India barlangjaitól Ausztrália sivatagjaiig ezek a lenyűgöző és időnként már zavarba ejtő, különleges városok egykor emberek ezreinek adtak otthont a föld felszíne alatt.
A város szó hallatán legtöbbünknek egy olyan sűrű, zsúfolt központ képe ugrik be, mint New York, Chicago, London, Párizs, Tokió, Sanghaj vagy éppen Budapest. A világ nem minden városának van azonban ikonikus sziluettje – az ezen a listán szereplő föld alatti településeknél pedig teljesen hiányzik minden, amit megszoktunk. Akkor is, ha viszonylag modernek, azaz a háborúk alatt épültek menedékként, és akkor is, ha ősi titkokat rejtenek.
Derinkuyu: az ókori Törökország föld alatti metropolisza
A település valódi eredetét senki sem ismeri, de ettől még persze számos elmélet létezik arról, hogy ki és miért építhette. Több száz méterrel a föld felszíne alatt találjuk meg, egyfajta hatalmas, labirintusszerű, 18 emeletes (!) alagúthálózat, amely egykor 20 000 embernek adott otthont. A török kulturális minisztérium becslése szerint a város építését körülbelül 2800 évvel ezelőtt kezdték el a frígiaiak, egy indoeurópai nép, amely a vaskorban élt, és építészeti képességeiről vált híressé. A bizánci korszakban aztán valószínűleg az üldözött keresztények találtak menedéket Derinkuyu barlangjaiban. Az is lehetséges, hogy a termeket még a 20. században is használták, amikor az Oszmán Birodalom üldöztetése elől menekülők ismét Derinkuyuban rejtőztek. Más történészek szerint a várost valójában az időszámításunk előtti 15. században építették az anatóliai hettiták, hogy elmenekülhessenek ellenségeik elől, mások szerint a barlangok nagyjából a Göbekli Tepével egy időben, nagyjából 14 500 évvel ezelőtt keletkeztek. Persze akadnak olyanok is, akik azt állítják, hogy földönkívüliek hozták létre, vagy emberek ugyan, de azért, hogy elmenekülhessenek az űrből érkező idegenek elől. A várost 1963-ban bizonyos értelemben újra felfedezték, amikor egy török férfi házfelújítás közben kivett egy falat, és azt tapasztalta, hogy eltűntek a csirkéi. Utánuk eredve keresgélt, amikor felfedezte, hogy lakhelye egy egész labirintushoz kapcsolódik.
Dixia Cheng: Peking föld alatti városa és hidegháborús óvóhelye
A hidegháború csúcspontján, amikor a világ nagy része a nukleáris robbanás lehetősége miatt aggódott, a kínai Peking polgárai azzal vigasztalódtak, hogy közvetlenül a lábuk alatt volt egy bombabiztos menedékhelyük. A 33 négyzetkilométernyi, föld alatti katakombákból álló Pekingi Föld alatti Város – vagy más néven a „Föld alatti Nagy Fal” – egy komplex alagútrendszer, amelyet a polgárok a 60-as és 70-es években kézzel ástak ki, hogy védekezzenek az invázió, a légitámadás vagy akár a nukleáris csapás ellen. A National Geographic szerint a föld alatti bunkerek építésére a parancs egyenesen Mao elnöktől érkezett, és az építkezés végére csak Pekingben nagyjából 10 000 föld alatti bunkert hoztak létre. Mivel a nukleáris csapás soha nem jött el, a föld alatti bunkereket az 1980-as évek elején bérbe adták, több mint egymillió ember – jellemzően idénymunkások, diákok – élt a rossz szellőzésű, penészes levegőjű, nyomasztó helyen. Csak 2010-ben tiltották meg a bunkerek lakhatási célú felhasználását.
Matiate: a világ legnagyobb föld alatti városa
Meglepő módon Derinkuyu nem az egyetlen föld alatti város Törökországban. Legalább 40 másikat is találtak már az országban, de 2022-ben Midyat ősi városának alapjai alatt a kutatók egy akkora, Matiate néven ismert metropoliszra bukkantak, ami ma a világ legnagyobb ilyen városának számít. A komplexum egy tucatnyi alagútból és közel 50 helyiségből áll, amelyekben a régészek számos, időszámításunk szerinti 2. és 3. századból származó ősi leletet találtak: tárolókat, silókat, istentiszteleti oltárokat és kutakat, használati tárgyakat. Míg az alagútrendszer tetején, a föld felszínén lévő házak a 17., 18. és 19. században épültek, lent egy 1900 éves település rejtőzött, ami akár hetvenezer embert is képes volt befogadni. Az ásatások 2022 óta folynak, de Matiate teljes mérete és története mindeddig nagyrészt rejtély maradt.
A különös város az olasz Orvieto alatt
Az olaszországi Orvieto egy ellaposodott vulkáni sziklacsúcson fekszik. A vulkanikus eredetű kőzetbe, a felszínen található alá azonban beástak egy másik települést is. A történészek szerint az ókorban az etruszkok egy vulkanikus sziklafal tetején hoztak létre egy várost, amelyet állítólag Velzna néven ismertek. Ez a hely bőséges védelmet biztosított számukra, de számos problémával is járt – nevezetesen azzal, hogy a vízforrásuk messze lent volt a szikla alatti síkságon. A helyzet orvoslására az etruszkok mély kutakat ástak a sziklafalba, valamint kamrákat és ciszternákat az esővíz összegyűjtésére, így közel két évig ellenállhattak a római ostromnak.
Sajnos az Atlas Obscura szerint időszámításunk előtt 264-ben a rómaiak győzedelmeskedtek, és a város végül elesett. A rómaiak azonban meglátták a lehetőséget a föld alatti építkezésben, és tovább ástak. A talajszint felett Orvieto városa továbbra is az ég felé emelkedett, de a föld alatt a lakosok különböző célokat szolgáló alagutakat vájtak, többek között menedékhelyeket, kőbányákat, barlangokat és galériákat. Nagyjából 1200 építményt hoztak létre, az egyik kivájt helyiségben még egy hatalmas olajsajtoló, malomkövek, kemencék, tárolásra szolgáló építmények és vályúk is helyet kaptak, az ott munkát végző állatok számára. Néhány alagút a nemesek házaihoz csatlakozott, hogy könnyen kijuthassanak a városból, ha váratlanul támadók érkeznének. Egy ideig átlagemberek is használták ezeket, ám a város vezetése végül hivatalosan is megtiltotta a föld alatti alagutak további feltárását, kivéve a régészeti tevékenységeket.
