Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A 19. században a nők viseletének szinte elengedhetetlen kelléke volt a legyező. Ez az eredetileg hűtésre és a rovarok elriasztására használt kiegészítő azonban arra is alkalmas volt, hogy kifejezetten bonyolult, titkos üzeneteket adjanak át a nők egymásnak és udvarlóiknak.
„Ügyelnek ránk: vigyázz!” – ezt jelentette, ha egy nő a félig zárt legyezőjével a jobb fülét érintette. A legyezőkkel egészen bonyolult és kifinomult üzeneteket tudtak közvetíteni, amikor úgy hozta a szükség. Márpedig ez gyakran volt így a 1800-as évek Magyarországán és Európa más országaiban is a viktoriánus korban, hiszen a fiatal hölgyek ritkán maradtak egyedül, legtöbbször idősebb nőrokonok kíséretében jelenhettek csak meg nyilvános helyeken. Ilyen körülmények között nem volt könnyű szívük választottjával vagy udvarlóikkal olyan üzeneteket váltani, amelyeket a gardedámok esetleg illetlennek tartottak volna.
Már az ókorban is használtak legyezőt
Magát a legyezőt azonban nem a 19. században találták föl. A régészeti leletek tanúsága szerint már sokkal régebben is használták. Például az ókori Egyiptomban, ahogy az Tutanhamon fáraó sírjának 1922-es feltárásakor bebizonyosodott. A hatalmas szenzációt keltő sírkamra felderítése során rengeteg használati tárgyat találtak: az egyiptomiak hite szerint ezekre azért volt szükség, hogy a fáraó semmiben ne szenvedjen hiányt a túlvilágon. Ezek között a tárgyak között egy strucctollból készített legyezőt is találtak – innen, és falfestményekből is tudjuk, hogy már ebben az időben használták hűtésre és a rovartok elriasztására ezt a kiegészítőt.
Egyiptomon kívül Japánból is ismert, hogy előszeretettel hordtak a nők magukkal selyem- vagy papírlegyezőket, amelyeket nemcsak hűsítésre, de a gésák bizonyos táncok elengedhetetlen kellékeként is használtak. Kínában fontos vallási, kulturális és rituális szerepet töltöttek be.
Kínából került át Európába is, ahol a 16. században kezdett el elterjedni, ám a 17-18. században vált igazán a nők elengedhetetlen kellékévé.
Ezért kellett titkos nyelvet kitalálni
Ebben az időben Európában nem nézték jó szemmel, ha egy fiatal lány közvetlenül érintkezett fiatalemberekkel. Idősebb női kísérők, gardedámok vigyáztak arra, hogy nehogy olyat tegyenek a hajadonok, amely besározza hírnevüket. Az udvarlás csak közvetítőkön keresztül történhetett.
A fiatal lányok és a fiatalemberek azonban ezt nem hagyták annyiban, és különféle kreatív módokat találtak arra, hogy üzeneteket adjanak át egymásnak.
Az idők során több ilyen titkos nyelv is kialakult: a színek, a virágok, az esernyők és a kesztyűk nyelve mellett azonban kétségtelenül a legyezők titkos nyelve volt az egyik legkifinomultabb, ennek segítségével lehetett talán a legbonyolultabb üzeneteket továbbítani.
Egy eszköz, több titkos nyelv
A legyezők nyelvének az idők során több változata is kialakult, melyekről írásos feljegyzések is fennmaradtak. 1797-ben kezdett el Robert Clarke Londonban árusítani egy „Fanology or the Ladies Conversation Fan” névre keresztelt legyezőt, amelyet Charles Badini tervezett. A kiegészítőn a többi között az ABC betűi is szerepeltek, 5 csoportba osztva.
Minden öt betűből álló csoporthoz egy legyező-gesztus volt rendelve, amelyek segítségével lehetett a betűket kommunikálni.
A módszer – noha egy időben rendkívül népszerű volt az angol fővárosban – meglehetősen nehézkes volt. Csak egy lehelettel volt egyszerűbb a Robert Rowe által kifejlesztett változat, amelyhez egy huszonhét küllőből álló legyezőre volt szükség. Minden küllő egy-egy betűt jelentett, ezekre mutatva lehetett szavakat formálni.
Üzenetek Mehner Vilmos könyve szerint
Ügyelnek ránk: vigyázz! – A félig zárt legyezővel jobb fülünket érintjük.
Te vagy az eszményképem! – Az egészen nyitott legyezővel szívünkre, majd ajkunkra mutatunk.
Szívesen leszek arád! – A nyitott legyezőt lapban összecsukjuk.
Miért húzódol tőlem? – A félig nyitott legyezővel a levegőbe köröket írunk.
Szeretlek! – A jobb kézben tartott legyezőt szívünkre helyezzük.
Komoly-e a szándékod? – A zárt legyezővel a szabadon lévő kézen viselt gyűrűre mutatunk.
Választ várok tőled! – A zárt legyezővel egyet ütünk a másik tenyérre.
Nem szabad beszélnem! – A legyezőt kinyitjuk s fejünk felett félkört írunk vele.
Meghalnék, ha elhagynál! – A zárt legyező hegyével, mint tőrrel szívünkre mutatunk.
Te minden lányt elcsábítasz! – A legyezőt kinyitjuk s a nyél nyílásain át tekintgetünk.
Igen! – Az egész nyitott legyezővel, melyet bal kézben tartunk jobb orcánkat érintjük.
Nem! – Az egész nyitott legyezővel, melyet jobb kézben tartunk bal orcánkat érintjük.
Terhemre vagy nagyon; menj szemeim elől! – A legyezőt a földre ejtjük.
Egyetlen szavadtól függ a boldogságom! – A legyezőt kinyitjuk s két ujjal a középső lapot megfogjuk.
Az legyezőnyelv legkiforrottabb és legszélesebb körben elterjedő változata Spanyolországból eredt, a flamenco táncosoktól. Ahelyett, hogy az ABC betűit próbálták volna meg leképezni, gyakran használatos kifejezéseket, üzeneteket rendeltek bizonyos mozdulatokhoz, amelyeknél az is számított, hogy mennyire van nyitva a kiegészítő. Ennek a módszernek az elterjedését az is segítette, hogy egy francia legyezőkészítő, Jean-Pierre Duvelleroy úgy próbálta fellendíteni saját üzletét, hogy 1827-ben egy füzetecskét kezdett el terjeszteni az egyes mozdulatok jelentéséről. A húzás bejött: Duvelleroy nemsokára már Londonban is üzletet tudott nyitni.
Innentől fogva nem volt megállás, a titkos nyelv mindenhol elterjedt, eljutva Magyarországra is. Ekkoriban jelent meg Mehner Vilmos könyve, a Legujabb és Legteljesebb legyező-, kesztyű-, zsebkendő- és színnyelv, amely részletesen útmutatóval szolgált a legyezők használatával kapcsolatban.
Ennek a nyelvnek természetesen megvoltak az árnyoldalai is. Mindkét félnek pontosan ismernie kellett a gesztusok és mozdulatok jelentését, és feszült figyelmet igényelt ez a fajta kommunikáció. Ráadásul abban sem lehetett biztos a legyezőjével üzenetet továbbító ifjú hölgy, hogy egy másik ember, aki ugyancsak járatos ebben a nyelvben, nem „hallgatja-e ki a beszélgetést”.
Olvasd el, hódította meg szerelmét Széchenyi István, kattints ide!
