Súlyos fertőzés ütötte fel a fejét a fesztiválozók között

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy hazai zenei fesztiválon többen norovírussal fertőződtek meg. A betegség igen kellemetlen tünetekkel jár, és rendkívül gyorsan terjed.

Egyre több helyen jelenik meg hazánkban a calici víruscsaládba tartozó norovírus-fertőzés. Legutóbb egy hazai zenei fesztiválon fertőződött meg sok fiatal. A vírus emberről emberre is gyorsan terjed, és nagyon ellenálló: az egyes tárgyakon megmaradva akár 12 órán keresztül fertőzőképes marad – hangzott el az ATV Híradójában.

A fertőzést egy fesztiválon kapta el sok fiatal

Az elmúlt napokban többen is hasmenéssel és hányással keresték fel a tolnai rendelőket. A szakemberek szerint hazánkban is felütötte a fejét a rotavírus „kistestvére” a norovírus.

Idézőjel ikon

A betegség kellemetlen tünetekkel, hasmenéssel és erős hányással jár. A fertőzés elsősorban gyerekekre és idősekre veszélyes,

abból adódóan, hogy az okozott tünetek következtében felborul a szervezet folyadékháztartása, az említett korosztályok pedig könnyebben kiszáradhatnak. Tibold Antal, a Pécsi Tudományegyetem főorvosa a Híradóban elmondta:

Ez egy általánosan előforduló vírus, aminek azonban igen magas a fertőzőképessége. Nagyon ellenálló kórokozóról van szó: konyhai edényeken, tányérokon, asztalfelületen akár 12 órán át is fertőzőképes marad a vírus, mindemellett a 60 Celsius-fokos meleget is elviseli.

Az egyik hazai fesztiválon ütötte fel a fejét a norovírus, a fertőzés gyorsan terjed és kellemetlen tünetekkel jár
Fotó: nensuria / Getty Images Hungary

Nyúl Zoltán, a PTE Gyermeksürgősségi és Intenzív Tanszék vezetője hozzátette: „A gyerekeknél és az időseknél a fertőzés hosszabb lefolyású lehet, és bizonyos gyenge immunitással rendelkező állapotban krónikus hasmenéses megbetegedés is kialakulhat."

Idézőjel ikon

A vírus emberről emberre gyorsan terjed, és nincs ellene oltás. Szövődmények csak akkor lépnek fel, ha az elveszített folyadékot nem pótolják.

A fertőzés alatt érdemes probiotikumot szedni, vagy sópótló folyadékot inni. Néhány hónappal ezelőtt, idén áprilisban Romániában, egy temesvári iskolában is felütötte a fejét a norovírus. Ahogy akkor arról az Index is beszámolt: az iskola 45 diákja és jelentkezett a sürgősségi betegellátóban súlyos tünetekre panaszkodva, 15-öt közülük kórházba is utaltak. Az intézményt ezután fertőzési góccá nyilvánították, két napra bezárták és egy erre szakosodott cég gondoskodott a teljes körű fertőtlenítésről.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Lontai Ildikó
Lontai Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.