Plakátok a hetvenes-nyolcvanas évekből: ezek lepték el az utcákat – Galéria

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Plakátgalériánkban megmutatjuk, hogyan hirdettek filmeket, koncerteket vagy éppen fotópapírt a szocializmus idején.

Ma már a digitális technológia, a képmódosítások kerülnek a középpontba, amikor egy plakátot megterveznek, hogy aztán az a legkülönbözőbb, hagyományostól a digitálisig terjedő változatokban köszönjön ránk a falakról, a bevásárlóközpontok fényreklámjairól vagy épp telefonunk képernyőjéről. 

Néhány évtizeddel ezelőtt azonban még egész mást jelentettek a plakátok, más eszközökkel kezdtek bele megalkotásukba, és más célokat is szolgáltak. A propagandaplakátokat nem ebben az összeállításban kell keresned: itt most főként kultúrával kapcsolatos hirdetéseket sorakoztattunk fel.

Kattints a képre, és galériánk megnyílik!

Galéria ikon

12

Galéria: Plakátok a hetvenes-nyolcvanas évekből
Fotó: Kriss Géza / FORTEPAN

Szembetűnő, mennyivel visszafogottabb, egyben művészibb eszközöket használtak ekkoriban. Nem kellett tíz főszereplőt összemontírozni egy film plakátjára, ha pedig koncertről volt szó, ott is a nevek kapták a legnagyobb hangsúlyt, nem pedig a látványelemek. 

A hetvenes években ugyanakkor eljött a kereskedelmi plakátok felvirágzásának ideje: ahogyan a képgyűjtésben is látszik, már olyan márkák is kaphattak hirdetést, mint a Lehel. 

Ekkor még önmagukban is megálló, autonóm műalkotások voltak a plakátok, a nyolcvanas években aztán alkalmazott művészetté vált tervezésük az átfogó reklámkampányok részeként.

Korábban, valós verseny híján, a művészi szabadáság határozhatta meg, ki mit alkot: ez megszűnt, majd jött a rendszerváltozás, amivel a plakátok világa is teljesen átalakult. 

Ha szívesen nézegetnél hasonló képeket, ajánljuk ezt a galériát arról, milyen volt anno a Nagykörút, illetve ezt a cikket a régi Tabánról!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.