Keménycserépből lett hungarikum, pedig majdnem elárverezték: a Zsolnay-sztori

Olvasási idő kb. 5 perc

Bátortalan családi vállalkozásként ketyegett első éveiben, s egy időben még onnan is csak lefelé vezetett útja a ma világhírű Zsolnay porcelán manufaktúrájának.

Ha mindez Amerikában zajlott volna, azt mondanánk, „ilyen is csak Amerikában történhet”

A Zsolnay-sztori

Pedig kis hazánkban is megtörtént, hogy egy döcögő, a csőd széléről visszahozott aprócska családi vállalkozás kitartó vezetője alig 10 évvel a kis üzem megmentése után a bécsi világkiállításon Ferenc József-érdemrendet kapott, mindössze öt évvel később pedig a párizsi világkiállításon az Expo nagydíjasa lett, ami mellé még a francia Becsületrendet is odaítélték neki.

Keménycserépből a Mátyás-templom díszcserepeinek gyártójává nőtte ki magát a Zsolnay porcelán
Fotó: alexrvan / Getty Images Hungary

Így hódította meg a világot a porcelán

Azt, hogy a porcelán eredetileg az ókori Kína találmánya, tudjuk, a kaolin kerámiát vélhetően a Kr. e. 2. évezredben felfedezték fel. Mifelénk mégis viszonylag újdonság volt mindez még a 18. században is, addig ugyanis leginkább az arab kultúrában látták benne a fantáziát. Miután azonban a nagy földrajzi felfedezések korában az öreg kontinens is rácsodálkozott e különleges anyag szépségére és funkcionalitására, még mindig nagyjából kétszáz évnyi kísérletezgetésre volt szükség az előállítási technológia tökéletesítéséhez. Amikor viszont ez a várva várt pillanat is elérkezett, felgyorsultak az események. Az 1700-as évek elején elsőként a meisseni porcelángyár nyitotta meg kapuit „környékünkön”, majd pedig hazánk is a jó példa útjára lépett. Az első magyar porcelángyárat Brentzenheim Ferdinánd alapította Telkibányán. Kisvártatva, 1826-ban létesült Stingl Vince alapításával Herenden a később világhírűvé vált manufaktúra, a ma is emblematikus Herendi porcelán alkotóhelye. De Zsolnay Miklós sem sokkal később, 1852-ben indította el kis családi vállalkozását Pécsett.

A Zsolnay porcelán

Innentől sok ismert tényt tudunk fesorolni a hamarosan világhírűvé vált Zsolnay porcelánról, a család és a gyár egybefonódó történetéről, az impozáns épületekről, melyek ékszerként viselik a Zsolnay díszítéseket, de még a jelenleg előszeretettel hamisított, világszerte keresett ritka Zsolnay műkincsekről is.

A gyárat Zsolnay Miklós alapította 1853-ben, de valójában nagyobbik fia, Ignác volt kiszemelve a manufaktúra vezetésére. Neki azonban nem volt ez a feladat igazán testhezálló, ezért a tönk szélére is sodorta a családi bizniszt. Ekkor a nála két évvel fiatalabb fiúra, Vilmosra maradt, hogy megmentse az apai örökséget, de Vilmos inkább a festészet felé kacsintgatott. Azért a kereskedelem sem állt tőle teljesen távol, volt ugyanis Pécs belvárosában egy aprócska, lakberendezési kellékeket árusító üzlete. Az affinitás tehát megvolt benne nemcsak az esztétika, a művészet, a lakberendezés, az építészet és a dekorálás, de még az értékesítés iránt is, még ha eredetileg nem is ezekkel kívánt volna leginkább foglalkozni. A családi kis manufaktúra bátyja regnálása alatt azonban kis fazekasműhellyé silányult vissza, így Vilmosnak volt tere a kibontakozáshoz. A sok tehetséggel, szorgalomal, fantáziával és ügybuzgalommal megáldott, ambíciózus férfi sok munkával, kísérletező kedvvel, fáradhatatlan áldozatokkal egy-két évtized leforgása alatt világhírű, a tengeren túl is ismert és elismert csodát varázsolt a szerény atyai hagyatékból. 

A Zsolnay porcelán titkai

Amit viszont azóta sem tudunk az például az, hogy a világszerte nagy népszerűségek örvendő és a márkának nagy „rajongótábort” hozó eozin titkos receptje. De ezzel kapcsolatban azt is homály fedi például, valóban előbújik-e ez a féltve őrzött, évszázados rejtett összetétel a Zsolnay Mauzóleum belső terére 17 fokban vetülő napfény hatására a téli napforduló idején, délelőtt 11 órakor. Vagy ez csak a rejtély mítoszát erősítő városi legenda, ahogyan talán az is, hogy ugyanott a Zsolnay család szabadkőműves kapcsolataira utaló szimbólumokat is felfedezhet a kitartóan kiváncsiskodó látogató?

Egyes Zsolnay porcelán darabokért sok milliót kínálnak a gyűjtők
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

Amiket még kevesen tudnak

Amikor Ignác, az idősebb fiú átvette apjától a vállalat irányítását, az még csak egy téglát és csöveket, valamint egyéb használati tárgyakat kézi erővel előállító 8-10 főt foglalkoztató üzem volt. A fiatal Ignác az 1848-as szabadságharc alatt Bem apó hadsegédje volt, s úgy tűnt, még az is jobban érdekelte, mint a közgazdaságtan és a kis vállalkozás irányítása. Így aztán miután Vilmos vette kezébe az üzem vezetését, Ignác Bukarestbe költözött, ahonnan még öccse sem tudta többé hazacsábítani.

Szintén kevésbé ismert talán, hogy Vilmos festészet iránti vonzalma és tehetsége utódai közül többekben megmutatkoztak a későbbiek során: Vilmos első gyermeke, Júlia élete végéig szenvedélyesen festett, ahogy annak fia, Vilmos unokája is. De ugyanígy jó érzékű ecsetforgató volt Vilmos második gyermekének, Teréznek a fia is. 

A Zsolnay porcelán máig őriz titkokat
Fotó: benedek / Getty Images Hungary

Mára a legritkább és legkeresettebb Zsolnay porcelánok több tízmillió forintos értéket képviselnek, a világ minden tájáról keresik a műgyűjtők, mint a hazai szecesszió legkiemelkedőbb alkotásait. Áruk a legkomolyabb műtárgyakéval vetekszik, ezért a hamisítók is előszeretettel nyúlnak kopírozásukhoz. Hamis Zsolnay lehet olyan valódi Zsolnay, amely tényleg az eredeti termék, csak a gyártási ideje van korábbira visszahamisítva, hogy az értékét ezáltal növelje a csaló, de lehet más kéz által előállított termék is hamis védjeggyel ellátva. Egy porcelánedény aljába például, beültetni egy kisebb porcelándarabba nyomott márkajelzést nem kis bravúr, de az ügyeskezű hamisítónak még így is csábító kihívás.

Ha szereted a hungarikumokat, azt is biztos tudod, mi számít annak – e kvízünkkel ennek is utánajárhatsz.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.