A gyorsan jött hírnév könnyen tönkreteheti egy sztár életét, különösen igaz ez azokra, akik gyerekként lesznek világhíresek – Hollywood egyik első nagy gyereksztárja, a kedves mosolyáról ismert Lucille Ricksen szó szerint belebetegedett abba, ahogyan az Álomgyár bánt vele, és tragikusan fiatalon hagyta itt a földi világot.
Gyerekmodellből lett felkapott színésznő
Ingeborg Myrtle Elisabeth Ericksen 1910. augusztus 22-én született Chicagóban egy dán bevándorló házaspár, Samuel és idősebb Ingeborg Ericksen második, kisebbik gyermekeként; a göndör, szőke hajú és csokoládébarna szemű lány szépsége miatt kisgyerekkorától kezdve kiemelt figyelmet élvezhetett, négyéves korában pedig édesanyja úgy döntött, megpróbálja fotómodellként felfuttatni a kis Ingét. A szegény munkásosztálybeli családnak jól jött a kis pluszbevétel, melyet Inge modellként megkeresett, egy évvel később pedig egy hollywoodi producer is felfigyelt a kislányra, és szerepet ajánlott neki egy krimiben, ahol egy elrabolt milliomoscsemetét kellett alakítania.
A filmezés annyira bejött Ingének, hogy édesanyja elhatározta, színészt farag mindkét gyerekéből, színiiskolába íratta őket, és ügynököket, producereket környékezett meg szerepajánlatok reményében; a kislány ekkoriban vette fel a sokkal angolosabb hangzású és könnyebben megjegyezhető Lucille Ricksen művészevet. Az apa ugyanakkor ellenezte az ötletet, hogy Lucille-ből és három évvel idősebb bátyjából, Marshallból sztár legyen, ezért tovább romlott a szülők közötti, eddig sem felhőtlen viszony; Lucille nyolcéves korában a szülei elváltak, a két testvér pedig édesanyjával – Samuel Goldwyn producer javaslatára – Los Angelesbe költözött, ahol folyamatosan járhattak a filmstúdiók szerepmeghallgatásaira.
Az Álomgyár hamar fel is figyelt a csinos, mosolygós szőke kislányra, aki tízévesen megkapta a női főszerepet az Edgar Pomeroy kalandjai című 12 részes mozisorozatban az ismert gyerekszínész, Edward Peil Jr. oldalán. Lucille karrierje ettől kezdve megállíthatatlanul haladt felfelé, az 1920-as évek első felében már évi öt-tíz egész estés filmben szerepelt, és jelentős gázsikat vihetett haza, melyek a család teljes bevételi forrását jelentették, édesanyjának a lány menedzselésén kívül nem kellett mással foglalkoznia (Lucille-lel ellentétben bátyja hiába próbálkozott, néhány kisebb filmszerep kivételével sohasem tudta megvetni a lábát Hollywoodban).
Gátlástalanul szexualizálták és agyondolgoztatták az alig kamasz sztárt
Néhány korai kislányszerep után a rendezők, producerek és szereplőválogatók alaposan átalakították Lucille imázsát, elkezdtek felnőttes, de minimum kamaszszerepeket osztani az alig kiskamasz lányra, akit erős sminkkel, divatos frizurával és elegáns, nőies ruhákkal a valódi koránál sokkal idősebbé varázsoltak a mozivásznon és a bulvárújságok hasábjain. Goldwyn publicitásért felelős szakemberei még Lucille születési dátumát is meghamisították, a közönség azt hitte, kedvencük 16-17 éves, miközben valójában 12-13. életévében járt csupán.
Lucille filmjei is erősen felnőttes témákkal bírtak, az 1922-es Elmenekült lány cselekménye egy gyilkosság körül forgott, az ugyanebben az évben készült Idegenek bankettjében a kiskamasz színésznő egy kikapós, szabad szájú lányt játszott, az 1923-as Emberi roncs (másik címén Kokain) pedig a drogok gyanútlan tizenévesekre gyakorolt pusztító hatását mutatta be. Lucille gyakran szerepelt együtt nála sokkal idősebb partnerekkel, például Charlie Chaplin bátyjával, Sydney Chaplinnel, aki már a harmincas évei végén járt ekkoriban; a bulvársajtó még össze is boronálta a két színészt – híresebb testvéréhez hasonlóan Sydney-ről is közismert volt, hogy a kifejezetten fiatal lányok érdeklik –, sőt, egyesek tudni vélték, hogy Lucille teherbe esett szerelmétől, és titokban abortuszt végeztek rajta, ezt azonban semmilyen bizonyíték nem támasztja alá.
A rohamtempóban és hatalmas mennyiségben – gyakran egymással párhuzamosan – forgatott filmek, a rossz forgatási körülmények, valamint a rajongók és a bulvársajtó folyamatos, gyakran hajszolásba átcsapó figyelme hamar felőrölték Lucille egészségét, a kiskamasz színésznőt a hírnév megfosztotta mindazoktól a dolgoktól, melyekre az ő korában egy normális tizenévesnek szüksége lett volna. Akkoriban még hírből sem ismerték a fiatalkorú munkavállalókat védő törvényeket, az ifjú színésznőnek reggeltől estig, az év szinte mindegyik napján megfeszítve kellett dolgoznia, és sztárhoz nem méltó ellátást kapott, a külső felvételek idején például rozoga, fűtetlen lakókocsikban szállásolták el, és gyakran alig adtak neki enni. A mindössze 157 centiméter magas és egyébként is vékony testalkatú Lucille hihetetlenül lefogyott, mentális egészsége is kezdett megroppanni, édesanyja azonban – mivel továbbra is ő volt az egyetlen kenyérkereső a családban – nem engedett a lány számára pihenést.
Az Álomgyár áldozata lett
A végső összeroppanás elkerülhetetlenné vált: 1924 végén egy Sydney Chaplinnel közös film forgatása során Lucille hirtelen összeesett, és kórházba kényszerült, a következő hónapokat ágynak esve töltötte. Édesanyja hiába reménykedett a lány felépülésében, a következő év elején az orvosok tuberkulózist diagnosztizáltak Lucille-nél, és úgy találták, ha egyáltalán felépül, még hosszú ideig nem folytathatja karrierjét. A 45 éves Ingeborg Ericksen, akit elkeserített lánya állapota, főként, mert így a család pénz nélkül maradt, és már így is súlyos adósságokba verte magát, februárban váratlanul szívrohamot kapott Lucille betegágyánál, és holtan esett össze, egyenesen a lányra zuhant.
Az ifjabb Ingeborg Ericksen, vagyis ahogy a világ megismerte, Lucille Ricksen alig két héttel élte túl édesanyját, 1925. március 13-án, Fmindössze 14 évesen hunyt el. A sajtó még sokáig foglalkozott a néhai gyereksztár halálával, akit Hollywood és a sztárrendszer áldozataként neveztek meg, tragikus sorsáért (jogosan) a kizsákmányoló stúdiókat és a folyamatos hajtást, a hírnév embertelen oldalát nevezték meg.
