A magas sarkú cipő ma már a nőiesség szimbóluma, de eredetileg férfiaknak találták ki, aminek elsősorban funkcionális oka volt. Manapság a nők leginkább akkor viselik, ha az öltözékük megkívánja, vagy ha szeretnék a sziluettjüket hangsúlyozni, ám évszázadokkal ezelőtt a cipők egészen más célt szolgáltak.
A perzsa férfiak a 10. században kezdték el viselni, és a magas sarkú cipők egészen addig férfias viseletnek számítottak, amíg a 18. században a nők is el nem kezdték hordani.
A magas sarok a férfiakat szolgálta
A magas sarkút eredetileg nem nőknek találták ki, hiszen a női alakot és lábakat kecsessé tevő lábbeli eredetileg nem a divatról szólt. A történészek a magas sarkú cipő eredetét egészen a 10. századi perzsa férfiakig vezetik vissza, akik rengeteg időt töltöttek lóháton, ezért fontos volt, hogy ott is kényelemben érezzék magukat. A lapos sarkú cipőnél pedig a magas sarkú alkalmasabb volt arra, hogy a lábuk jobban illeszkedjen a kengyelbe. Az ázsiai kontinensről származó viseletet az európai férfiak a 17. század fordulóján vették át.
A férfiak lábbelijén a sarok mindössze egy praktikus kiegészítő eszköz volt, amely lehetővé tette a lovas számára, hogy stabilan ülje meg a lovat, ami sok mindenben előnyére szolgált. Egyebek között jobban tudta használni a fegyvereket, hiszen miután meg tudta őrizni a vágtázó ló nyergében is az egyensúlyát, pontosabban tudott célozni, nem mellesleg pedig a magas sarkú cipő teljes egészében átalakította a hadviselést.
A magas sarkú cipőnek köszönhetően ugyanis már nem csupán ülve, hanem a nyeregből stabilan felállva, felegyenesedve is nyilazni tudták az ellenséget.
A divat eszköze lett a magas sarkú cipő
Európába maguk a perzsák hozták be ezt a cipőfajtát, amikor 1599-ben egy perzsa küldöttség jött, hogy segítséget kérjen a kontinens királyaitól az Ottomán Birodalom legyőzéséhez. Az európaiak szinte mindent lemásoltak, aminek köze volt a perzsákhoz, így a magas sarkú cipőt is.
Miután a magas sarkú cipő meghódította Európát, alig telt el száz év, és a nők máris magukévá tették a viseletet. A 18. századra pedig már a magas sarkú cipők nagyrészt női lábbelinek számítottak. A lábbelik lassan elnyerték ma is ismert formájukat, és a kezdetben még vaskos, masszív sarkok egyre vékonyabbak lettek, a cipő lábfeje pedig egyre hegyesebb. Ám a magas sarkú cipőnek ekkor még nem az volt a lényege, hogy viselőjének jól mutasson a lába egy miniszoknyában. Az 1700-as években a nőknek szánt magas sarkúnak az volt a célja, hogy kisebbnek, kecsesebbnek tűnjön a hölgyek lába. Innentől kezdve a magas sarok nem a praktikum, hanem a divat eszköze lett.
A nők ma már azért hordanak magas sarkút, mert az megnyújtja a lábukat, magasabbnak, vékonyabbnak, kecsesebbnek tűnnek általa, de a cipőnek eleinte semmi köze nem volt a lábhosszabbításhoz, hiszen a lábak a szoknyák alatt voltak elrejtve, így semmi nem látszott belőlük. Amint a szépségideálok megváltoztak, az egyik alapelv az volt, hogy a gyönyörű nőknek nagyon apró lábaik vannak. Miután a női lábak nagy részét a hosszú szoknya elrejtette, így csak a cipő apró feje látszott ki.
Végül megszületett a tűsarok
A 17. században a magas sarkú cipők többnyire fából készültek, ami nem tették lehetővé, hogy nagyon vékony legyen a cipő sarka. Csak az 1950-es években kezdtek el a cipészek acélt használni a magas sarok kialakításához. Ezek már jóval vékonyabbak voltak, mint a fából készült sarkak, ám még stabilan elbírták a nők testsúlyát. Innentől kezdve már nem csak álom volt a rendkívül vékony tűsarok.
A legújabb divattrendeket elfigyelve még az sem kizárt, hogy az elegancia, a kecsesség és a nőiesség jelképévé vált lábbeliknek valóban leáldozott. Olvasd el cikkünket, hogy megtudd, mi az oka annak, hogy egyre inkább csökken a magas sarkú népszerűsége.
