Máshogy ünneplik a húsvétot Harry, és máshogy Vilmos gyermekei

Olvasási idő kb. 2 perc

Harry és Meghan hagyományos módon ünneplik majd a húsvétot két gyermekükkel, Archie herceggel és Lilibet hercegnővel. Szokás szerint a gyerekeknek most is lesz tojáskeresés a hatalmas, héthektáros kaliforniai kastélyhoz tartozó parkban.

Károly király Amerikában élő unokái feltehetően úgy töltik majd a húsvétvasárnapot, mint számtalan más gyerek. Egyebek között csokitojásra vadásznak majd, és csokoládét esznek. A Mirror szerint Harry és Meghan Markle szeretik a szokásokhoz híven megünnepelni a húsvétot.

Közösen játszanak, sütnek és főznek húsvétkor

A házaspárról tavaly, a Netflixen bemutatott dokumentumfilm-sorozatban egy házi videóból kiderült, hogy Harry, Meghan és édesanyja, Doria a húsvéti ünnepeket is igyekszik felejthetetlenné tenni a királyi származású gyerekeknek. A film egyik jelentében Harry látható, amint papírból készült nyuszival díszíti a komplett játszótérrel is felszerelt kert egyik virágágyását. A hatalmas parkban idén is rendeznek tojásvadászatot a gyerekeknek, akik akár meg is ehetik majd a bokrok alatt, virágok között és a fűben talált finomságokat.

Harry és Meghan mindent megtesznek azért, hogy gyermekeik boldog családban nevelkedjenek
Fotó: WPA Pool / Getty Images Hungary

Miután Meghan nagy rajongója a sütésnek és a főzésnek, vélhetően ő majd egy húsvéti lakoma elkészítésébe vonja be a gyerekeket.

A királyi család csendben emlékezik

Harry családjával ellentétben a húsvét az Atlanti-óceán túlsó partján nem csupán az ünnepi szokások felelevenítését jelenti majd, hanem egyben az emlékezés időszaka is lesz. A királyi család első alkalommal ünnepli a húsvétot Károly király vezetésével, a néhai II. Erzsébet királynő nélkül, valamint húsvétvasárnap egyben Fülöp herceg halálának második évfordulója is.

Vilmos gyermekei a királyi család hagyományai szerint húsvétoznak
Fotó: Samir Hussein / Getty Images Hungary

Károly, Kamilla, Vilmos és Kate várhatóan együtt töltik húsvét első napját Windsorban, és a gyerekekkel együtt vasárnap részt vesznek majd a Szent György-kápolnában tartott istentiszteleten.

Tovább mérgesedik a testvérek közötti viszály

Mindeközben egy újonnan megjelenő, Robert Jobson által jegyzett könyv kéziratából kiderült, hogy a királyi fivérek között nem véletlenül tátong egyre mélyebb szakadék. Az irományban szerepel egy történet, miszerint Vilmos jóval Harry és Meghan esküvője előtt közölte apjával öccse házassági szándékát. Ám ha ez mind nem lenne elég ok a haragra, miután Harry elmondta Károlynak, hogy nősülni készül, bátyja állítólag azt kérdezte tőle: „Biztos vagy te ebben, Harold?”
Az esetet csak súlyosbította, hogy az apja sem támogatta Harry házassági terveit Meghannel.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.