Ez a világ leghosszabb gyalogosútvonala, kitalálod, hány országon vezet keresztül?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Vajon el tudod képzelni, a világ melyik tája az, ahol száraz lábbal több tízezer kilométeren át mehetsz gyalog?

A Föld jelentős részét vizek, óceánok és tengerek borítják. A kontinensek azonban átjárhatóak. Mutatjuk, merre gyűjthetnéd össze a legtöbb lépést, ha lenne hozzá merszed. Az út ugyanis nem veszélytelen.

Bolygónk felületének közel 71 százalékát víz borítja. Az öt, hatalmas óceán 361 millió négyzetkilométeren, átlagosan 3000 méter mélységig uralja a Földet. Nem véletlenül nevezzük kék bolygónak, jelentős észén ugyanis ha nem is a legnagyobb kiterjedésű vizekbe, de folyókba, tavakba, tengerekbe futnak az utak. 

Valóságos csoda a bolygónk, akár másfél évig sétálhatnánk rajta, de hova jutnánk?
Fotó: ThomasVogel / Getty Images Hungary

Vajon merre vezet a leghosszabb út?

A hajózásban bekövetkezett technikai újításoknak köszönhetően ugyan bejárhatóvá vált minden vidéke, mára szinte nincsenek feltáratlan területek. Azt azonban, hogy melyik a leghosszabb, gyalogosan – elméletben – megtehető távolság, nem is olyan régóta tudjuk. 

Talán a címet olvasva már végigpásztáztad lelki szemeiddel a bolygót, mint egy földgömböt, hogy kiderítsd, honnan indulna és merre vezetne, ezért már az elején leszögeznénk, hogy a hosszúsági körök mentén érdemes keresgélni azt a 22 387 kilométeres útvonalat, amelynél többet a jelenlegi felszíni képződmények között nem lehet megtenni. És bizony, ez is elképesztően hosszú, még akkor is, ha csak átrepülnénk felette. 

A világ leghosszabb gyalogosútvonala 16 országon keresztül vezet
Fotó: Google Maps

Mintha 13-szor másznánk meg a Mount Everestet

A Google Mars becslése alapján végigsétálni rajta napi 8 órányi utazással számolva, átlagos lépéshosszal 562 napba telne. De a térképes app nem számol a szintkülönbségekkel, mert azokból is akad bőséggel, 117 ezer méternyi magaslaton kell ugyanis átkelni.

Sokaknak már az Országos Kékkör is elképzelhetetlen a maga 2584 km-es távjával, ami tizedakkora szakasz viszonylag biztonságos körülmények között, háborús övezetektől mentes helyeken. Vajon ahhoz képest milyen lehet a világ leghosszabb gyalogos útja?

A másfél évnyi aktív séta során 16 országon vezet keresztül a képzeletbeli kalandorok útja, járjunk hát rajta mi is végig!

Afrikától Oroszországig

Fokváros, a Dél-Afrikai Köztársaság fővárosa lesz a kiindulási pontunk. Az Afrika legdélebbi pontján fekvő város nevét arról kapta, hogy rendkívül közel van a Jóreménység fokához. Az egykori búr központ manapság rendszeresen visszatérő ivóvízhiányáról ismert, ráadásul a folyamatos zavargások állandó jelenléte sem teszi nyugodttá a területet, a gazdasági és politikai feszültségek állandóvá váltak az apartheid rendszer megszűnése ellenére. 

A Viktória-vízesés látványa biztos üdítően hatna, ha eljutnánk odáig
Fotó: DurkTalsma / Getty Images Hungary

Ha azonban sikerül valakinek végigsétálnia az országon, Botswanán, Zambián és Tanzánián keresztül jutunk Dél-Szudánba. Utunk ugyan a Viktória-tó festői szépségű partjai mellett vezet keresztül, azonban az afrikai vadonban nem életbiztosítása a séta. Az állandó vízhiánnyal és a vadállatokkal is meg kellene küzdenünk, ráadásul lakott területen sem jutnánk egyhamar biztonságosabb helyre. A több millió áldozatot követelő polgárháborúk következtében Afrika egykor legnagyobb országa mára kettészakadt. A délen fekvő területe viszonylagos gazdasági jólétben próbál újjászerveződni, az északi, ma is Szudánnak nevezett ország azonban ásványi anyagok híján teljesen megrogyott. Etnikai konfliktusok, éhínség veszélyeztet itt több millió embert napról napra. 

Erre visz az út tovább

Egyiptomon keresztül hagyhatnánk el a kontinenst a Sínai-félsziget felé. Afrika egyetlen transzkontinentális országában turistaként viszonylagos biztonságban, számtalan ókori, épített örökség mellett vezetne az utunk. A kontinensek közti váltás talán nem is lenne annyira bonyolult, hiszen Egyiptom átnyúlik a szomszédos földrészre is, azonban Izraelen és Szírián is át kellene kelnünk Törökország felé. 

Grúzián keresztül jutunk Oroszországba, mely nemcsak a célállomásnak ad otthont, de az útvonal jelentős részének is. Az ország déli részén, a kazah határ mentén haladva kelhetnénk át az Ural ég felé törő hegyvonulatain, majd Mongólia északi része mellett vezetne a képzeletbeli út tovább, az északi területekre. 

Egyes vidékeken nappal sem lenne mínusz 50 foknál melegebb
Fotó: Viktoriya Telminova / Getty Images Hungary

Hegyek, völgyek, hó és jég

Bár viszonylag gyorsan végighaladtunk elméletben a leghosszabb útvonal által érintett 16 országon, az, hogy másfél évig napról napra órákon át gyalogoljon valaki, emberfeletti erőt feltételez. Nemcsak az éhséggel és a szomjúsággal kell megküzdeni egy ekkora utazás során, de a természeti elemekkel is. A trópusi-szubtrópusi afrikai országokban még a legmelegebb napokon is előfordulhat éjszakai fagy, a hőingadozás szélsőségeire nehezen lehet felkészülni, főleg, ha csak egy gyalog is könnyen szállítható hátizsákkal gazdálkodhatunk. Az orosz sztyeppe vidéken akár 50 fokkal is hidegebb lehet az átlagos napi hőmérséklet, mint a kiindulási pont környékén. 

Az út ráadásul a világ leghidegebb településének közelében halad. A szibériai Jakutföldön fekvő Ojmjankovban a mínusz 60 fokos hideg sem ritka, nappal sem megy pár fokkal e fölé télen a hőmérséklet. Vajon él a Földön olyan ember, aki megkockáztatná az utazást ezen a huszon-párezer kilométeren Afrika déli csücskétől az Ohotszki-tengeren partjaiig? 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.