A múmiák, tudvalevő, hogy egykor élő emberek maradványai, ám volt egy idő, amikor igencsak nagy volt a keresletük volt: többek között különböző csodaszereket, így gyógyszereket és festéket is készítettek belőlük.
A halálhoz fűződő viszony vallásonként vagy akár országonként is különbözhet. Ez a mai napig így van, ám régebben sokkalta nagyobbak voltak az eltérések a halottak elengedését illetően, mint manapság. Az ókori Egyiptomban gyakori jelenség volt, hogy a halottakat sajátos eljárással, mumifikálással őrizték meg. A pontos folyamat máig nem ismert, éppen ezért a tudósok számos múmiát vizsgáltak az idők során, melyek közül sok a világ különböző múzeumaiba került. A tudományon kívül azonban sokkalta többre használták a múmiákat annál, hogy vizsgálják, vagy egyfajta történelmi leletként csodálják őket.
Az úgynevezett egyiptománia a 19. századi Angliában kezdett elterjedni. Ekkor a múmiák iránti érdeklődést egyfajta vonzalom váltotta fel, amikor is előadásokat kezdtek hallgatni az emberek, ahol az előadók gyakorta a helyszínen bontottak ki múmiákat.
Sokszor kórházaknál is magánházaknál is történtek hasonlók, merthogy a brit férfiak a különböző expedíciókról vagy kiküldetésekről rendre egyiptomi sírokból kifosztott holtestekkel tértek haza.
Az ókori Egyiptom misztikuma vezethetett odáig, hogy múmiákból származó termékeket kezdtek el gyártani, amelyekre csodaszerként tekintettek.
Bár a múmiák csempészése tiltott volt, a múmia-láz megállíthatatlan volt, ugyanis az emberek szentül hittek abban, hogy a múmiákból készült szerek csodát tesznek úgy külsőleg, mint belsőleg.
Múmia, a félrefordításból lett gyógyszer
Ugyan elsősorban a múmiák voltak népszerűek, később már bármely balzsamozott testből készült termék is csodaszernek számított. Már a 11. században is voltak, akik így használták fel a mumifikált testeket, csakhogy az egész egy félrefordítás következménye. A múmia eredetileg egy perzsa hegyoldalban található anyag volt. Kiválóan tudták alkalmazni gyógyászati célokra, így megkérték az árát. Mivel hasonlatos volt a viaszhoz, a szó helyi megfelelője, múmia lett a neve. Amikor a 12. században Nyugat-Európa elkezdett érdeklődni az iszlám iránt, és lefordítottak különböző szövegeket, a múmia szó gondot okozott, és a fordítók az egyiptomi sírokban talált bebalzsamozott testekként interpretálták.
Innen indult, hogy több módon is felhasználták a holtak testeit, és olyan hiedelem is kialakult, miszerint
egy-egy betegséget kiválóan lehet gyógyítani holt, balzsamozott emberek testével.
Akkor teljesen elfogadott volt, ma már azonban orvosi kannibalizmusnak nevezik a jelenséget, amely kiválóan megfért amellett a hiedelem mellett, hogy a gladiátorok vére gyógyítja az epilepsziát, vagy hogy az emberi zsír felhasználható házi gyógymódként.
Akkor még csodának tekintették a múmiákat, amelyeket a test minden részét gyógyítónak gondolták, így fejfájásra éppúgy felírták, mint szívrohamra. Innentől kezdve nemcsak a kincsek miatt fosztogatták az egyiptomi sírokat, hanem a testekért is, és nagy piaca volt a múmia adás-vételnek.
Hamarosan magasabb lett a kereslet, mint a kínálat, amit a kereskedők úgy oldottak meg, hogy
friss holttesteket balzsamoztak be, valamint bűnözők és rabszolgák holttestét használták fel az üzlet megkötése érdekében.
Általában éjjelente lopták el a testeket, amiket sóval és különböző szerekkel bebalzsamoztak, kemencében megszárítottak, majd porrá őröltek, és ebből lett a múmiapor, amit a patikusok különböző szerekbe használtak fel. Állításuk szerint a múmiaőrlemény hatékony ellenszere volt az epilepsziának, és a sebgyógyulást is felgyorsította. A francia és az angol királyi család is előszeretettel használta ezeket, merthogy akkoriban nem tekintettek rá kannibalizmusként; számukra ténylegesen gyógyszer volt az emberi testek fogyasztásának ezen módja.
Festékként és üzemanyagként is használták
A gyógyszereken túl számos módon felhasználták a balzsamozott testekből készült porokat.
Műtrágya
Műtrágyaként leginkább az Egyiptomban nagyra becsült macskák szolgáltak, akiket bebalzsamozva temettek el. 1888-ra a macskamúmiák eladása hatalmas üzletté duzzadt, testüket pedig trágyaként értékesítették bel- és külföldön egyaránt.
Festék
Az úgynevezett Pre-Raffaelita Testvériség festők csoportja 1848-ban összefogott a kor művészete ellen, hiszen mesterkéltnek érezék kortársaik műveit, míg ők inkább a valóságot ábrázolták. Mondandójukat nyomatékosítandó, egy múmiabarna nevű festéket is használtak, mely nem fantázianév: őrölt múmiát tartalmazott, ami a múmiákban található vegyi anyagokkal járult hozzá a festék minőségéhez. Miután 1960-ra felszámolták a múmiakészleteket, a festék is eltűnt.
Üzemanyag
Mark Twain író az egyiptomi útja során elmondása alapján a saját szemével látta, hogy az egyiptomiak múmiákat használnak a vonaton szén vagy fa helyett, mivel előbbi drága, utóbbiból pedig hiány van. A vasúttársaság többezer éves múmiákhoz jutott hozzá, mégpedig temetők felvásárlásával.
Papír
A 19. században a papírhiányt is múmiákkal hidalták át, ám ez esetben nem a testüket használták, hanem az azt körbevevő csomagolást, ami kiválóan működött papír helyett. Az amerikai polgárháború idején még a bevásárlótáskákat is ebből készítették.
Nemcsak Egyiptomban találtak múmiákat, hanem Magyarországon is – a hazai legendáját itt olvashatod el.
