Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A modern ember médiafogyasztással múlatja az időt, vagy elmegy kirándulni, étterembe, bulizni. Mindez nem volt mindig így, kicsit szűkebb volt az élményturizmus és a szórakozás kínálata 200 évvel ezelőtt. Ezeket a régi hobbikat ma már inkább betegesnek, mint kreatívnak mondanánk.
Abszurditásban nincs hiány, ha a múlt furcsa szokásait kutatjuk. A régmúlt embere olyan dolgokat tekintett szórakoztatónak, amit ma legfinomabb kifejezéssel is botrányosnak neveznénk. Elég csak a nyilvános kivégzésekre gondolni, meg arra, hogy önszántukból mentek ki az emberek borzongani. Jó, nem volt tévé és nem volt horrorfilm, de mégis: kinek van gusztusa hullaházban nézelődni, vagy csaták közelében piknikezni?
Piknik csataközelben: beteg egy hobbi
Kezdjük egy elég sajátságos ötlettel, és képzeljük el azt, hogy a baráti társaság egyik tagja bedobja a beszélgetésbe, hogy kinek volna kedve elmenni, és a domboldalról élőben nézni a polgárháborút. Márpedig ez nem volt ritka az Egyesült Államokban.
Az első Bull Run-i csatát 1861. július 21-én vívták a virginiai Manassas városának a közelében. Ez volt az első jelentősebb szárazföldi ütközet az amerikai polgárháború során. Sok amerikai úgy vélte, hogy a konfliktus rövid és viszonylag vértelen lesz, részben ez az oka annak, hogy a civilek kimentek a csodájára járni. És igen, sokan vittek magukkal élelmet is kosárkában, vagy éppen ételárusok láttak egy kis üzleti lehetőséget a gyülekezőben.
Minthogy Washington közel volt, így az elit gondolt egyet, és minden elővigyázatosság nélkül kilátogatott Bull Runra, s a csatatértől alig néhány kilométerre megrendezték a pikniket.
Egyesek katonaruhában jöttek el, nagyon sokan elhozták a családjaikat, fényképészek és a szenátus tagjai közül is sokan jelen voltak az eseményen. De ez a vasárnapjuk elég kalandosra sikeredett, mert a harc felfokozódott, és a déliek egyenesen a piknikezők felé szorították az északi csapatokat, akik menekülőre fogták. Egyszerre hatalmas pánik uralkodott el mindenkin, a legtöbben eldobálták személyes vagyontárgyaikat, és fejvesztve menekültek a piknik helyszínéről. A csata végeztével az újságok szinte azonnal komolytalannak csúfolták a „Piknikező csatának” gúnyolt eseményt.
A párizsiak hullaháznézőbe jártak
Ez a hobbi a 19. században volt népszerű, amikor a párizsiak jobb híján a hullaházba jártak szórakozni. Azután kezdődött a szenzáció, egy 16 éves lány kilétére próbáltak fényt deríteni, akit állítólag az 1880-as években halásztak ki a Szajnából holtan egy öngyilkossági kísérlet után. „Mona Lisa”-mosollyal az arcán érkezett a hullaházba, és 1886-ban megjelentettek róla egy újságcikket, aminek híre ment. Hatására az emberek elkezdtek elzarándokolni a hullaházban kiállított kislány megtekintésére,
kegytárgyként hazavitték az arcról mintázott öntvényt.
A 19. század végére a hullaház a párizsiak egyik leghíresebb látványossága volt, és a legnépszerűbb szórakozóhelynek számított. Az Európába látogató emberek is felkeresték a párizsi hullaházat, Európa-szerte híre ment ennek a bizarr elfoglaltságnak.
Múmiakicsomagoló partik
Ha meghalljuk a múmia szót, többnyire az egyiptomiak jutnak eszünkbe, ezen változtat majd ez a történet: a múmiák a viktoriánus korban egyet jelentettek az elit partikkal. A 19. században a viktoriánus elit krémje szó szerint múmiakicsomagoló összejövetelekre invitálta egymást.
Angliát nagyon izgatták az egyiptomiak, ezért a gazdagok versenyszerűen kutatták a múmiákat, majd privát kis rendezvények keretén belül ki is csomagolták őket. Mint egy manapság közösségi médiában népszerű kicsomagolós videó. Csak befolyásos emberek vehettek részt ezekben a szertartásokban, aminek semmi tudományos célja nem volt, csak a szórakozást szolgálta.
A híres sebész, Thomas Pettigrew rendszeresen múmiakibontó partikat rendezett a múmiákért rajongó társainak.
Szerencsére a felhajtás és a vonzalom alábbhagyott, valószínűleg azért, mert abszurd, embertelen és túlságosan is bizarr volt. Az utolsó kicsomagolást 1908-ban Margaret Murray végezte Manchesterben.
Ha mindez nem lenne elég, akkor emeljük a tétet, az európaiak évszázadokon át még csemegéztek is a múmiatetemekből.
