Boldog békeidők. Így hívják az első világháborút megelőző időszakot, ami minden politikai nehézsége ellenére a magyar társadalom gyarapodását, kulcsfontosságú intézményeinek fejlődését hozta. De mégis volt akkor valami furcsa és megmagyarázhatatlan a levegőben.
Ki kelt fel 1914. június 27-én reggel a monarchia egyik polgárházának álmos szobájában úgy, hogy másnap lelövik a trónörököst és kitör az első világháború. Senki. Pedig az Osztrák-Magyar Monarchiát évtizedek óta tartó bel- és külpolitikai válság sújtotta, a nemzetiségek készülődtek, a magyar belpolitika kész felfordulás volt a 19. század végén, 20. század elején. Mégis a kiegyezés utáni, első világháború előtti időszakot tartjuk
a magyar történelem egyik legszebb időszakának, a szellemi, kulturális, gazdasági felemelkedés aranyéveinek.
Élet és fejlődés a békebeli Magyarországon
A magyar politikusok a pártok közötti kibékíthetetlen ellentétek ellenére is törekedtek arra, hogy megreformálják az oktatást, és nem is sajnálták erre a pénzt. Lehetővé tették, hogy az elemi oktatás a társadalom legalsóbb rétegeihez is elérjen: az Eötvös-féle népiskolai törvénynek köszönhetően 40 év alatt megkétszereződött az elemi iskolák száma, amely hatására több mint kétszeres növekedést értek el az írni, olvasni tudók számában is.
Az egyetemi és akadémiai képzés megreformálásának köszönhetően szakembereink világszínvonalú felkészültséggel rendelkeztek.
Ilyen volt az élet a háború előtt
A szellemi felemelkedés pedig az élet minden területére kihatott: pár évtized alatt folyóiratok százai jelentek meg a semmiből (elég, ha fellépünk a Hungaricana Közgyűjteményi portálra, és megnézzük az 1910-es év keresztmetszetét, hogy hány folyóirat működött a fővárosban és vidéken), a századfordulóra mintegy 1000 folyóirat jelent meg az országban, színházak, társasági klubok nyíltak. A folyamatosan épülő vasúthálózat miatt lerövidültek a távolságok az országban, egyre többen jutottak ki külföldre és beszéltek idegen nyelveket. Budapesten a (tehetősebb) nők párizsi divatot követve jártak az utcán, és a szórakozási lehetőségeknek már akkor is végtelen volt a tárháza. A tehetősebbek egyre modernebb lakásokban laktak, javult az egészségügy, a közbiztonság, megjelent a szemétszállítás intézménye, tehát elmondható, hogy
néhány évtized alatt, mintha kicserélték volna az országot, a rendkívül elmaradott viszonyokat tükröző 19. század közepi közállapotokhoz képest fél évszázad alatt sikerült felzárkózni Európához.
A fejlődés persze nem minden területen bontakozott ki, a társadalmi problémák, a szegények siralmas helyzetére továbbra sem volt megoldott, és még mindig óriási szakadék volt a társadalom egyes rétegei között.
Különös szorongás lett úrrá egész Európában
Talán a felpörgő urbanizáció, a nagypolitikából a hétköznapi ember életébe beszivárgó baljós hírek, vagy a megoldatlan társadalmi problémák egyvelegének hatására egy különös szorongás vett erőt az embereken nemcsak hazánkban, hanem egész Európában. Ezt a nagyon nehezen körvonalazható szorongást talán legjobban a művészek ragadták meg.
Megjelentek azok az alkotások, amelyeknek a formavilága, színei, témái nem idilli állapotokat akartak tükrözni, hanem valamit, ami az idilli mögött bújt meg, mintha a művészek rátapintottak volna arra, hogy a fejlődés, gyarapodás ívében van egy hajszálrepedés.
Ezt az életérzést a fin de siècle (századvég) francia terminussal illették, az időszakot többé-kevésbé egységesen 1914-ig, az első világháború kitöréséig datálják. Nem is véletlenül, mert
az első világháborúval minden megváltozott, és igen keserű évszázad virradt Európára.
Amikor egy biciklit, órát, bútort békebeliként árulnak az online vagy offline piactéren, akkor mintha a békebeli szó egy vízválasztó lenne, ami nemcsak a közvetlenül 1914. előtti évtizedeket választja el a közvetlenül az 1914. utáni időszaktól, hanem mintha 1914. az emberiség történetének korszakhatára lenne, és mi mintha az innenső oldalról néznénk azokat a békés, boldog időket.
Ha véletlenül elmúlnának a modern békeévek, ezek a praktikák segíthetnek a túlélésben.
