A sors keserű fintora, hogy bár manapság csarnok méretű hangárokat tölt meg a side by side hűtőszekrények, a robotporszívók vagy a mosó- és szárítógépcsodák végtelen választéka, sokan ma is a retró háztartási gépekre esküsznek. Ha valaki a pincéje mélyén egy 50 év körüli Hajdu mosógépre vagy Lehel hűtőszekrényre bukkan, ami jó eséllyel még ma is működik, azt senki rá nem veszi, hogy lecserélje egy mai, a garanciaidő lejártát követő napon elromló, formatervezett gépre.
Heller László és Forgó László Kossuth-díjas mérnök légkondenzációs hűtőberendezésének szabadalma 1958-ban megnyerte a brüsszeli világkiállítás nagydíját. A jászberényi Fémnyomó- és Lemezárugyár pedig nem volt rest, és fifikásan lecsapott a korszakalkotó találmányra, melynek sikerét meglovagolva 1960-ban legurult a gyártósorról az első Lehel 100-as hűtőszekrény. 1965-re már 6 különböző méret vadonatúj Lehel hűtőszekrényei 2 percenként hagyták el a gyári futószalagot, s alig újabb néhány röpke év elteltével, 1970-ben már az egy milliomodik hűtőt ünnepelhette a gyár, mely 1980-ra nyolc helyszínen több mint 3000 embert foglalkoztatott dübörgő szocialista gazdaságunkban.
Hajdu mosógép
Hengeres forma vagy négyzetes dizájn, a felül töltős Hajdu mosógép különböző generációi a mosógépek ősanyjaként vonultak be generációk emlékezetébe. Az északkelet-magyarországi Téglás mellett 1952-ben létesült hadiipari és autóalkatrész-gyár profilváltása után 1957-ben útjára indult a csoda szériagyártása. Előbb a hengeres alakú keverőtárcsás mosógépek gördültek le a háziasszonyok mind nagyobb boldogságára tömegével a gyártósorról, később az automata verziók is megjelentek. Ezek a 1970-es évektől gyártott zsenik aztán ha kell, akár napjainkig is állják a sarat, vagyis mossák. Hogy azonban a feladataikban jelentősen megkönnyített lakosságot el ne kapassák túlzottan, a mosógépeket sem olcsón nem adták, sem gyorsan. A többhavi fizetésért „kapható” motorizált segítségre így is hónapokat kellett várni a hiánygazdaság fénykorában. A korra jellemző közgazdasági rafinériát jól tükrözi, hogy noha az egyre növekvő keresletet alig-alig tudta a vállalat kielégíteni, a ’70-es évek végére mégis a gyár a csőd szélére került. Egy kis központi tuning hatására és a háziasszonyok megnyugvására aztán újra életre kelt, és a ’80-as évekre sok száz embernek biztosított munkát.
Rakéta porszívó
Ha figyelembe vesszük, hogy mind e pillanatig lehet használt, ám működő rakéta porszívóra szert tenni az interneten 5–15 000 forintos áron, akkor bizony jó befektetésnek bizonyul, ha valaki vásárolt magának anno egyet a ’60-as évektől gyártott motorikus takarító géniuszból. Változatos színek, sziporkázó formatervezés (ma rá nem jönnénk, hogy mi az), kiváló teljesítmény: ez jellemezte a dolgozó nő legnagyobb segítségét, minden seprű és partvis örök ellenségét.
Gorenje hűtőláda
A bécsi Mariahilfer Strassét az ígéretek földjévé tevő Gorenje-turizmus nem csupán arról szólt, hogy bizonytalan évtizedeket követő biztos hiánygazdaság után végre bespájzolhattunk bármit arra az esetre, ha mégsem történik meg a régóta várt csoda. Vagyis annak a nyugodt jövőnek az ígérete is a hűtőláda mélyén lakozott, amit a lefagyasztott élelmiszerjavak jelentettek.
De még ennél is jóval többről szólt:
- Végre együtt lehetett a család – mert, ha kellett, ha nem, jött a nagymama is a kocsiban, hogy növelje a személyenkénti behozható kvótát.
- Irány Nyugat – mert mielőtt 1987-ben a kormány megszavazta volna a világútlevelet, addig még osztrák testvéreinkhez sem rohangáltak ütyre-füttyre eleink, úgy, mint mi tesszük manapság Parndorffal.
- Kis pihenéssel egybekötve – amit a határnál a kocsiban töltött sokórás kényszerű várakozás garantált, köszönhetően annak a ténynek, hogy velünk együtt minimum mindkét szomszédunknak is ez volt épp a programja, és tulajdonképpen rajtunk kívül még a másik cirka 9,5 millió honfitársunknak, aki azt a 200 000 Grundig márkájú videót is behozta, megannyi hifitornyot, rengeteg elektromos kést, és persze magnós rádiót, szigorúan kétkazettásat!
Noha a szórakoztatóelektronikai felszerelések a szükségletek piramisában nem foglalnak el annyira a fontos helyet, mint egy mosógép vagy hűtőszekrény, de a retró korok emberének is kellett egy kis kikapcsolódás. A dolgozó nő és dolgozó férje a tévénézés frissen felfedezett élményével vegyíthette immár a rádiózás rég bevált örömeit. Nem mehetünk el tehát egy-két remekbe szabott szórakoztatóelektronikai vívmány mellett sem szó nélkül.
Junoszty televízió
A szórakoztatóelektronika korabeli miniatűr csodája, a szovjet technológia egyik legmegbabonázóbb bravúrja. Színes benne csak a külső műanyag borítás volt, de akkoriban ezen senki fenn nem akadt volna. Azért sem kényeskedett senki, hogy távirányító helyett folyton fel kellett ugrálni a fotelből, ha csatornát akart váltani az ember, de egyébként meg ne nagyképűsködjünk, mert minek is akart volna bárki csatornát váltani, ha úgyis összesen volt két darab.
Különben pedig éppen elég nehéz volt egyhez is kielégítő hozzáférésre szert tenni ahhoz, hogy az amúgy sem túlságosan elkényeztetett lakosság beérje azzal az eggyel is. A kézi finomhangolással elfogadható minőségű adás befogásának manőverére általában minden családban akadt egy szakosodott rokon, aki „ha már állsz,…” alapon, műsorszervezés után egy pohár vizet is rögtön szervírozhatott, hogy így tegye teljessé a Kékfény vagy az Ablak adásának élményét. Egyébként, bizonyos online kereskedelmi csatornákon, sokadkézből 5-6 ezer forint körüli összegért ma is betekinthet a kíváncsi szempár a retrótévézés gyönyöreibe.
Sokol rádió
Ahol volt nagymama vagy dédi, ott egy Sokol rádió is rejtőzött valahol a dunyha alatt, a konyhában, vagy a retikülben. A kis elemes információforrás, örök társ, zene- és örömforrás a Játék és muzsika tíz percben és a Szabó család epizódjaival új színt vittek őseink korántsem szürke hétköznapjaiba.
