Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A háromszoros Oscar-díjas William S. Darling Hollywood aranykorának egyik legtehetségesebb látványtervezője volt, aki számos ambiciózus filmeposz díszleteit álmodta a vászonra. A tengerentúlon azonban senki sem sejtette, hogy a magyar születésű művész feleséget és két gyereket hagyott hátra Budapesten, és titokban évtizedeken keresztül bigámiában élt.
Összetépte a képeit, és meg sem állt Amerikáig
A leendő sztár látványtervező egy Temesvártól 33 kilométerre található kis faluban, Sándorházán látta meg a napvilágot (az akkori Magyarország, a mai Románia területén) Sándorházi Vilmos Béla néven, 1882. szeptember 14-én; édesapja mindenáron építésznek szánta a fiát, ő azonban inkább a képzőművészet iránt érdeklődött, Budapesten, majd Párizsban tanult festőnek. Fiatal éveiben hősünk elsősorban portréfestészettel kereste a kenyérre valót, de műveit kiállították a Műcsarnokban és több galériában is; időközben megnősült, feleségétől, Kohn Fannitól két fia született, ifjabb Vilmos és Imre. A család Erzsébetvárosban, az egykori Elemér utcában élt egy szerény lakásban.
A családi idill azonban nem tartott sokáig, 1914-ben Sándorházi annyira összeveszett a feleségével, hogy lelépett otthonról, néhány rajz kivételével összetépte a képeit, majd meg sem állt a határig: egészen New Yorkig vitte az útja, ahol megismerkedett egy fiatal színésznővel, Gwendolin Darlinggal, és folytatta a portréfestészetet. Az emigráns művész Amerikában Adalbert Sandorhazi néven „futott”, azonban a következő évben, miután összeházasodott szerelmével, felvette annak családnevét, és William S. Darlingként vált ismertté – az első világháború idején ugyanis gyanút keltettek az amerikaiakban az idegen, túlságosan európai hangzású nevek, és különben is, kevés amerikai tudta rendesen kiejteni a „Sándorházi” nevet.
Egy amerikai filmhíradóban látta meg apját a két fiú
A világháború utáni években hősünk és felesége – akinek elfelejtett szólni, hogy odahaza Magyarországon már van egy családja – áttelepültek a nyugati partra, hogy Gwendolin filmszínésznőként próbálgassa szárnyait, Hollywood azonban inkább Darlingot ölelte a keblére, a Fox filmstúdió 1922-ben díszlettervezőként szerződtette. Ő felelt többek között John Ford nagy sikerű westernje, A tűzparipa képi világáért, a vadnyugati történetek mellett főként az európai, illetve egzotikus helyszíneken játszódó mozidarabok váltak Darling specialitásává. Munkája annyira lenyűgözte a stúdió fejeseit, hogy néhány évvel később kinevezték a Fox látvány- és díszlettervezésért felelős osztályának igazgatójává.
Mindeközben idehaza Sándorházi Vilmosné és a két kamasszá, majd felnőtté cseperedett fiú semmit sem tudott a külhonba távozott családfő hollétéről – kezdetben Darling havonta küldött haza pénzt számukra, egy idő után azonban elmaradt az anyagi segítség, az asszony pedig belenyugodott, hogy valószínűleg sohasem fogja megtudni, mi történt a férjével, aki talán már meg is halt. Így telt el másfél évtized, mígnem 1928-ban (ha hihetünk a korabeli sajtónak) a két Sándorházi fiú a moziban látott egy filmhíradót a Fox stúdió munkájáról, melyben felbukkant a stúdió vezető látványtervezője is. Legnagyobb meglepetésükre rég eltűnt édesapjukat ismerték fel a William S. Darling néven bemutatott férfiban, a felfedezésről pedig azonnal beszámoltak édesanyjuknak.
Sándorháziné azonnal felkereste a Fox magyarországi irodáját, árulják el, ki volt a vásznon látott úriember – Darling életrajzából egyértelműen kiderült, korábban Budapesten élt és dolgozott festőművészként –, majd táviratot küldött Los Angelesbe rég eltűnt férjének, a megkeresésre azonban nem érkezett válasz. A cserben hagyott asszony nem adta fel, a magyar konzulátuson keresztül kerestette meg Darlingot, akiről kiderült, hogy boldog házasságban él a tengerentúlon. A karrierje csúcsán lévő látványtervező először letagadta, hogy felesége és gyerekei lennének Magyarországon, sőt, azt állította, nem 1914-ben, hanem négy évvel korábban érkezett az Újvilágba, neje azonban elküldte Amerikába házassági anyakönyvi kivonatukat, így már nem tudott kibújni a vád alól.
Bíróságon kívül elsimították a bigámiaügyet
Mivel a bigámia súlyos vádnak számított, könnyen kettétörhette volna Darling karrierjét, akár börtönbe is juttathatta volna őt, ezért hősünk igyekezett titokban, bíróságon kívül elsimítani az ügyet, ügyvédjein keresztül 2000 dolláros (mai árfolyamon kb. 35 ezer dollár, vagyis 12 millió forint) sérelmi díjat ajánlott fel elhagyott feleségének, az asszony azonban visszautasította a pénzt, és követelte, hogy az elmúlt 14 év teljes gyerektartási költségét fizesse meg számára. A jogi hercehurca végül sikeres megegyezéssel ért véget – arról nem szól a fáma, végül mekkora összegben állapodtak meg a felek –, Darling pedig mindkét feleségétől hivatalosan elvált.
Gwendoline-nal végül 1937-ben másodszor is összeházasodott, és egészen a színésznő haláláig, 1955-ig éltek együtt; két évvel később Darling a portréfestő Marjory Adamset vezette oltár elé, akivel szintén tartósnak és boldognak bizonyult a házassága.
William Darling jelentős karriert futott be Hollywoodban, összesen 61 filmben dolgozott látványtervezőként, munkájáért hatszor jelölték Oscar-díjra, melyből három aranyszobrocskát haza is vihetett: a Kavalkád (1933) című romantikus drámáért elnyert elismeréssel ő lett az első magyar Oscar-díjas, melyet később a Bernadette (1943) és az Anna és a sziámi király (1946) című filmekkel fejelt meg. A kalandvágyó egykori budapesti festő Hollywoodban imádott nagy lábon élni, a munkájával keresett rengeteg pénzből pompás kastélyt vásárolt magának a festői szépségű tengerparti kisvárosban, Laguna Beachen, melyben még magánrepülőgépet és leszállópályát is fenntartott.
A legendás látványtervező, aki az Amerikai Képzőművészeti Akadémia tagságába is felvételt nyert, posztumusz pedig a Látványtervezők Céhe hírességek csarnokába is bekerült, 1963. december 15-én, 81 éves korában hunyt el kaliforniai otthonában.
