Tízezreket spórolhatsz a biztosításon: ha hiteled van, jól járhatsz

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Több mint hárommillió lakásbiztosítási szerződést, vagyis a teljes lakásbiztosítási piacot érintő biztosító váltási kampány kezdődik. Akár 50 százalékkal is csökkenhetnek egyes lakásbiztosítások díjai.

A Biztosítási Elemző Központ (BEK) szerint akár félmillió lakásbiztosítást is újraköthetünk majd a 2024. március 1-től március 31-ig tartó kampányidőszakban, miközben a lakásbiztosítási díjaink jelentősen csökkennek.

Tízezreket takaríthatnak meg

Az elszabadult inflációnak és az előző évek folyamatos és egymásra rakódott díjemelésének köszönhető, hogy különösen élénk a figyelem a Gazdaságfejlesztési Minisztérium által életre hívott márciusi lakáskampány iránt, amely során 13 biztosító közel 30 különböző lakásbiztosítási ajánlatával találkozhatunk majd. Noha a kampányra szóló akciós díjakat majd csak márciusban adják ki a biztosítók, jól látszik, hogy már a jelenlegi díjak között is hatalmas különbségek vannak. A BEK számításai alapján a legtöbbet a családi házban élők takaríthatják meg:

Idézőjel ikon

a nemritkán 80-100 ezer forintot is elérő éves biztosítási díjaik akár a felére csökkenthetők, vagyis esetükben az elérhető átlagos megtakarítás akár évi 40-50 ezer forint is lehet.

A lakásokban élők helyzete is könnyebb lehet, ők is 10-20 ezer forintot spórolhatnak egy évben a lakásbiztosításukon. 

A márciusi váltási lehetőség még a hitellel terhelt lakások biztosításaira is kiterjed majd a biztosítások évfordulójától függetlenül. 

A számítások szerint a legtöbbet a családi házban élők takaríthatják meg
Fotó: Virojt Changyencham / Getty Images Hungary

A fiatalok a legérdeklődőbbek

Az 1000 fős mintán végzett reprezentatív kutatásokból kiderül, hogy a biztosítottak közel harmada már most váltásra készül. A legnagyobb váltási hajlandóságot a fiatalok – 25–34 éves korosztály – körében mérték, de a nyugdíjasok között is tízből négyen érdeklődnének egy kedvezőbb ajánlat iránt. A váltani szándékozók közel 40 százaléka a magas biztosítási díjat jelölte meg váltási szándéka indokaként, több mint 30 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, hogy a „biztosító túl magas díjemelésről küldött tájékoztatót”.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.