Az egyik legrelevánsabb kérdés napjainkban, hogy hogyan is tehetünk a klímaváltozás ellen, hogyan menthetjük meg a bolygót? A közhiedelemmel ellentétben ez nem egy teljesen új keletű kérdés, már kétszáz évvel ezelőtt is tudták, a Föld klímája erőteljes változásnak indult. Amíg ma az internetet használjuk arra, hogy figyelmeztessük erre az embereket és keressük a jó megoldásokat, addig a 19. században ezt a feladatot a festmények végezték el.
A klímaválság problémája begyűrűzött a mindennapjainkba, tudósok, cégek igyekeznek rájönni, mi is lenne a legjobb megoldás arra, hogy megmentsük a bolygót, és elkerüljük az emberiség kipusztulását.
Úgy tűnik, az emberiség saját maga alatt vágja a fát már egészen az ipari forradalmak óta, mintha pont az volna a cél, hogy minél hamarabb elpusztítsunk mindent magunk körül, és ezzel együtt magunkat is.
Az ember betört a természetbe, már fenyegetést jelent saját magára is
Los Angeles külvárosában nyílt egy vadonatúj kiállítás idén novemberben, ahol a 19. századból ránk maradt festmények egy bizonyos gyűjteményét tekinthetik meg az érdeklődők. A tematika igencsak meglepő lehet, mivel a klímaváltozást jósolják az alkotások. Sok festőt megihletett az urbanizációval és az ipari forradalmakkal járó orbitális változás, ami igen gyorsan végbement világunkban.
Két festményt érdemes fokozott odafigyeléssel megnézni, az egyik Thomas Cole brit-amerikai festőművész alkotása, a másik Philippe Jacques de Loutherbourg francia művész festménye. Mindketten saját hazájukból ragadtak ki egy igencsak borzongató látképet, amit az ipari forradalom okozott.
Cole képén egy csodálatos őszi tájat láthatunk Portage Fallsról, ami a Genesee folyó mentén fekszik New York államban. Az édeni látványból hamar kiütköznek az ember által okozott szürke, kissé élettelenné vált foltok: elsőként egy gyönyörű vadászházat vehetünk észre a domb tetején, lent a völgyben viszont kis viskók tűnnek fel, amelyeket feltehetően az ipari munkásoknak építettek.
Az ember drasztikus betörését a természetbe Cole egészen drámaian, egy óriási szürke füstfelhővel szimbolizálja 1839-ben készült alkotásán.
Önmagát is megjeleníti művén, ahogy egy fa árnyékában rejtőzve végignézi, amint szépen lassan pusztul körülötte a természet.
A fejsze pusztítása napról napra növekszik – a legnemesebb tájak is elnéptelenednek.
A francia művész képén először azt hihetjük, hogy egy óriási erdőtüzet ábrázol, vagy egy falu leégését, de egyáltalán nem erről van szó. Loutherbourg egy pásztorfalu ipari munkahellyé válásának metamorfózisát jeleníti meg.
A festmény 1802-ben készült, abban az időszakban, amikor a kor tudósai egyre aktívabban kezdtek el foglalkozni a légköri és időjárásbeli változásokkal, mivel igen intenzív eltéréseket vettek észre. Például London klímája 180 fokos fordulatot vett, sokkal melegebb lett az átlaghőmérséklet a nagyvárosban, és a szmog is megjelent.
Luke Howard meteorológus tudta megadni erre a változásra a tudományos választ harmincegy évvel később, 1833-ban:
Az épületek, utak és egyéb infrastruktúrák elnyelik, majd újra kibocsátják a nap hőjét, így a városok általában több fokkal melegebbek, mint a kevésbé fejlett falvak, amelyekben sok a zöld terület és a természetes víz.
A festményeken inkább a kultúra elevenedik meg, nem maga a klíma
A legsúlyosabb környezeti kihívások már inkább a 20. században jelentkeztek, de ekkor még nem igazán tulajdonítottunk nagy jelentőséget nekik, főként azért, mert nem egészen értettük, mi is történik pontosan.
A hulladékgazdálkodás, az atomenergia, valamint a levegő-, víz- és vegyi szennyezés körüli aggodalmak megsokszorozódtak, a természet és a kultúra közötti határ elmosódott.
Egy német történész, Wolfgang Behriger kicsit visszautazott az időben egészen az 1500-as évekig, és megfigyelte, teljesen mást jelentett egy havas táj ábrázolása akkoriban, mint a modern világban. A középkorban, az amúgy is igen cudar időjárás miatt, amit a kis jégkorszak okozott, főként sivárságot, elhagyatottságot, kilátástalanságot jelzett, ha egy festő a telet ábrázolta alkotásain. A modern korban viszont egészen romantikusan fest, ha egy művész a téli tájat jeleníti meg képein.
Behringer ezt azzal magyarázza, hogy kulturálisan mást jelentett a tél a középkorban, és mást jelent a modern világban.
George Adamson történész, geográfus még azt is kiemelte, hogy nem a festményeken megjelenő elemek alkotják a klímát, hiszen ezek csak a természet leképződései. Ami az igazán nagy hatást kelti, az a kulturális hozzákapcsolás. Az, hogy az emberek hogyan élnek adott éghajlatokon, és a művészetükben miként manifesztálódnak megéléseik ezzel kapcsolatban.
A művészet olyan ablakot kínál múltunk, jelenünk és jövőnk éghajlatára, amelyet a tudomány önmagában soha nem nyújthat, pontosan azért, mert tükrözi a természettel kapcsolatos csalódásainkat, reményeinket és aggodalmainkat
– fogalmaz.
A klímaszorongás is erősen közrejátszik abban, miért nem akarnak gyermeket vállalni a Z generációsok. Érdekel a téma? Ezen a linken olvashatsz tovább.
