Szeptember 8-án pénteken, helyi idő szerint 23:00 óra tájban a Richter-skála szerint 6,8-as erősségű földrengést regisztráltak Marokkóban, a fővárostól bő 70 km-re lévő epicentrummal. Az 1960-as óta páratlanul nagy rengés bekövetkezését most is különös fényjáték előzte meg. Hasonló rejtélyes, földrengés előtti fényjelenségről már az ókori görögök is beszámoltak.
A tudományos közélet továbbra is értetlenül áll azok előtt a fényjelenségek előtt, amelyekről már több száz évvel ezelőtti feljegyzések is beszámoltak. Léteznek ugyan különböző elméletek a különös fényjelenség lehetséges okaira, de arról tudományos konszenzus továbbra sem született.
Az EQL-ként, azaz az earthquake lightsként emlegetett látomás különböző színekben és alakokban jelenik meg, a szakértők szerint általában a szeizmikus mozgásokat közvetlenül megelőzően, vagy azok kíséretében. Ilyenekről számoltak be a legrégebbi időkből már az ókori görögök is, a múlt heti marokkói eset előtti jelentős földrengések közül pedig a Perut sújtó 2007-es piscói, valamint a Kínát megrázó 2008-as szecsuáni rengés előtt is.

John Derr geofizikus, az Egyesült Államok Geológiai Szolgálatának egykori munkatársa és a témával kapcsolatos számos tudományos értekezés szerzője 2019-ben az Encyclopedia of Solid Earth Geophysicsben közzétette, hogy ezek a máig titokzatos fényjelenségek olykor a híres sarki fényre emlékeztetőek, máskor villámlásszerűek, de akár izzó gömbformát is ölthetnek.

A kutató, 2014-ben, a Seismological Research Letters folyóiratban megjelent tanulmányához, munkatársaival együtt 65 európai és amerikai földrengés rendelkezésre álló adatait egészen 1600-ig visszamenőleg vizsgálva kimutatta, hogy
- az esetek 80%-ánál a Richter-skála szerinti 5,0-s erősségnél is nagyobb földrengések előtt vagy alatt, illetve
- az epicentrumtól 600 km-es körzetben volt tapasztalhatóhasonló EQL-jelenség.
























