Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mind tudjuk, hogy milyen egy hosszú nap után belefeledkezni kedvenc sorozatunkba. Milyen szurkolni a főhősnek, vagy izgulni a következő epizód miatt. Czető Bernát László forgatókönyvíró ezt egészen más oldalról látja, hiszen ő az, aki megírta nekünk ezeket a történeteket.
Hajnalban kezdi a munkát. Mielőtt felkel a nap, már a dolgozószobájában ül. Így álmodta meg nekünk diófa asztala fölött Vágási Feri vagy Novák Laci alakját, azokat a karaktereket, akiket annyian követtünk estéről estére. Vagy ki ne emlékezne Almára, az erdészmérnök János kedvesére? A forgatókönyvíró a fiatalasszonyt feleségéről mintázta. A presszót vezető nő minden kedvessége, bája, határozottsága, de még a hajszíne is ott van párjában, Rák Kati színésznőben is.
Más szemmel látja a világot
Mint László mondja, hiába szeretik vagy ellenzik családtagjai és barátai, óhatatlanul mintaként használja a körülötte élő embereket. A Szomszédok ötlete például egy nagyon hétköznapi helyzetben pattant ki a fejéből.
„A troliról szálltam le éppen, amikor eszembe jutott a gazdagréti történet. Hosszasan ácsorogtam a megállóban, mire összeállt a sztori alapja”
– meséli a forgatókönyvíró, aki Horváth Ádám rendezővel együtt dolgozta ki az emlékezetes jeleneteket. Nevetve meséli, hogy a rendező például az édesanyját vitte képernyőre. „Etus egy az egyben megtestesítette kollégám édesanyját, akit Csűrös Karola remekül játszott. Ott volt a mozdulataiban Ádám anyja, aki az életben az anyósa volt…” Az alkotók szoros összhangban dolgoztak, szinte már ijesztő közelségben. „Nem úgy kell elképzelni a forgatókönyvírót, mint aki egyedül ül naphosszat a papír fölött. Egy szobában dolgoztunk négyen, öten, hatan. Mindenki másvalamin törte a fejét. Ha magányosan írtuk a sorozatot, akkor megfeledkeztünk fontos részletekről, de így rászólhattunk egymásra, mondván: figyelj, nem csalhatja meg az X az Y-t, mert akkor a Z-vel nem történik semmi” – emlékszik a szerző, és nem titkolja, az összehangolt munka ellenére is könnyen kiég az ember.
„Dolgoztam a semmiért”
„Nem lehetett a végtelenségig dolgozni egy történeten, nem ébredhettem minden reggel ugyanazokkal a karakterekkel, előbb vagy utóbb mind elfáradtunk.” Ezért hagyta abba a legsikeresebb televíziósorozatokat. A Szomszédok után a következő nagy projekt a Barátok közt volt, amire csak legyintettek, de ő hitt a sikerben, és jól tette. „Úgy működtünk, mint egy gyár. Megírtuk a forgatókönyvet, de nem voltunk ott a forgatásokon, mert már készítettük a következőt.
Három hónappal előre tudtuk, hogy mi fog történni a televízió képernyőjén. Persze így is meglepetést okozott, amikor a Novák egészen máshogy sétált végig az udvaron, mint ahogy elképzeltem.” A Barátok közt után nagyvonalú ajánlatokkal kopogtattak László ajtaján, bármiről írhatott, ami érdekelte, persze a kudarcok sem kerülték el. „Sosem fogom elfelejteni, amikor a semmiért dolgoztam, és harminc változatban kellett megírnom egy történetet, mire az utolsót végre leforgatták” – mondja, majd hozzáteszi, egyébként sem erre a pályára készült. „Sohasem akartam írással foglalkozni, én csak egyszerűen szerettem az irodalmat. Szüleim fiatalon szerkesztők voltak, többször járt nálunk Szabó Magda és Déry Tibor. Emlékszem, egyszer Déry a feleségével jött hozzánk vendégségbe, és éppen én feleltem otthon a vacsoráért. Besameles töltött csirkét főztem, mind a tíz ujjukat megnyalták utána. Persze nem ettől lettem szerző. Az élet sodort erre a pályára, valahogy mindig az írás felé húzott a szívem, és én végül engedtem neki.”
Megtalálta az örök hősnőt
A művész kapott hideget és meleget, de egyensúlyából semmi sem billentette ki, hiszen ott volt neki az ő Almája, Rák Kati. „Már tudom, valójában nincs fontosabb annál, mint hogy az ember megtalálja élete párját. Szerencsés vagyok, mert hamar ráleltem az enyémre” – mondja, és kérdés nélkül meséli a filmbe illő happy endet. „28 éves voltam, amikor a Kémeri főcímdalán dolgoztam. Én voltam a zenei rendező, holott semmit nem értettem hozzá, de hirtelen rám osztották a munkakört. Az volt a dolgom, hogy szóljak, ha látok vagy hallok valamit, ami nem tetszik.
Többek között Csákányi Lászlónak kellett dirigálni. Ma biztos nem mernék neki instrukciót adni. Még most sem hiszem el, hogy beleszóltam a nagy művész munkájába.
De nem csak ő volt ott azon a próbán. A sarokban ült egy barna hajú lány. Egyszerre csak őt láttam. Nem hagyott nyugodni, hogy ki lehet ez a nő, hát odamentem hozzá, és megkérdeztem a nevét. »Rák Kati vagyok« – felelte, mire mondtam, hogy ez lehetetlen, mert a Rák Kati szőke. Erre azt válaszolta: szőke, amikor hagyják neki a rendezők, barna, amikor új karaktert játszik.” Czető Bernát László ezt a jelenetet sosem írta meg forgatókönyvben, hiszen mint mondja, van, amit jobb a szívbe zárni.
