Nyilvános vécékben aludt, és napi egy tányér levest evett, ma milliárdos

Olvasási idő kb. 2 perc

A 74 éves Hüseyin Özer harmadik éttermének megnyitására készül, de nem felejtette el: volt idő, amikor nélkülöznie kellett.

A séf London belvárosában jelenleg is két luxuséttermet üzemeltet, most pedig a harmadikat tervezi megnyitni, amely halakra és steakekre specializálódna. Az Észak-Törökországban született férfinak hányatott gyerekkor jutott: szülei elváltak, mostohaanyja kis híján megmérgezte, majd a nagyapjára hagyták, és kiléptek az életéből. Özer nem járt iskolába, saját maga tanult meg írni-olvasni, miközben pásztorkodnia kellett. 11 évesen Ankarába küldték, hogy pénzt keressen, ott utcagyerekként tengette napjait, és arról ábrándozott, hogy egyszer majd saját éttermet nyit.

Az ehhez vezető út azonban még igen hosszú volt. Nyolc évig isztambuli éttermekben mosogatott, spórolt pénzét angol nyelvű könyvekre és nyelvtanárra költötte. Miután letelt a katonai szolgálata, vásárolt egy buszjegyet Londonba. (A repülőjegyre már nem futotta volna.) Az út öt napig tartott, és mindent elölről kellett kezdenie, ráadásul olyan szegény volt, hogy ismét az utcán élt: nyilvános vécékben aludt, és mindössze egy tányér levest evett egyszer egy nap.

Hüseyin Özer kebabárusból lett milliomos étterem-tulajdonos
Fotó: Ruben Ramos / Getty Images Hungary

Amikor végre egy kebabosnál munkát talált, éjjelente dolgozott, nappal pedig nyelvórákra járt. 1981-ben, 32 évesen rámosolygott a szerencse: hitelből megvásárolhatta a kebabüzletet, és étteremmé alakította. Ez olyan jól sikerült, hogy hamarosan több vendéglőt nyithatott, az előkelő Covent Garden és West End városrészekben. Végül egy teljes étteremlánc tulajdonosaként több mint húsz étterme volt szerte a városban. Jelenleg két fine dining vendéglőt üzemeltet, amelyek közül az egyiket a Michelin Guide is ajánlotta; illetve hamarosan megnyílik a harmadik, a halételekre és steakekre specializálódott Sofra Balik & Sofra Steak.

„Azért mesélek a múltamról, hogy másokat inspiráljak. Szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy boldoggá tegyem az embereket” – nyilatkozta a török származásúséf, akinek személyes vagyonát 37 millió fontra (több mint 16 milliárd forintra) becsülik. Özer oktatási alapítványt hozott létre Ankarában, adakozik jótékonysági szervezetek számára, valamint egy törökországi szakácsiskolát is működtet.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.