Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Noha a 19. század végén a nőkkel szemben leginkább az volt az elvárás, hogy darázsderekúra fűzve pihegjenek, azért akadtak olyanok is, akik kidolgozott izomzatukkal váltak híressé; így például Miss Charmion vagy Katie Sandwina.
„Szombattól kezdve a Somossy-mulatóban lép föl Miss Charmion, egy bájos amerikai leány, aki egész vetkőzést produkál a magasan lebegőnyújtón” – adta hírül 1899. június 10-én a Pesti Hírlap, de rögtön hozzátette megnyugtatásul: ez a vetkőzés nem „az” a vetkőzés, hiszen Miss Charmion „munkája elejétől a végéig művészi”, amit „akármelyik felsőbb leánynevelőintézet is megnézhet a szigorú erkölcsü fönöknővel együtt”. A Nagymező utcai Orfeumban nem bízták a véletlenre a közönség szórakoztatását: Miss Charmionon kívül idomított tengeri fókák éppúgy várták a nagyérdeműt, mint párizsi utcai énekesek vagy Dagmar Hansen, az első dán pin-up-lány.
Izmos férfiak, légies nők
A férfiak „izomkultusza” a 19. század végén viszont már nagyon is létezett. Darwin evolúciós elmélete nyomán sokan úgy vélték, a kidolgozott izmok által olyan megjelenésre és jellemvonásokra tehetnek szert, amely által az emberek közötti versengésben előkelőbb helyezést érhetnek el. (Ez volt az úgynevezett szociáldarwinizmus.) Emblematikus alaknak számított az első férfi testépítő is, Eugen Sandow. A nőkkel szembeni előírások (legyen gyengéd, kecses, visszahúzódó) azonban nagyon is tartották magukat. így valóban látványosságszámba ment, ha egy nő izmos testét megcsodálhatták. Az erőművésznők cirkuszokban – vagy Amerikában úgynevezett vaudeville-ekben – léptek fel. Egy ilyen helyen kezdte pályafutását Charmion is, aki 1897 decemberében debütált New Yorkban.
Vetkőző erőművésznő
Charmion Laverie Cooper néven született a kaliforniai Sacramentóban. Húszévesen tornászként lépett fel, és nem mindennapi adottságaira felfigyelt egy újságíró. Miután megjelentek a cikkek a különleges, izmos tornászlányról, amerikai turnéra indult. Sajátos cirkuszi számot fejlesztett ki:
az előadás kezdetén a korszaknak megfelelő, hosszú ruhában üldögélt egy cirkuszi trapézon, majd ruhadarabjaitól egyesével megszabadulva, egyetlen trikóban hajtotta végre nyaktörő – és nagy testi erőt igénylő – mutatványait.
A közönség imádta a vetkőző erőművésznő látványát, ami olyannyira különlegesnek számított, hogy a feltaláló Thomas A. Edison is lefilmezte (a felvétel itt megtekinthető).
A közönséget persze nem csak Charmion izmainak látványa vonzotta a varietébe. A korszakban, amikor még egy kivillanó boka is hallatlanul merésznek számított, elképzelhetetlenül izgalmas látvány volt a nyilvánosan vetkőző nő, aki közben pörög-forog a trapézon, így alsószoknyája is kilátszik, a rózsaszín selyem harisnyakötőről nem beszélve. Charmion persze fokozta a közönség várakozását: a vetkőzés előtt megigazította egy hajtűjét, és előhúzott egy csipke zsebkendőt is a míderéből, majd a közönség közé dobta. Végül azonban ott állt – illetve pörgött – egy szál trikóban, ami a mai színpadi ruhákhoz képest ugyan nagykabátnak tűnhet, de akkoriban a merészség netovábbjának számított.
Egy erős nő
Charmion – akit a sztriptíz előfutárának is tekintenek – maga is azt szorgalmazta, hogy a nők ne hordjanak fűzőt. Emellett ösztönözte a testmozgást, hangsúlyozva annak a lélekre és a testre gyakorolt pozitív hatásait. Fellépéseivel igyekezett eloszlatni a nőket körülvevő sztereotípiákat, és megmutatni, hogy egy erős nő is lehet nőies – és egy nőies nő is lehet erős. Volt érzéke a marketinghez is: saját arcképével ellátott tárgyakat és kiegészítőket forgalmazott.
100 márka a győzelemért
Nem Charmion volt az egyetlen, aki kidolgozott testéből élt meg. Katie Sandwina (eredeti nevén Katharina Brumbach), akit Lady Herculesként is emlegettek, osztrák cirkuszi előadók gyermekeként jött világra Bajorországban, egy cirkuszi kocsiban. Szüleinek összesen 15 gyermeke született, Katie volt a második. Apja kezén tanult kézen állni, s két dologgal igen hamar kitűnt a többiek közül: tekintélyes magasságával (több mint 180 cm volt) és hatalmas testi erejével. A szóbeszéd szerint apja 100 márkát ajánlott annak, aki képes legyőzni a lányát birkózásban, de soha nem kellett fizetnie: Katie mindenkit maga mögé utasított.
Legyőzte a legerősebb férfit
16 évesen, egy ilyen fellépésen ismerte meg férjét, a nála három évvel idősebb Max Heymannt, akit – természetesen – legyőzött. Heymannt azonban olyannyira magával ragadta a nem mindennapi testi erővel büszkélkedő lány, hogy rögtön megkérte a kezét. Az artista szülők ellenezték a házasságot, de Katie igent mondott, így összeházasodtak. Házasságuk több mint ötven évig tartott, együtt járták Európa és Amerika varietéit. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy idősebb korában Sandwina egy újságírói kérdésre elmondta, hogy a férfiak számára olyanok, mint a levegő:
„Nélkülük nem lehet élni, de időnként jó friss levegőt szívni.”
A „nagy áttörés” Katie pályáján akkor következett be, amikor New Yorkban egy nyilvános kihíváson súlyemelésben legyőzte a kor legerősebb emberének tartott Eugen Sandow-t. Katie a 136 kilogrammos súlyzót a feje fölé emelte, Sandow-nak viszont csak a mellkasáig sikerült. Innentől kezdve nevet is változtatott: Sandwinának nevezte magát, a Sandow név nőiesített változataként.
Egy kézzel pörgette a férjét
Katie Sandwina sok-sok éven át cirkuszokban és vaudeville-ekben lépett fel; egyik műsorszáma az volt, hogy a feje fölé emelte és jól megpörgette a férjét – egy kézzel. Vasrudakat hajlított meg, ágyúgolyókkal zsonglőrködött, sőt, egy szöges ágyon feküdt, egy kovácsüllővel a mellkasán, és megkért a közönség soraiból valakit, hogy üssön rá egy jó nagyot kalapáccsal. Az erőművésznő az 1920-as években Magyarországon is fellépett: „A Cirkusz porondján nem kisebb dolgokat láthat az ember, mint azt, hogy nyolc embert emel föl egyszerre Sandwina, és körhintát helyeznek a mellére, amelyen olyan nyugalommal foroghat bárki, mint akármelyik ringlispielen kinn a Vurstliban”. Emellett két óriási muraközi ló vontatta kocsival próbálták elmozdítani, sikertelenül. Egészen 60 éves koráig fellépett, nyugdíjba vonulásáig férjével egy bárt üzemeltettek Queensben. De ekkor sem állt egész nap a csapszék mögött: a törzsvendégek kívánságára olykor még meghajlított egy-egy vasrudat.
