Déry Tibor a késő Kádár-korszak egyik sikerszerzőjének számított annak ellenére, hogy az író 1956-os tevékenysége miatt négy évig börtönben ült. Ma már viszonylag kevesen olvassák műveit, és pályatársai között is akadt, aki szerint nem volt jó író – bár ezt a kijelentést talán személyes sérelmek indokolták.
1969-ben jelent meg Déry Tibor Ítélet nincs című önéletrajzi regénye, amelyben többek között beszámolt Karinthy Frigyes feleségéhez, Böhm Arankához fűződő intim kapcsolatáról. A könyv, bár sokan és szívesen olvasták, érthető módon haragot gerjesztett Karinthy Ferencben, Böhm Aranka és Karinthy Frigyes fiában: állítólag körbetelefonálta a várost, és még azokkal az írótársaival sem állt szóba, akik valamilyen módon írtak Déry regényéről.
Botrányos önéletrajz
Az, hogy miért kellett egy éveken át tartó szeretői kapcsolat részleteit a nyilvánosság elé tárni, ma sem világos. Az író 1967. november 20-án kért engedélyt Karinthy Ferenctől arra, hogy édesanyjáról írjon készülő regényében, és azt meg is kapta. „Tudom, ez nagy szerelem volt, de nem az én dolgom, nem az én ügyem, neki kell eldöntenie. Ha rosszul írja meg és rosszat ír, nem tudnám belefojtani. Nekem ehhez, úgy vélem, még csak közöm sincs. A fő, hogy hazugságot ne írjon, de hát azt nem fog, abban maradtunk, ha elkészül, majd megmutatja” – számol be az esetről Naplójában Karinthy Ferenc.
Mégis, rosszul érintette, amikor Déry (akit egyébként középszerű írónak tartott) megmutatta neki a Böhm Arankáról szóló fejezeteket: „(…) nemcsak az a baj, hogy anyámról ír, és miket. Hanem az, hogy rosszul írta meg. Valami különös érzéke van hozzá, hogy mindenhez a rossz, alkalmatlan szót találja meg. A könyv csupa lapos, végtelen, olvashatatlan bölcselkedés életről, növényekről, szerelemről” – vélekedett Karinthy az Ítélet nincsről. Déry annak ellenére publikálta az inkriminált részeket, hogy Karinthy 1968-ban levélben kérte: ne tegye. Megtudjuk tőle, hogy Aranka, „ha feldühödött, szépsége szikrázott, elméje is, mindkettő legnagyobb teljesítőképességre emelkedett. Kipiruló mesztic arcával, fekete szemével (...), hullámzó keblével, rövidre vágott haját hátra-hátravetve, ellenállhatatlan volt. (...)
Aranka testének ellenállhatatlan nemi sugárzása s vele feleselve borotvaéles, gúnyos szelleme olyan párbeszédet folytatott, amelyet a kiművelt emberfő is tetszéssel hallgathatott.”
Ifjúkori kalandok
Dérynek nem ez volt az első ügye, amikor túlságosan intimnek tűnő témát tárt a nyilvánosság elé. 1917-ben Lia című kisregényével tűnt fel az Érdekes Újság regénypályázatán. Az erotikus történetet Osvát Ernő első díjra javasolta, azonban Déry nem kapta meg az elismerést. A kisregény végül a Nyugatban jelent meg, de az ügyészség szeméremsértés vádjával pert indított a folyóirat ellen. Az eset pénzbírsággal zárult.
Dérynek kalandos ifjúság jutott. Gazdag, nagypolgári családból származott, édesapjának a Wesselényi utcában volt bérháza. Svájcban tanult nyelveket, majd tisztviselőként helyezkedett el. Az 1920-as években Bécsbe emigrált, majd Bajorországban, Párizsban és Olaszországban élt. Az írás és újságírás mellett nyelvet tanított, bélyegekkel kereskedett, válása (1929) után pedig a skandináv országokba látogatott el, majd Berlinben élt. Az 1930-as években írta meg A befejezetlen mondat című regényét, amit azonban származása miatt nem közöltek. Ekkoriban álnéven írt szórakoztató irodalmat, a második világháború alatt pedig édesanyjával együtt bujkált.
A rendszer barátja, majd ellensége
Déry még 1918-ban belépett a kommunista pártba, a Tanácsköztársaság bukása után le is tartóztatták. 1945 után úgy tűnt, ő lesz az új rendszer kedvenc írója: sorra jelentek meg regényei, színdarabjait a Nemzeti Színház játszotta, kiadták Felelet című regényfolyamának első két kötetét. A regény a szocialista realizmus jegyében íródott, ám a hatalom birtokosainak mégis volt kifogása ellene: 1952-ben Révai József, a nagy hatalmú kultuszminiszter gyakorlatilag az egész magyar irodalmi élet ellen kikelt magából a Felelet ürügyén. Az egyik kifogása a „polgári moralizálás” volt, amely Révai szerint azért problémás, mert „az ellenség megsajnálására vezet”. De a párt- és emberábrázolás sem nyerte meg a kommunisták tetszését, Déry pedig nem volt hajlandó átírni a regényt, és a tervezett további két kötet sem valósult meg.
Sztálin halála után Nagy Imre politikáját támogatta. 1956-ban kizárták a Kommunista Pártból, a forradalmárokkal rokonszenvezett, így a megtorlás őt sem kerülhette el: halálra akarták ítélni, és ezt csak nemzetközi tiltakozás hatására mérsékelték kilencévnyi börtönbüntetésre. Az író 62 éves volt, amikor börtönbe került, Budapesten a Fő utcában és a Gyűjtőfogházban raboskodott, majd a kegyetlen bánásmódról híres Márianosztrára és Vácra került. 17 kilót fogyott, testileg-lelkileg megviselték ezek az évek.
„Számomra a börtön maga volt a pokol”
– írta 1972-ben, amikor egy angol börtönpszichológus ezekről az évekről kérdezte. Harmadik felesége, Kunsági Mária Erzsébet (Böbe) könyveket juttatott be neki a börtönbe, és amikor csak tehette, írt – többek között például a G. A. úr X-ben című utópisztikus regényét.
Író a börtönben
Déry édesanyjának nem merték megmondani, hogy fia börtönbe került: az idős asszony mindvégig úgy tudta, „Tibuli” Amerikában tartózkodik. Déry érzékletes útleírásokat küldött leveleiben: „Drága Mamus, csodálatos és zavartalan utazás után a kék tengeren és a kék ég alatt tegnapelőtt megérkeztem New Yorkba. Mindjárt az első estén a hotelban, mielőtt lefeküdtem, első üdvözletként küldtem Neked egy képeslapot a New York-i kikötőről, bár az az előérzetem, hogy nem fog megérkezni: azt hiszen ugyanis, elfelejtettem felbélyegezni. Tudniillik rémesen álmos voltam - valószínűleg az erős tengeri levegőtől, úgyhogy mindjárt az első éjszaka teljes lelki nyugalommal végigaludtam tíz órát.” A 94 éves „Mamus” nem gyanakodott akkor sem, amikor fia arról értesítette, filmrendezőkkel tárgyal műveinek megfilmesítése ügyében. A börtönszemélyzet, a feleség és az író barátainak közreműködésével még a leveleken lévő bélyeg sem keltett feltűnést, hiszen Böbe gondoskodott arról, hogy külföldre utazó ismerőseik adják postára Déry leveleit.
Déry még a börtönben volt, amikor édesanyja tüdőgyulladásban elhunyt. A hírt felesége sokáig nem merte vele közölni, attól tartva, hogy az író állapota rosszabbodik a hír hallatán. Eközben befolyásos barátai, például Illyés Gyula, próbáltak segíteni, hogy minél hamarabb szabadulhasson. Felesége megkereste Marosán Györgyöt, és amikor Hruscsov Magyarországon tartózkodott, levélben kérte: bírja rá Kádár Jánost, hogy Déry szabadulhasson. Végül 1077 nap után, 1960-ban hagyhatta el a börtönt.
Kiegyezés a Kádár-korszakkal
Az idős Déry Tibornak szabadulása után már nem volt kedve, ereje a lázadásra. 1963-ban visszatért az irodalomba Szerelem című kisregényével, és szép csendesen belesimult a Kádár-rendszerbe. Nyugalmáért, jólétéért a hajdani lázadó hajlandó volt kompromisszumot kötni (a korszakban nem ő volt az egyetlen író, aki ezt megtette), cserébe az állampárt is békén hagyta. Balatonfüreden nyaralót vásárolt, a pasaréti Lotz Károly utcában éldegélt csendesen Böbével. Lett házvezetőnőjük, gyakran hívtak vendégeket: Aczél György, a nagy hatalmú kultúrpolitikus közbenjárására Déryék bármilyen különleges élelmiszert beszerezhettek. Ismét utazhatott külföldre, megjelenhettek könyvei, ekkor született a már említett Ítélet nincs vagy a később nagy sikerrel színpadra vitt Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról. Szerelem című kisregényét Makk Károly filmesítette meg, a film elnyerte a zsűri díját az 1971-es Cannes-i Filmfesztiválon.
Amikor 1972-ben interjút készítettek vele, az akkor 77 éves Déry kíméletlen őszinteséggel így összegezte életét: „Általában elégedett ember vagyok, ezt értsd úgy, hogy a munkáimmal ugyan lényegében nem vagyok megelégedve, mert túl nagy a margó az elképzelt vágykép és a beteljesített munka között, de azt hiszem többre nem telt volna az erőmből. Az utóbbi évtizedben azonban nagyjából kihoztam magamból, amit lehetett, ezért vagyok elégedett. Ami az élet külső körülményeit illeti, soha nem gondoltam arra, hogy ilyen anyagi biztonságban, mi több, jólétben fogom befejezni az életemet.
Amikor elkezdtem írni, meg voltam győződve arról, hogy a szegényházban végzem. Ez nem sikerült. Boldogulásomat kelletlen politikai pályafutásom is elősegítette, melynek úgynevezett világhíremet köszönhetem. Annak, hogy becsuktak.
Ha csak a könyveimre kellett volna támaszkodnom, a tisztán írói munka alighanem csak közepes visszhangot vert volna fel, ennek megfelelően alakult volna az anyagi életem is. Kis rosszakarattal azt lehetne mondani, hogy jólétemet és írói rangomat annak köszönhetem, hogy lecsuktak.”
83 éves korában, 1977-ben hunyt el. (Borítókép: Fortepan / Hunyady József)
Ha egy másik íróról is szívesen olvasnál, ezt a cikket ajánljuk.
