„Az esőben, rendőrökkel toltuk a Polskit az Árpád hídon” – így autóztunk a 80-as években

Olvasási idő kb. 3 perc

Amikor a luxust az jelentette, hogy már volt autód, egészen másként közlekedtünk – erre a retró időszakra bár nosztalgiával emlékezünk vissza, és nem csak az üzemanyagárak miatt, azért nehézségekben is bővelkedett a közlekedés.

Ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik: ez nemcsak az életben használt, önmagad biztatására alkalmas szlogen, hanem a keleti blokkból származó autókkal kapcsolatos internetes bölcsesség is, ahogyan az Glázer Tamás Így autóztunk a 80-as években címet viselő retró könyvének bevezetőjében előkerül. Aki napi szinten használt ebben az évtizedben autót, netán hosszabb, külföldi útra is merészkedett vele, vagy az oldtimernek még, funkcióját hibamentesen betöltő járműnek már nem alkalmas öreg járgánnyal rótta az utakat, az biztosan rengeteg emléket tud felidézni most magában.

Trabanton szállni élvezet: ez az autó a korszak jelképe is lehetne

A vágy titokzatos tárgya, az autó, melynél sokkal retróbb kevés van
Fotó: Fortepan / Bojár Sándor

Nem véletlen, hogy dal született róla, vagy hogy egyes fővárosokban, köztük Budapesten is a mai napig kínálnak trabantos városnéző túrákat – ezzel az érával teljesen egybefonódott a 34 éven át gyártott autó. Bár úgy tűnhet, szinte végtelen darab gurult le belőle a gyártósorokról, valójában csak 3 milliót készítettek, viszont ezeknek piaca meglehetősen szűk volt, így ahol megjelentek, ott könnyen reprezentálták felül valós arányukat a világon gyártott négykerekűek körében.

A jellegzetes formavilágú autó sokak számára a vágyak netovábbja volt: itthon tíz évet kellett rá általában várni, míg az NDK vidéki területein ez akár 18 év is lehetett.

Egyévi átlagfizetést kellett érte leszurkolni, mégse zavarta a 601-es típust birtoklókat, hogy ezért cserébe maximum 100 kilométer per órával tudtak haladni vele.

Karosszériájában újrahasznosított gyapjúrostot is felhasználtak, de túlzottan biztonságosnak nem volt nevezhető a jármű, mely így készült. (Ugye mindenkinek megvan az a jelenet a Macskajajból, amelyikben disznó rágja a Trabant oldalát…)

Ha megy az autó, az már önmagában nagy dolog

Az autókhoz hozzájutni nem volt egyszerű, de ha valakinek birtokába is került a Merkuron keresztül egy jármű, egyáltalán nem volt még biztos, hogy az pöccre indul. Gyakorta érkeztek meglehetősen komoly hibákkal a járművek, az is előfordult, hogy mielőtt átadták volna azokat a tulajdonosoknak, szétszedték, majd egy kicsit rendesebben összerakták őket. De azért ez sem oldott meg mindent.1986-ban 90 ezer autót adott el a vállalat, amelyhez idővel a garanciális szervizelés feladata is odakerült. Nos, ezek a járművek egymillió meghibásodást produkáltak az első évben, melyet az utakon töltöttek…

Autók a Merkur-telepen
Fotó: Fortepan/Bojár Sándor

Ismerve a tényt, miszerint mint minden másból, alkatrészekből is hiány volt, ez nem tehette túl vidámmá az egyszeri autótulajdonosokat, sőt. Ment hát a berhelés az utcán, olajfoltos munkásruhában a jármű alatt fekve akár hóban-fagyban. Persze ez sem volt mindig elég. Emlékszem arra, amikor Polski Fiat 125p típusú, zöld színű, TK 98 25 forgalmi rendszámú, a családban kora miatt csak öreg zöld néven futó autónkkal (melyben egyébként ekkoriban már eggyel többen ültünk, mint ahány fősre tervezték) lerobbantunk a budapesti forgalomban. 

Az esőben, rendőrökkel toltuk a Polskit az Árpád hídon, és minden egyes vizsgáztatás rémálmot jelentett a teljes családnak.

[neon-image id="23014" is_popup="True"][/neon-image]

Az első villanyautók kora is ez volt

A sok nehézség ellenére a nyolcvanas években emelkedett a magyarországi személygépkocsik száma egymillió darab fölé, és ha a benzinárat és az átlagkeresetet egybevetjük, ahogyan azt Glázer Tamás is megtette könyvében, látszik, hogy akkoriban valamivel olcsóbb volt autózni – már ha a fenti folyamatos javítgatások költségeit nem vesszük bele a képletbe…

Jelentősen nőtt az évtizedben az országban elérhető autópálya-szakaszok hossza is: az M1, az M3 és az M7 is bővült, és elkezdték alkalmazni a traffipaxokat is, mivel az autósok rákaptak a sebességhatárokon túli autózás élvezetére is.

Meredeknek néz ki, de megoldotta
Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr

Érdekesség, de ekkor kezdődött a villanyautózás is – igen, jól olvasod, az első elektromos meghajtású autók is ekkor születtek meg, meghaladva korukat. A modell akkor nem vált be, mint az az autózás későbbi történetéből világosan kiderült, de legalább volt mihez visszanyúlni a későbbiekben.

Ha nemcsak olvasnál a retró autókról, de fotókon is nézegetnéd őket, ajánljuk ezt a galériánkat is!

(Borítókép: Fortepan / MHSZ)

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.