Ez volt a középkori ember okostelefonja, zsebben elfért az eszköz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Azt hihetnénk, az ember számára az azonnal hozzáférhető tudás első eszközeinek egyike a számítógépekkel és az internettel érkezett meg hozzánk. Azonban minden korban leleményesek voltak az emberek, a sötét középkor sem volt oly sötét, még egyfajta okostelefont is használtak ekkoriban.

Már a középkorban feltalálták az okostelefon-szerű kütyüt, sok funkcióját leutánozták a mai mobilok kialakításakor.

A modern ember jó ideig sötétnek nevezte a történelmi középkor pár száz évét, mintha minden vívmány, amit az ókorban felfedeztek, végleg feledésbe merült volna. Manapság azonban egyre jobban megismerjük az akkori életmódot, és rendszeresen eszmélünk rá, mégsem lehetett olyan borzasztó az emberek élete a lovagok korában.

A középkor embere sem volt elveszett, ha innovatív ötletekről volt szó
Fotó: Dea / A. Dagli Orti / Getty Images Hungary

A középkori ember mindentudó eszköze

Bár a számítástechnika fejlődésének első állomását a rómaiak által használt abakuszhoz kötjük, a középkor emberét sem kellett félteni, ha a mindennapi élet egyszerűbbé tételéről volt szó. Nekik is szükségük volt arra, hogy előre tudják, miként változik az időjárás, mikor érdemes vetni, aratni, merre vezet a leggyorsabb út két település között, vagy éppen mely tünet melyik betegség kórképéhez tartozik. Ezért alkották meg a volvellének nevezett, apró szerkezeteket. 

A mellényzsebben is elférő, kör alakú, egyfajta analóg számítógépes rendszerként működő kis szerkezeteket minden tudományág képviselője a saját maga számára fontos ismeretekkel bővíthette. 

A volvelle egy csillagászathoz, térképolvasáshoz és az időjárás előrejelzéséhez használatos eszköz volt, mely centrifugálisan, perifériásan, illetve radiálisan mozgatható részeinek köszönhetően segítette az ismereteik rendszerezésében az ezer évvel ezelőtt élő tudósokat

Idézőjel ikon

A papírból vagy pergamenből készült körökből készült volvelle részben óra, részben hajlékony lemez, részben kristálygömb volt – magyarázta a J. Paul Getty Trust. A papírból vagy pergamenből készült volvellék mozgó papírrészekből készültek.

A volvellék apró, mindentudó eszközök voltak
Fotó: Wikimedia commons

A legegyszerűbb formája egyfajta misztikus meteorológiai állomás volt. A réteges pergamenköröket középen egy kötél tartotta össze, így használója elforgathatta a mutatókat, hogy kiszámítsa a Nap (Solis) és a Hold (Luna) helyzetét az év különböző pontjain. A piros betűkkel ellátott kör az egyes időszakokhoz tartozó asztrológiai jeleket is láttatta, és a csillagok állását is megmutatta. Az első, épen maradt példánya az 1200-as évek Spanyolországából származik. Nem véletlen, hogy egyes darabjait a móroknak köszönhetően az iszlám népek leletei között bőséggel felfedezhetjük. 

Míg Nyugaton a papír forma dívott, a görögöknél fémből készítették el a volvelléket, Európa más vidékein pedig ötvözték az anyagokat. 

[neon-image id="54608" is_popup="True"][/neon-image]

A korában forradalmian új számítógépszerű eszközt a mesterséges memória egyik formájának tekintették, amely lehetővé tette, hogy ne kelljen felhasználójának azzal bajlódnia, hogy fejben tartsa tudása szárazabb tényeit.

A körszelvényekből megalkotott kis kütyü aprócska volt, hogy könnyen, egy kézben tartva használható legyen, könnyű súlyának köszönhetően bárhova magukkal vihették. Az állattartók a szaporodási ciklusok nyomon követésére használhatták, de kiszámíthatták vele a várható időjárást, a Nap és a Hold állásából akár éjjel is meghatározhatták a pontos időt. Utóbbi haszna az orvoslásban kapott szerepet, hiszen nyomon követhették a beteg állapotát, de sokszor a gyógyszerezés is időpontokhoz kötött volt, amit így könnyedén beadhattak a megfelelő időpontban a betegeknek. 

A volvelléket ugyan a számítógépek elterjedése kiszorította a huszadik századra, azonban néhány orvos a mai napig használja, nőgyógyászati rendelésen a várandósság várható időpontjának kiszámítására éppen egy ilyen apró papírkarikát alkalmaznak a mai napig. Apropó, várandósság! A lenti cikkben pedig egy olyan szülészeti eljárásról olvashatsz, ami nálunk még általános, de máshol már betiltották.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.