal.

Mérgezés, halálra verés, alkoholproblémák – ezek vetődnek fel leggyakrabban, amikor Poe halálának okait fejtegetik.

A költő kortársainak elmondása szerint nagy szerepe volt az italnak Poe életében, annak ellenére, hogy egyáltalán nem bírta, és már egy pohárkától lerészegedett. Irodalomtörténészek vizsgálatai szerint viszont van rá esély, hogy Poe rendszeres hallucinációit és egyéb képzelgésit a rendszeres ivás idézhette elő. Így azt sem zárják ki, hogy bánatában halálra itta magát Baltimore-ban.

Egy másik teória szerint Poe-val egy baltimore-i bűnbanda végezhetett, akiknek szokásuk volt elrabolni és meggyilkolni embereket. Poe életrajzírója szerint egy ilyen banda tagjai ölhették meg a költőt, először leitathatták, majd megkötözhették és megverhették, aztán az út szélén hagyhatták meghalni.

A mérgezés teóriája olyan, amit igazából már a 2000-es évek eleje óta nem lehet komolyan venni, mert ekkoriban többször is exhumálták Poe testét, és több vizsgálatot is elvégeztek rajta, amiből kiderült, nem lehetett gyilkos méreganyag a testében halálakor. Mindenesetre többen gondolják, hogy gyógyszer-túladagolás, szén-monoxid-mérgezés vagy valamilyen hasonló méreganyag okozhatta a költő halálát.

Kérdéses, hogy valaha kiderül-e, mi is történt pontosan Edgar Allan Poe-val élete utolsó pár napjában, és mi okozta az olyan halhatatlan művek szerzőjének halálát, mint A Morgue utcai kettős gyilkosság, A holló vagy a Netflix-sorozatban is feldolgozott Az Usher-ház bukása.

Mindketten árvák voltak, és mindketten nagyon tudtak szeretni: ez Tolkien és felesége szerelmének alaptétele. Ha érdekel házasságuk története, olvasd el ezt a cikkünket.

Molnár Kamilla
Molnár Kamilla
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.