Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Általános iskolai tanulmányaink során egészen biztosan találkoztunk Julianus barát nevével, aki a 13. század elején elindult, hogy megkeresse a magyarok őshazáját, ahol reményei szerint megtalálta volna a magyarság hátrahagyott csoportjait. A korabeli források szerint sikerrel járt. Hogy mekkora sikerrel, arra majdnem 800 évvel utazása után derült fény.
Korábbi ismereteink alapján joggal gondolhatjuk, hogy valószínűleg az Ural hegység déli részéről induló őseink teljesen megszakították a kapcsolatot hátrahagyott véreikkel, hogy Európa szívében írják tovább népünk történelmét. A legújabb kutatások viszont több érdekes eredményre is vezettek. Mit talált Julianus barát a magyarok „őshazájában”? Tényleg a magyarok maradékait találta meg? Egyáltalán meddig juthatott Julianus barát, és merre lehetett a magyarok ősi szállásterülete? Ezekre a kérdésekre keressük a választ Türk Attila régész, egyetemi oktató, a magyar őstörténet egyik jeles kutatójának munkájára támaszkodva. Jelen cikkünk alapját a Válasz Offline: Eltagadott igazság. Tények és hazugságok a magyarság őstörténetéről c. kiadvány Borbás Barna által írt cikke adta.
Kiket találhatott Julianus barát a magyarok feltételezett őshazájában?
Julianus barát egy domonkos rendi szerzetes volt, aki IV. Béla megbízásából negyedmagával nekiindult, hogy felkeresse a Keleten maradt magyarságot. Első útjára 1235-ben került sor, ahonnan nagyjából egy év múlva tért haza, igencsak fontos hírekkel: megtalálta azokat, akiket keresett, azt a népet, akivel saját anyanyelvén is meg tudta értetni magát. Megtudta továbbá, hogy mongol invázió veszélyezteti a magyarság nyugatra vándorolt részét, így a helyiek marasztalása ellenére felkerekedett, hogy hírt vigyen a közelgő veszedelemről.
A tatárok megjelenésének következményeit már jól tudjuk, ennél most fontosabb kérdés, hogy kiket találhatott híres hírvivőnk. Sajnos pontos földrajzi adatok nem maradtak fenn arról, hogy a domonkos szerzetes hol találkozott a keleten maradt, magyarul beszélő közösséggel, a kutatások alapján azt feltételezik azonban, hogy ez a találkozás az Urál hegység nyugati oldalán történhetett meg, a mai Tatárföld keleti, délkeleti részén.
Csakhogy a magyarság valószínűleg nem egy zárt tömbben, hanem részben a nomád életmódjuk miatt elszórt közösségekben élt ezen a vidéken, és könnyen lehet, hogy csak egy ilyen „töredék” közösséggel találkozhatott első útja során. Ám a legfrissebb kutatások más érdekességeket is találtak.
Vajon a magyarok nagyobbik része vándorolt el a feltételezett őshazából?
Az Ujelgi-tó könyékén (az Urál keleti oldalán, Cseljabinszktől mintegy 100 kilométerre, északra) végzett, egy évtizedet felölelő kutatássorozat alapján sikerült olyan sírokat találni, amelyeket a korábbi korok fosztogatói és a modern fémkeresősök még nem bolygattak értékes ékszerekért kutatva. Ennélfogva a régészeknek sikerült bizonyítani, hogy a Kárpát-medencében talált, honfoglalókhoz köthető sírleletek és az Ujelgi-tó környezetében talált leletek között komoly párhuzam van. Ez alapján, ha nem is ragadhatjuk el magunkat arra a kijelentésre, hogy megtalálták a magyarok őshazáját (pontosabban annak északnyugati részét), mert a magyar identitás egy nagyon képlékeny dolog volt a 9. században, illetve ennek kijelentéséhez nagyon kevés információ áll még a rendelkezésünkre, a leletek legalábbis nagyon biztatóak. A lelőhelyek számából és földrajzi elhelyezkedéséből még az is valószínűsíthető, hogy Julianus barát nem is biztos, hogy egy hátrahagyott kis közösséggel találkozott, hanem annak a nagyobb közösségnek a nyugati szórványaival, amelyből a mi honfoglalóink szakadhattak ki a Kr. u. 830-as évek körül. Az ottmaradottak később viszont feltehetően még távolabb húzódtak, keleti irányba.
Tarthatták a kapcsolatot honfoglalóink az őshazával?
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a honfoglalók eljöttek az Urál hegység keleti oldaláról, és többé vissza sem néztek, fel is út, le is út. Ráadásul kis hazánk, akárhogy is nézzük, nagyjából 3500 kilométer távolságra van az Ujelgi-tó vidékétől, így nem lehetett kapcsolat az ottmaradottak és az elvándoroltak között. Olekszij V. Komar ukrán régész elemzései szerint viszont igen nagy a valószínűsége annak, hogy a keleti és nyugati magyarság között sokáig intenzív kapcsolat állt fenn.
Türk Attila régész szerint nem tudjuk, miért indultak útnak őseink, kiszakadva (egyes feltételezések szerint) egy nagyobb csoportból, hiszen nincsenek írott forrásaink ennek a vidéknek a múltjáról, eseményeiről. Könnyen lehet, hogy a klímaváltozás okozta sokk vagy egyéb külső tényező késztette elődeinket a váltásra. Annyit bizonyosan tudhatunk, hogy vándorlásaik utolsó állomásáról, az Etelközből a Kárpát-medencébe már a besenyők fenyegetése miatt költöztek.
Román régészek állítólag megtalálták Attila hun uralkodó sírját. Ha érdekelnek az ásatás körülményei, olvass tovább!
