Világraszóló tanyasi lakomák, franciás eleganciával készült, könnyed fogások fillérekből, és egyszemélyes háztartásra optimalizált, egyszerű ételek – nagy íróink feleségei közül többen is szívesen írtak szakácskönyvet.
Móra Ferenc, a közismert és közkedvelt író és „sztárrégész” 1902-ben vette feleségül Walleshausen Ilonát. Házasságukat nagy jóindulattal sem lehet kiegyensúlyozottnak nevezni: a gyakori veszekedések közepette a házaspár mindkét tagja igyekezett olyan elfoglaltságot találni, amely megnyugtatja zilált idegeit.
Móra az írásban és a régészkedésben találta meg a nyugalmat, felesége pedig a konyhában.
Az eredetileg óvónői végzettségű Walleshausen Ilona nem igazán érdeklődött férje irodalmi tevékenysége iránt, és csakhamar a tűz is kiveszett kapcsolatukból: Móra a harmincas években már a nálánál jóval fiatalabb másik Ilonával, Kalmár Ilonával vigasztalódott.
Móra Ferenc feleségének három szenvedélye volt
„Naív szíve minden hevületével süti-főzi el mindenünket”, panaszkodott az író, utalva arra, hogy felesége nem ismer semmilyen mértéket a pénzköltésben és a konyhában. Móra vallomása szerint az „öreg nagyságának” három szenvedélye volt: a vásárlás, a főzés és a nagytakarítás. Előbbiben sem volt kispályás: 1904-ben Ilona asszony a férje tudtán (és belegyezésén) kívül 600 koronás fülbevalót vásárolt magának, hitelbe. Az összeg gyakorlatilag Móra féléves fizetésének felelt meg, nem csoda, hogy az író arról panaszkodott, hogy emiatt őszült meg. Az első világháború idején „délelőtt a katonák számára süti, főzi el mindenünket, délután hordja ki nekik”, de Ilona asszony később is szívesen hívott vendégsereget a házhoz.
Eszem-iszom Szatymazon
Móráék szatymazi tanyáján, amint arról a Színházi Élet is beszámolt, a magyar irodalmi és kulturális élet színe-java megjelent egy-egy névnapi ebéden, Hatvany Lajostól Karinthy Frigyesen át Zsolt Béláig.
„Karinthy Frigyes egyébként az alkonyat homályát felhasználva, felöltözött gepida harcosnak és a jelenlévők harsogó kacagása közben számon kérte Móra Ferenctől, hogy miért ásta ki sírjából”
– tudjuk meg a lapból, és az is kiderül: „Móra Ferencné egész nap a háztartás gondjaival foglalkozott, azzal a csodálatos szeretetreméltósággal és angyali türelemmel, amelyre csak Móráné képes. Volt is olyan ebéd és vacsora, hogy hetedhét országon nem akad párja.”
„Megirigyelte irodalmi sikereimet”
Móra ugyan panaszkodott arról, hogy előadói illetményét „Ilonka a jövő héten az utolsó fillérig elzsúrozza”, mégis némi féltékenységet hallhatunk ki a hangjából, amikor 1922-ben arról számolt be, hogy felesége előszót követel tőle megjelenés előtt álló szakácskönyvéhez. „Megirigyelte ti. irodalmi sikereimet, s most ő is ír. Természetesen szakácskönyvet. Állítólag több haszon lesz rajta, mint az én összes irodalmi remekeimen” – tolmácsolja Móra felesége ambiciózus terveit, s valóban: még ugyanabban az évben megjelent Móra Ferencné tollából a Mit főzzünk? Mindenkinek nélkülözhetetlen szegedi szakácskönyv, bár végül nem a férj írt hozzá előszót, hanem maga Ilona asszony.
Móra Ferencné, az aprólékos gazdasszony
Móráné pontos utasításokkal, kiszámolt mennyiségekkel dolgozik, a szakácsművészet ismertetését pedig az alapoktól kezdi, mert, ahogy írja, „ezrével vannak nők, akik felnőttek anélkül, hogy valaha is módjukban lett volna alaposabb főzési ismeretek elsajátításához”. Elmondja, mennyi és milyen fazék, lábas, burgonyafőző edény, spékelőtű szükséges egy háztartásba, de szól az „izomképző fehérjék”, szénhidrátok és zsírok helyes arányáról is. Szakácskönyvének több mint a felét a különböző édességek leírása teszi ki, „külömbféle apróbb cukros sütemények – aludtlevek, krémek, habzó tejek, fagylaltok, jegek, marmeládok, befőtt és becsinált gyümölcsök – külömbféle fagylaltok”, és megannyi, izomképzőnek nehezen mondható finomság receptje.
„Majd meglátjuk írótárs, melyikünk keres többet a tollával” – írta Móra a feleségének, s noha a Kincskereső kisködmön szerzőjének népszerűségét sem kezdte ki az idő, feleségének sem kellett szégyenkeznie: 1953-ban bekövetkezett haláláig népszerű receptgyűjteménye öt kiadást ért meg.
F. Nagy Angéla se enni nem szeretett, se főzni
A 2017-ben elhunyt F. Nagy Angéla, Örkény István felesége viszont saját bevallása szerint se enni nem szeretett, sem főzni. A polgári jómódban nevelkedett leány családjában szakácsnő gondoskodott az ebédről, Angélának pedig tőle kellett volna megtanulnia a sütés-főzés fortélyait, de ellenállt:
édesanyja egyetlen ételt utált tiszta szívből, a lecsót, ő pedig háromszor is azt rakta elé, hogy eltérítse a szándékától.
Húszévesen, 1948-ban házasodott össze Örkény Istvánnal, aki viszont igazi ínyenc volt (a hadifogságban is recepteket meséltek egymásnak a fogolytársaival), és gyakran hívott vacsoravendégeket is. Amíg volt szakácsnőjük, mindez nem jelentett gondot, de amikor a szakácsnőt átcsábította a szemközti jugoszláv nagykövetség, az újdonsült feleség és édesanya kénytelen volt beleásni magát a konyha rejtelmeibe.
„Hisztériás rohamokat kaptam! Zokogva rohangásztam és üvöltöztem, hogy semmire nem vagyok jó, megfőzöm az ebédet, megeszik, kimosom a pelenkát, telepakolják…” – emlékezett vissza a kisgyermekes anyák sanyarú sorsára egy interjúban 2013-ban. „Épp itt ült Boldizsár Iván, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a másik fotelben pedig a férjem, és csak néztek. Aztán Boldizsár megkérdezte Örkénytől azon a brummogós hangján: tud már főzni? Mire Örkény: tud. Na, ha megtanítod írni, adok neki állást.” Így került F. Nagy Angéla (azaz akkoriban Ö. Nagy Angéla) a Magyar Nemzet háztartási rovatához, és kezdődött magasra ívelő gasztroírói karrierje, amelynek eredményeképpen több mint 25 szakácskönyve jelent meg – többek között a Horváth Ilona neve alatt kiadott receptgyűjtemény is javarészt az ő munkáját dicséri. Receptjein, szakácskönyvein a nyolcvanas években egy egész generáció nőtt fel és tanult meg főzni.
Polcz Alaine szakácskönyvei
Mészöly Miklós feleségének, Polcz Alaine-nek nem volt könnyű élete. A haldoklással, azaz tanatológiával foglalkozó pszichológusnőnek férje életében leginkább tanulmányai jelentek meg, a kivételt a szovjet megszállás alatt elszenvedett megpróbáltatásokat bemutató önéletrajzi regénye, az Asszony a fronton jelentette. A kilencvenes évek második felében, a 70. életévén túl kezdtek megjelenni vallomásos szépirodalmi művei, és ekkor adták ki Főzzünk örömmel! című szakácskönyvét is. Az egyszerű recepteket tartalmazó könyvecske nagyon népszerű lett; talán közvetlen stílusa miatt, talán a sorok között megbúvó anekdotáknak, életbölcsességeknek köszönhetően:
„Ha idegen ül asztalodnál, gondolj arra, lehet, hogy angyalt látsz vendégül”
– írja Polcz Alaine, de azok, akiktől nem áll távol a bölcsességek szeretete, minden bizonnyal a következő tanácsát is megszívlelik: „Nincs pénzed? Nincs időd? Tegyél ellene! Ismerd fel, mit művel veled ez a kor, ez a társadalom! Terhel téged, és ész nélkül pusztítja a jövőt. Lázadj! Valósítsd meg önmagad, törekedj az egyszerűbb teljességre!”
Polcz Alaine második szakácskönyve, az Életszakácskönyv szingliknek csak a halála után jelent meg. A szingliség fogalmát Polcz Alaine újjáértelmezte: mindenki lehet „szingli”, aki egyszemélyes háztartást vezet, a cölibátusban élő pap éppúgy, mint a férje halála után magára maradó idős asszony. Így történt ez vele is, Mészöly Miklós halála után: „Ötvenhárom évet éltem Miklóssal, és a halála után, mikor bementem a boltba vásárolni, nem tudtam, hogy mit vegyek. És vettem a sablont, tejet, tejfölt, kenyeret, miközben tejérzékeny vagyok, hát mi a fenének vettem?” – teszi fel a kérdést könyvében, amely nem egy tipikus receptgyűjtemény: az írónő töprengései, hosszú életének bölcsessége éppúgy átviláglik rajta, mint életszeretete és életigenlése: „Szeretném elmondani Neked, amennyire tudom, hogy szerintem egyedül is lehet teljes életet élni. Az még nem jelenti azt, hogy magányos is vagy! Csak akkor leszel az, ha nincs másokkal kapcsolatod, nincs néhány barátod, ha hiányzik belőled az odafordulás képessége mások felé.” (Borítókép: Fortepan/FŐFOTÓ)
