A tesztekre a repülők biztonsága miatt volt szükség, ennél jobb megoldás pedig nem kínálkozott.
Az emberiség 1950-ben már tudott olyan szuperszonikus repülőgépet építeni, amely a hangsebesség kétszeresével száguldott a levegőben, de még nem állt rendelkezésére olyan technológia, amely lehetővé tette volna, hogy ha a levegőben történik valami váratlan a géppel, akkor annak pilótája a másodperc törtrésze alatt képes legyen onnan kiszabadulni. A katapultáció mára elterjedt módszere még nem állt rendelkezésre, de kellett valamit tenni annak érdekében, hogy a pilóták menthessék életüket, ha kell.
Repülőteszthez volt rájuk szükség
Tesztbábuk már készültek ekkor, de a rendszert, amelyet a mérnökök megálmodtak, mégsem ezekkel próbálták ki. Az elképzelés teljesen más volt, mint a mai ejtőernyős kilövés a gépből: az első állomás egy kar meghúzása, amely megfelelő pozícióba teszi a pilóta lábát, majd testét kapszulába zárja.
Ezután kapszulástól, egy másik kar meghúzását követően lőtte ki a szerkezet a pilótát a levegőbe, ahonnan vagy a szárazföldre ereszkedett, vagy vízre, ahol megmentését várta.
A tervezők gondoskodtak arról, hogy megfelelő mennyiségben rendelkezésre álljon élelem és innivaló is a kapszulákban – ám ezek valóban olyan veszélyesnek tűntek, mint amilyennek számunkra hangzanak, ezért a tesztelés sem akármilyen ívet írt le.
Munkanélküliek mellett használták őket
Nehezen tudjuk elképzelni, ki adná önként a fejét ilyesmire: a szárazföldi tesztek során munkanélkülieken próbálták ki a technológiát, de arra már őket sem tudták vagy akarták rávenni, hogy fel is szálljanak a gépekkel. Barna medvék és csimpánzok osztályrésze lett ennek a fázisnak a teljesítése – a mérnökök azért nem elégedtek meg a tesztbábukkal, mert azok súlyuk miatt nem reprezentálták volna megfelelő mértékben azt, mi történik az emberi testtel ilyen esetben.
Hogy ezt hogy viselték?
Szerencsére egyetlen állat sem pusztult el a tesztek következtében, de nem is volt sorsuk túl rózsás.
Persze elmesélni nem tudták, mi történt velük kilövéskor, de a vizsgálatok megmutatták ezt, így kiderült, mit kell javítani a kapszulákon.
Durva baleseteket szenvedtek
A hibák egyike volt, hogy kilövéskor az ülés túl erősen rázkódott a kapszulában: ez a törött csontokból derült ki, orvosolták is a mérnökök. A lehető legkülönbözőbb sebességekkel és magasságokban kilőtt állatok áldozatai révén végül sikerült kialakítani egy olyan kapszulát, amelyet már biztonságosan lehetett használni emberekkel is. A Convair B–58 Hustler 1956-ban kezdhette meg a repülést a jól működő kapszulával, de 1970-ben már ki is vonták a forgalomból. Hogy megérte-e az állatok áldozata? Ezt nehéz eldönteni, de az biztos, hogy ma már ilyen teszt nehezen elképzelhető.
