Tragikus véget ért az első hollywoodi gyereksztár élete

Olvasási idő kb. 4 perc

A gyorsan jött hírnév könnyen tönkreteheti egy sztár életét, különösen igaz ez azokra, akik gyerekként lesznek világhíresek – Hollywood egyik első nagy gyereksztárja, a kedves mosolyáról ismert Lucille Ricksen szó szerint belebetegedett abba, ahogyan az Álomgyár bánt vele, és tragikusan fiatalon hagyta itt a földi világot.

Gyerekmodellből lett felkapott színésznő

Ingeborg Myrtle Elisabeth Ericksen 1910. augusztus 22-én született Chicagóban egy dán bevándorló házaspár, Samuel és idősebb Ingeborg Ericksen második, kisebbik gyermekeként; a göndör, szőke hajú és csokoládébarna szemű lány szépsége miatt kisgyerekkorától kezdve kiemelt figyelmet élvezhetett, négyéves korában pedig édesanyja úgy döntött, megpróbálja fotómodellként felfuttatni a kis Ingét. A szegény munkásosztálybeli családnak jól jött a kis pluszbevétel, melyet Inge modellként megkeresett, egy évvel később pedig egy hollywoodi producer is felfigyelt a kislányra, és szerepet ajánlott neki egy krimiben, ahol egy elrabolt milliomoscsemetét kellett alakítania.

Lucille Ricksen (1910–1925) karrierje kezdetén, 1920 körül
Fotó: Michael A. Dean / Wikimedia commons

A filmezés annyira bejött Ingének, hogy édesanyja elhatározta, színészt farag mindkét gyerekéből, színiiskolába íratta őket, és ügynököket, producereket környékezett meg szerepajánlatok reményében; a kislány ekkoriban vette fel a sokkal angolosabb hangzású és könnyebben megjegyezhető Lucille Ricksen művészevet. Az apa ugyanakkor ellenezte az ötletet, hogy Lucille-ből és három évvel idősebb bátyjából, Marshallból sztár legyen, ezért tovább romlott a szülők közötti, eddig sem felhőtlen viszony; Lucille nyolcéves korában a szülei elváltak, a két testvér pedig édesanyjával – Samuel Goldwyn producer javaslatára – Los Angelesbe költözött, ahol folyamatosan járhattak a filmstúdiók szerepmeghallgatásaira.

Az Álomgyár hamar fel is figyelt a csinos, mosolygós szőke kislányra, aki tízévesen megkapta a női főszerepet az Edgar Pomeroy kalandjai című 12 részes mozisorozatban az ismert gyerekszínész, Edward Peil Jr. oldalán. Lucille karrierje ettől kezdve megállíthatatlanul haladt felfelé, az 1920-as évek első felében már évi öt-tíz egész estés filmben szerepelt, és jelentős gázsikat vihetett haza, melyek a család teljes bevételi forrását jelentették, édesanyjának a lány menedzselésén kívül nem kellett mással foglalkoznia (Lucille-lel ellentétben bátyja hiába próbálkozott, néhány kisebb filmszerep kivételével sohasem tudta megvetni a lábát Hollywoodban).

Gátlástalanul szexualizálták és agyondolgoztatták az alig kamasz sztárt

Néhány korai kislányszerep után a rendezők, producerek és szereplőválogatók alaposan átalakították Lucille imázsát, elkezdtek felnőttes, de minimum kamaszszerepeket osztani az alig kiskamasz lányra, akit erős sminkkel, divatos frizurával és elegáns, nőies ruhákkal a valódi koránál sokkal idősebbé varázsoltak a mozivásznon és a bulvárújságok hasábjain. Goldwyn publicitásért felelős szakemberei még Lucille születési dátumát is meghamisították, a közönség azt hitte, kedvencük 16-17 éves, miközben valójában 12-13. életévében járt csupán.

Edward Peil Jr. és Lucille Ricksen, az <i>Edgar Pomeroy</i> sorozat hősei
Fotó: Michael A. Dean / Wikimedia commons

Lucille filmjei is erősen felnőttes témákkal bírtak, az 1922-es Elmenekült lány cselekménye egy gyilkosság körül forgott, az ugyanebben az évben készült Idegenek bankettjében a kiskamasz színésznő egy kikapós, szabad szájú lányt játszott, az 1923-as Emberi roncs (másik címén Kokain) pedig a drogok gyanútlan tizenévesekre gyakorolt pusztító hatását mutatta be. Lucille gyakran szerepelt együtt nála sokkal idősebb partnerekkel, például Charlie Chaplin bátyjával, Sydney Chaplinnel, aki már a harmincas évei végén járt ekkoriban; a bulvársajtó még össze is boronálta a két színészt – híresebb testvéréhez hasonlóan Sydney-ről is közismert volt, hogy a kifejezetten fiatal lányok érdeklik –, sőt, egyesek tudni vélték, hogy Lucille teherbe esett szerelmétől, és titokban abortuszt végeztek rajta, ezt azonban semmilyen bizonyíték nem támasztja alá.

A rohamtempóban és hatalmas mennyiségben – gyakran egymással párhuzamosan – forgatott filmek, a rossz forgatási körülmények, valamint a rajongók és a bulvársajtó folyamatos, gyakran hajszolásba átcsapó figyelme hamar felőrölték Lucille egészségét, a kiskamasz színésznőt a hírnév megfosztotta mindazoktól a dolgoktól, melyekre az ő korában egy normális tizenévesnek szüksége lett volna. Akkoriban még hírből sem ismerték a fiatalkorú munkavállalókat védő törvényeket, az ifjú színésznőnek reggeltől estig, az év szinte mindegyik napján megfeszítve kellett dolgoznia, és sztárhoz nem méltó ellátást kapott, a külső felvételek idején például rozoga, fűtetlen lakókocsikban szállásolták el, és gyakran alig adtak neki enni. A mindössze 157 centiméter magas és egyébként is vékony testalkatú Lucille hihetetlenül lefogyott, mentális egészsége is kezdett megroppanni, édesanyja azonban – mivel továbbra is ő volt az egyetlen kenyérkereső a családban – nem engedett a lány számára pihenést.

Lucille Ricksen és John Harron <i>A függöny mögött</i> (1924) című filmben
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

Az Álomgyár áldozata lett

A végső összeroppanás elkerülhetetlenné vált: 1924 végén egy Sydney Chaplinnel közös film forgatása során Lucille hirtelen összeesett, és kórházba kényszerült, a következő hónapokat ágynak esve töltötte. Édesanyja hiába reménykedett a lány felépülésében, a következő év elején az orvosok tuberkulózist diagnosztizáltak Lucille-nél, és úgy találták, ha egyáltalán felépül, még hosszú ideig nem folytathatja karrierjét. A 45 éves Ingeborg Ericksen, akit elkeserített lánya állapota, főként, mert így a család pénz nélkül maradt, és már így is súlyos adósságokba verte magát, februárban váratlanul szívrohamot kapott Lucille betegágyánál, és holtan esett össze, egyenesen a lányra zuhant.

Az ifjabb Ingeborg Ericksen, vagyis ahogy a világ megismerte, Lucille Ricksen alig két héttel élte túl édesanyját, 1925. március 13-án, Fmindössze 14 évesen hunyt el. A sajtó még sokáig foglalkozott a néhai gyereksztár halálával, akit Hollywood és a sztárrendszer áldozataként neveztek meg, tragikus sorsáért (jogosan) a kizsákmányoló stúdiókat és a folyamatos hajtást, a hírnév embertelen oldalát nevezték meg.

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.