Ezektől a lényektől féltek régen a magyar emberek

Olvasási idő kb. 6 perc

A magyar népi hiedelemvilágban − ahogyan más népek esetében is − rengeteg különböző jó és rossz szándékú fantázialény, szellem, rejtélyes teremtmény bukkan fel. Mit érdemes tudni a legnépszerűbb hazai folklórlényekről, akiktől ükapáink féltek? Mi a különbség a táltos és a garabonciás között, miért bolyong a bolygó mérnök?

Táltosnak születni kell

A magyar népi hitvilág egyik legfontosabb alakja a táltos volt, a természetfeletti képességekkel megáldott személy, akinek közvetlen kapcsolata van Istennel, és képes csodás dolgokat tenni, például befolyásolni az időjárást, meggyógyítani vagy éppen megbetegíteni másokat. Már az anyaméhben eldől, kiből lesz táltos, a kiválasztottak Jellel jönnek a világra, például már születésükkor fogakkal rendelkeznek, vagy valamelyik végtagjukon található eggyel több ujj (ezért gondolták egyes kortársai például Ady Endrét is táltosnak). A táltos viselkedése gyerekként is eltér átlagos társaitól, gyakran mutatkozik visszahúzódónak, szívesen mélyed el a gondolataiban, önfeledt játék helyett inkább a világ dolgain töpreng.

A táltos imája az oltár előtt – részlet Feszty Árpád <i>A magyarok bejövetele</i> című művéből

A táltosok életében a hetedik év bizonyul vízválasztónak, ha addig ellopják a fogát, nem fejlődnek ki különleges képességei. Egy másik hiedelem szerint ebben az életkorban az ősök szellemei három napra elrabolják, magukhoz veszik a gyereket, akit ez idő alatt szétszednek, majd újra összeraknak, ekkor jönnek elő a korábban nem tapasztalt természetfeletti képességek. Egyes vidékeken a leendő táltosoknak különböző próbákat kellett kiállniuk, Hajdú-Biharban például fa ágát-bogát, Nagyszalontán pedig létrát kellett megmászniuk.

A táltos általában könnyen felismerhető tollseprűjéről, esetleg szarváról, sámándobjáról − alakjában érdekes módon ötvöződik az ősmagyar pogány hitvilág és a középkori, újkori népi keresztény babonaság. A szomszédos területek táltosai felettébb szeretnek viaskodni egymással, ilyenkor tüzes kerekek, különböző színű lángok, ellentétes színű csődörök vagy bikák alakjában csapnak össze, a küzdelem nagy viharokat gerjeszt a környező vidékeken. A táltosok természetesen a jövőt is előre látják, így pontosan tudják, mikor és kivel fognak összecsapni.

Nem kedvelték túlzottan az egyetemistákat

Nem szabad összetéveszteni a táltost a garabonciással, aki hasonlóan ördöngös képességekkel bír, és szintén fogakkal jött a világra, de alapvetően negatív figura, és ártani próbál a naiv falusiaknak. A garabonciás szó az olasz gramanzia („bűbáj, ördöngösség”) szó magyarosított formája, a garabonciás diák alakja pedig a középkorban Európa-szerte felbukkanó vándor egyetemi diákok nyomán született. Ezek a világi örömöket kedvelő fiatal férfiak a korszakban legmagasabb szintűnek számító oktatásban részesültek, ezért tudományos műveltségüket az egyszerű parasztok fekete mágiának hihették, viselkedésük pedig gyakran hagyott kívánnivalót maga után.

Fekete macska alakját öltik magukra a boszorkányok
Fotó: miss_j / Getty Images Hungary

A hiedelem szerint a garabonciások szegényes, gyakran rongyos öltözetben járják a vidéket, kezükben könyvet visznek − ez a bűvös könyv, melyet akkor érdemelnek ki, ha elvégezték a szükséges tizenhárom iskolát. Bekopogtatnak a parasztházak ajtaján, és tejet vagy tojást kérnek; ha megtagadják a kérésüket, bosszúból a könyv segítségével vihart, jégverést küldenek a vidékre, vagy sárkányt idéznek meg, és a hátán felrepülnek a falu fölé. A sárkány hosszú farka lesöpri a házak tetejét és tövestül kicsavarja a fákat. A garabonciás ellen legjobban harangozással lehet védekezni, de a falu kutyái is könnyen felismerik, és elzavarják az arrafelé ólálkodó ártó szándékú diákot.

A boszorkányoknak több fajtáját is ismerték

A boszorkányok már teljes mértékben negatív figurák, a táltosokkal ellentétben azonban nem öröklik természetfeletti erejüket, hanem különböző feladatokat kell teljesíteniük érte, például fekete macska húsából kell enniük. A leggyakrabban úgy lehetett valakiből boszorkány, ha egy másik boszorkány a halálos ágyán megfogta a kezét. A boszorkányok bármilyen alakot felvehettek, gyakran macskaként ólálkodtak a házak körül, emberként viszont nem lehetett megkülönböztetni őket másoktól, ezért különösen ébernek kellett lenni. Egyedül karácsonykor az éjféli misén, a Luca székére ülve lehetett meglátni a boszorkányokat, akiknek a fején ilyenkor megjelentek az egyébként láthatatlan szarvak.

A boszorkányok rendkívül rosszindulatú teremtményeknek számítottak, akik erejüket különböző rontó tevékenységekre használták: megsavanyították a tejet, szemmel vertek, az alvó emberből kiszívták a vért, elapasztották a marhák tejét, járványokat terjesztettek, és elpusztították a termést. A boszorkány rontása következtében keletkezett bajt csak ő maga vagy egy nála nagyobb hatalmú boszorkány képes helyrehozni; a boszorkányokat leginkább az állatalakjuk bántásával, elpusztításával lehet elűzni, sajnos ezért is váltak tömegestül az emberi kegyetlenség áldozatává a macskák a középkori Európában.

A boszorkányok szívesen gyűlnek össze bizonyos időközönként éjszaka, leggyakrabban a közeli dombokban, hegyekben, esetleg erdei tisztáson, ahová repülve érkeznek, és ahol önfeledten mulatoznak. Gyakran hoznak magukkal megbabonázott férfiakat, akiket megtáncoltatnak, vagy lóvá változtatják őket, és lovagolnak rajtuk. A boszorkánygyűlések népszerű helyszínének számított a hiedelem szerint a Gellérthegy és a Tokaji-hegy. Kevesen tudják, hogy a boszorkányoknak több különféle fajtáját ismerte a néphagyomány, a seprűn lovagló, állatok alakját felvevő strigákat és a rontás képességével rendelkező maleficákat.

Könyves Kálmán királyunk híressé vált mondata, miszerint „boszorkányok márpedig nincsenek” valójában téves fordítás eredménye: a 11–12. században élt uralkodó valójában csak a strigák létét tagadta, a kevésbé veszélyes maleficák létezéséről ugyanúgy meg volt győződve, mint kortársainak többsége.

Titokzatos lények járják az erdőket
Fotó: David Wall / Getty Images Hungary

Vadleányok és tudós pásztorok

Léteztek természetesen segítő szándékú természetfeletti egyének is, akik képesek lehettek visszafordítani a boszorkányok ártó mágiáját. Közéjük tartozott a tudós pásztor, a tudós kocsis és a tudós molnár: előbbi egyrészt saját nyáját védte meg a boszorkányok ártalmától varázslatos módon, de szívesen segített a falusi népeknek is, ha szükségük volt rá, utóbbi pedig a lovas kocsikról vette le az átkot, rontást. A tudós kocsis képes volt bármit, akár egy szalmazsákot is lóvá varázsolni, a tudós molnár pedig elzavarta a patkányokat, és megóvta a termést. A boszorkányok állandó harcban álltak ezekkel az illetőkkel, és féltek tőlük.

Az elhunytak lelke is gyakran visszatért és bolyongott a földi világban a régi emberek hite szerint. Közéjük tartozott a bolygó mérnök, aki rosszul mérte a földet, amivel megkárosította az embereket, ezért halála után nem mehetett a túlvilágra, kénytelen volt az élők között bolyongani. Lámpással a kezében, lánccal a karján járta a vidéket, igyekezett a hibáit kijavítani, és ha valaki megzavarta munkájában, azt azonnal mellbe vágta a lámpával.

Az erdők szintén tele voltak különböző lényekkel, melyek főként egyes tájegységekhez köthetők. A palóc kontyu sötét gödrökben és völgyekben tanyázik, állítólag azért, mert elűzetett. A kalotaszegiek ugyanezt a teremtményt vadöreg néven ismerték, akinek zömök testét szőr fedi, fent a havasokon barangol oda-vissza, és őrzi az erdőt és a vadakat. Ha a favágók megzavarják vagy tiszteletlenül beszélnek róla, a vadöreg meghajigálja őket és odvassá teszi a fákat, azonban, ha étellel, itallal kínálják, szívesen elvégzi helyettük a munkát. Népszerű erdei lény volt még a vadleány, aki meztelenül jár, az arca szép, a testét viszont vastag szőr borítja, haja földig ér, ujjai hosszúak, körmei a sarlóhoz hasonlóak. Szelíd természetű, azonban, ha sértegetik vagy káromkodnak előtte, mindent összetör a közelében; ha felbosszantják, olyan szelet csinál, mely fákat csavar ki a helyükről, és széthányja a pásztorok kalyibáját.

Csirke és apró emberke is lehetett a lidérc

A magyar népi mitológia érdekes teremtménye még a lidérc, mely egyaránt hasonlít a különböző népeknél fellelhető tündérek, démonok és kísértetek figurájára. A lény egyik gyakori megjelenési formája az ún. csirkelidérc: ehhez az az illető jut hozzá, aki egy fekete tyúk első tojását a hóna alatt kikölti, máshol úgy tudták, trágyadombon kell kikelteni. A tojásból így megszületett csirkelidérc gazdája hűséges szolgálója lesz, pénzt hozhat neki, gazdaggá teheti, és más kívánságait is teljesíti. Szorosan gazdája mellett él, annak keblén lakik, éjszakánként, ha a tulajdonos férfi, nővé változik, ha nő, akkor pedig fordítva. A csirkelidércről szóló hiedelmek leggyakrabban Zala megyében bukkantak fel, de Biharban, Baranyában, Szatmárban és Pest vármegyében is találkozhatunk alakjával.

A lidérc egy másik megjelenési formája az apró, varázserővel bíró emberke, a nyugat-európai hiedelemvilág koboldjához hasonló alak, de ördögi szeretőként és a vámpírhoz hasonló vérszívó lényként is ismerték egyes területeken. A mindennapi szóhasználatban elterjedt például a lidércfény kifejezés, melyet a mocsárgáz égésekor keletkező, halványkéken derengő fényjelenségre használtak őseink, akik azt gondolták, természetfeletti lények játékáról van szó.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.