A legextrémebb modellek Szibériában laknak: erre hajlandók a sikerért

Olvasási idő kb. 4 perc

Bár Oroszország és a hozzá tartozó Szibéria meglehetősen feszült viszonyban van a nyugattal, az orosz modellek továbbra is azt tartják életük legnagyobb álmának, ha Amerikában vagy az Egyesült Királyságban, esetleg egy felkapott európai divatvárosban képesek érvényesülni.

S ezt persze nem lehet elég korán kezdeni. Sok gyerek már óvodáskorától modellkedik, és sikerül is kitűnniük: 2021-ben a 8 éves Alina Yakupova lett a világ legszebb gyereke, és a legnagyobb divatmárkák versengenek érte. Édesanyja nemcsak a korai kezdést tartja a siker zálogának, de azt is, hogy kisiskolás lánya „keményen dolgozik és folyamatosan fejleszti magát”. 2017-ben egy másik apró sztár csillaga emelkedett fel, a 6 éves, orosz Anastasia Knyazevát kiáltották ki a legszebb lánnyá a világon. A 8 éves, szibériai Nariyana pedig pont pigmenthiánya miatt vált világszerte ismert gyerekmodellé, egyfajta mini Hófehérkévé. A 8 éves Anna Pavaga az egyik legkeresettebb orosz gyerekmodell, édesanyjával mint menedzserével járják a világot. De említhetnénk még Nina Kravizot, Kristina Pimenovát, Anastasia Bezrukovát vagy épp Ekaterina Samsonovot, a sikeres, milliókat kereső, orosz gyerekmodellek száma szinte végtelen.

Így lesz egy orosz lányból modell

Kitűnni épp ezért egyre nehezebb, pláne ha valaki már tinédzserként vagy fiatal felnőttként kezd csak küzdeni a helyekért. Válogatókra járni, fehérneműre vetkőzve órákig ácsorogni, járni tanulni, fotózásokra utazni nem kevés időt, energiát és eleinte pénzt is igényel. Ráadásul a videóban nyilatkozó lányok szerint az országban még erősen tartja magát az a téves feltételezés, hogy aki modellkedik, az minden bizonnyal prostituálódni is hajlandó. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az ázsiai piacon nem érvényes a nyugati korhatár (az Egyesült Királyságban 16 éves kor felett lehet csak kifutóra lépni, Oroszországban 12 éves kortól, és nem veszik szigorúan, ha valaki hazudik a koráról), és egyre csak fiatalabb és fiatalabb (vagy annak kinéző) lányok sikeresek, máris összeszorul a gyomrunk. 

Hogy lesz valaki sikeres?

A fiatal lányokat szinte futószalagon keresik és képzik. A helyi ügynökségek a sűrűn lakott városokban működve szerveznek válogatókat. Az egyik legsikeresebb modellt, Natalia Vodiát az út mellett, gyümölcsárulás közben fedezték fel, most milliomos. Az egyik divatcég képviselője úgy fogalmazott, miközben száz fehérneműs lány várt a válogatón, kezében az adatait tartalmazó papírral, hogy ezek a fiatal orosz lányok olyanok, mint egy Ferrari motor nélkül. Ahogy elkezdenek velük dolgozni, ők teszik hozzá azt az erős gépet, ami majd hajtja előre őket. Azaz a sikerhez nem elég a szimmetrikus arc, a vékony testalkat, előrébb jut az, aki befolyásolható, irányítható, formálható. 

A modellkedés valódi veszélyei

Csakhogy minél kevésbé képviseli egy tini modell a saját érdekeit, annál többet veszít: nagyobb eséllyel keveredik prostitúcióba, vállal el számára nem előnyös munkákat, hagyja, hogy mások keressenek sokat az ő munkája révén. Több modell még pénzt sem kap, hanem ruhában fizetnek neki, ami két dolognak kedvez: az éheztetéssel „elnyert” karcsúságnak, illetve az anyagi kiszolgáltatottságnak. Ezen a ponton az emberkereskedelem is felmerül, azonkívül, hogy az út a sztárság felé milyen áldozatokat kíván meg. A 14 éves Vlada Dzyuba túlságosan félt munkaadóitól ahhoz, hogy elmondja nekik, nem érzi jól magát, és orvosra van szüksége, de nem kötöttek rá biztosítást. Közvetlenül azelőtt esett össze, hogy kilépett volna a kifutóra Sanghajban, és az életét már nem tudták megmenteni. Két nap kóma után elhunyt, halálát krónikus meningitis okozta. Talán ha nem kell folyamatosan túlóráznia, vagy ha jobban odafigyelnek a modelleknek járó orvosi ellátásra, a tragédia nem történik meg. 

Így válhat egy modell akár emberrablás áldozatává

Valeriát 14 évesen fedezték fel Szibériában, és 12 éven át modellkedett sikerrel. Bejárta a világot, de tapasztalatai megmutatják, hogy korántsem könnyen jött sikerről és csillogásról volt szó. „Egyedül vagy, egy másik mentalitású országban és egy másik világban. Nincsenek barátok, szülők, gyerek vagy. Ha egy centiméternyit is híztál, már meg is szüntették a szerződésed” – mesélte. Előfordul, hogy nyomást gyakorolnak a lányokra, hogy keressenek pénzt azáltal, hogy férfiakat kísérnek el eseményekre, majd utána akár a hálószobába is. Aki ellenkezik, az nem kapja vissza az útlevelét a menedzserétől. Fogoly. 

Bár egyre több olyan szervezet jön létre szerte a világon (csak hogy két példát említsünk, Kolumbiában és Etiópiában is hasonlóan nagy veszélyben vannak a modellkarrierre vágyó tinik), amelyek a tinédzserek jogait védik, azért egyértelmű, hogy van még mit tenni a gyerekek (mert még azok) biztonságáért. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ilyen volt az élet a csillagos házakban

A túlzsúfolt lakásokban nem ritkán nyolcan-tízen is szorongtak egyetlen szobában, miközben sem áram, sem víz, de még elegendő élelem sem jutott a gettó lakóinak.

Offline

Ezért faragták félelmetesre a vízköpőket: nem csak az esővíz elvezetésére szolgáltak

Vicsorgó démonok, torz pofák és félelmetes hibrid lények bámulnak ránk a gótikus katedrálisok tetejéről. Bár a legtöbben tudják, hogy a vízköpők az esővíz elvezetésére szolgáltak, a középkori építészek nem puszta funkcionális csatornának szánták őket. A hátborzongató figurák mögött egy pusztító folyami sárkány legendája, a gonosz szellemek elleni spirituális védelem és a középkori analfabéta tömegeknek szánt vizuális megfélemlítés állt. Utánajártunk a legfélelmetesebb építészeti elemek titkait rejtő mítoszoknak.

Offline

Magyar származású kalligráfusnak köszönhetjük a Coca-Cola feliratot

Ott van a hűtődben, az utcai plakátokon és a mozikban is, mégis kevesen tudják, hogy az egyik leghíresebb amerikai logó mögött valójában egy magyar menekült fia áll. Louis Madarasz nemcsak a „toll királya” volt, de az ő zseniális szépírása tette világhírűvé a Coca-Cola feliratát. Ismerkedjünk hát meg a San Antonió-i magyar kalligráfus történetével, aki örökre megváltoztatta a reklámgrafikát.

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.